1236461_1382154098730008_1461768050_n

Utazok a vonaton Patakról Pest felé, ez nagyjából úgy három óra, ül velem szemben egy idegen srác. Este van, az ablakon kinézni nem lehet, mert kint sötét van, és az üvegben csak magamat látom; nincs elég hely a lábamnak és a könyvet is meguntam; ő meg jó zenét hallgat, úgyhogy megkínálom Knoppersszel. Szóba elegyedünk, dumálunk, lassan feljön a vallás, hogy én mondjuk vallásos vagyok. Hát már hogy a viharba ne jönne szóba!, valahogy mindig előkerül. Beszélünk a hitről, és mondja, hogy ő amúgy anarchista (na mondjuk ez kb. 5 helyen látható volt rajta: rátetoválva, a táskájára hímezve, vagy ilyesmi, szóval azért volt még oka, hogy megkínáltam) de hisz Istenben, meg egyáltalán nincsenek ateista hajlamai, csak valahogy ez az egész egyházi keret nem fekszik neki (jaj milyen kevesen vannak így ezzel -.-). Meg az nem tiszta neki, amik így Jézusról keringenek. Hogy Ő Isten Fia, az Úr gyermeke, és akkor hűha. És… azért nem érti ezt a felhajtást, mert Jézus Isten gyermeke, na de mi is, nem? … Én meg ülök, ledöbbenek, és mosolygok, hogy azért ez nem ilyen egyszerű, de valahogy nem akarok vele filozofikus vitába szállni, így csak annyi jön ki a számon: DE.

A beszélgetés többi része nem érdekes, csupán az, hogy ez a kérdés annyira logikus volt, annyira őszinte és annyira egyszerű. Szinte elszégyelltem magam, hogy nekem bezzeg sose jutott eszembe elgondolkodni az alapvető dolgokon. Egész életemben bonyolult világmegváltó kérdéseken meg problémákon töprengtem és sosem foglalkoztam az egyszerű valóságokkal. Bár nem vagyok én olyan okos, hogy az egyértelmű dolgok rögtön egyértelműek legyenek számomra. Csak sosem voltam őszinte ebben. Még ott belül sem, mikor imádkoztam, vagy elmélkedtem magamban. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy még akkor is, amikor eltervezem, hogy most aztán őszinte leszek Isten előtt, akkor is valami fennkölt, komolyzenés, dicsőséges őszinteségre gondolok, szépen fogalmazott mondatokkal, drámai kijelentésekkel és érzésekkel. Pedig mostanában valahogy úgy látom, hogy az igazságnak nem fennköltnek, hanem inkább naturalisztikusan valóságosnak kellene lennie. Nem is meztelen valóság, hanem pucér valóság. Amiben talán van egy kis szégyenérzés is, meg félelem, és hatalmas kizuhanás a komfortzónából. Szégyenkezve feltenni olyan kérdéseket, amikről mind TUDJUK (bár nem értünk egyet vele), hogy magától értetődőnek kéne lennie, de mi valahogy nagyon nem vágjuk a témát. Félve beismerni Isten előtt olyan dolgokat, amiket még magunknak sem mertünk bevallani. Meglépni azokat a lépéseket, amik igazán kimozdítanak a komfortos közömbösségünkből; és gyerek módjára hozzányúlni azokhoz a dolgokhoz, amikről mindenki TUDJA, hogy nem kéne piszkálni, mert állítólag jobb, ha hagyjuk.

Talán ezért is emlegeti Jézus gyakran a gyerekeket. Bennük aztán nincs modorosság, és mindent a szőnyeg alá söprő szégyenérzet. Ők még kérdeznek, piszkálnak, sőt fecsegnek is természetesen.

Próbáljuk ki milyen az Isten előtt valóban pőrén, megjátszások és modorosság nélkül állni. A kínos és gyerekes gondolatok mindnyájunkban benne vannak, csak ráterítünk egy nagy láthatatlanná tévő köpenyt, és várjuk, hogy az ne csupán elfedje, hanem el is tüntesse a foltot (barátaim szokták mondani, hogy ránk, „refisekre” kicsit jellemző egy ilyen csőlátásos hozzáállás, amivel csak azt vesszük észre, ami jólesik, a többivel meg nemes egyszerűséggel nem foglalkozunk). Pedig rájöttem, hogy nekem is hasonló kaliberű kérdéseim vannak, mint a fent említett vonatos „barátadagomnak”, csak benne megfogalmazódik és felteszi, nekem meg hónapok kellenek, míg egyáltalán bevallom magamnak, hogy mi van bennem. Ezen akarok változtatni, mert ha rálökök egy kendőt, attól még nem javul semmi.

 Üzenem tehát mindenkinek, aki hozzám hasonlóan nincs tisztában a dolgokkal, vagy feszíti valami belülről, hogy a bölcs hallgatás helyett tegyen fel furcsa kérdéseket, ugorjon meg veszélyes magaslatokat, éljen meg valami igazit, mert másképp elsodor az a nagy kollektív tudat.

És üzenem mindenkinek, akiknek kérdéseket tesznek fel, vagy akikhez valódi ügyekkel fordulnak, hogy ne kínos lehurrogással, vagy semmitmondó általánosságokkal rázzák le a hozzájuk fordulókat, hanem hallgassuk egymást nyitottan, ha szokatlan dologról is van szó.

Végül egy kis kacagtató mindenkinek, aki hirtelen visszavágyott a gyermeki egyszerűséghez.

GYEREKSZÁJ

 Kedves Isten! Hittanórán mesélték, hogy mit csinálsz. Ki végzi a munkád, amikor szabadságra mész? Bill
Kedves Isten! A jelmezbálon ördögnek fogok öltözni. Nem baj? Marine
Kedves Isten! Tényleg láthatatlan vagy, vagy ez csak egy trükk?
Kedves Isten! Ilyennek tervezted a zsiráfot, vagy csak véletlenül alakult így? Norma
Kedves Isten! Elmentem egy esküvőre, és csókolóztak a templomban. Ez O.K.? Neil
Kedves Isten! Nekem a Miatyánk a kedvencem. Egyből megírtad, vagy sokat kellett törnöd a fejed? Ha én írok valamit, mindig újra kell írnom. Lois
Kedves Isten! Coe Atya a barátod, vagy csak üzleti kapcsolatotok van? Donny
Kedves Isten! Köszönöm a kistestvért, de én egy kiskutyáért imádkoztam. Joyce
Kedves Isten! Hogyhogy az utóbbi időben nem találtál fel egy új állatot se? Csak a régiek vannak. Johny
Kedves Isten! Kérlek, tegyél még egy ünnepet Karácsony és Húsvét közé. Ginny
A nyaralás alatt végig esett. Apa nagyon mérges volt, és olyan dolgokat mondott Rólad, amit nem szabad. Remélem, nem fogod bántani. A barátod (nem mondom meg ki vagyok)
Kérlek küldj nekem egy pónilovat. Eddig még sose kértem semmit. Utánanézhetsz. Bruce
Kedves Isten úr! Jobb lenne, ha az emberek nem jönnének szét olyan könnyen. Rajtam három öltés van, és kaptam injekciót is. Janet
Kedves Isten! Ha vissza kell jönnünk, és újra meg kell születnünk, hadd ne legyek Jennifer Horton, mert őt utálom. Denise
Kedves Isten! Ha nekem adod Aladdin lámpáját, bármit Neked adok, amit csak akarsz, kivéve a pénzem és a sakk-készletem. Raphael
Kedves Isten! Lehet, hogy Káin és Ábel nem ölte volna meg egymást annyira, ha külön szobájuk lett volna. Nálunk ez működik a bátyámmal. Larry
Kedves Isten! Lefogadom, hogy nagyon nehéz neked mindenkit szeretni az egész világon. Mi csak négyen vagyunk a családban, és mégse megy.
Kedves Isten! A bátyám elmondta, hogy hogyan születünk. Nem hangzik valami jól. Marsha
Kedves Isten! Ha vasárnap figyelsz a templomban, megmutatom az új cipőmet. Mickey
Azt tanultuk, hogy Edison csinálta a fényt. De a hittanórán azt mondták, hogy Te csináltad. Biztos vagyok benne, hogy ellopta az ötleted. Donna
Kedves Isten! Nem gondoltam, hogy a narancssárga megy a lilával, amíg kedden nem láttam a naplementét, amit Te készítettél. Klassz volt. Eugene

Sárközi Andrea

3 hozzászólás

  1. Tök jó írás (már megint)! Viszont újra meg újra belefutok ebbe az egyházi keret témába, és már nagyon érdekelne egy írás pl. arról, mit is kellene másként. Meg hogyan kellene másként. Tényleg érdekelne, mert mindig vannak lelkesek, akik majd teljesen másképp csinálják, az előreformátoroktól (pl. valdensek) kezdve Lutheren és Kálvinon keresztül sok kisegyházi szerveződésig, amik ma virulnak, de mindig ugyanoda lyukadunk ki. A valdensek is ugyanúgy egyházi keretek között mozognak ma, pedig nagy lázadók voltak kb. 600 éve, a protestáns egyházakat ti is ismeritek, és ők se voltak ám gyenge eresztések a kezdetekkor (amikor Luthert Bölcs Frigyes inkább bebörtönözi, csak meg ne öljék). Aztán mégis mindig újra az egyházi kereteknél tartunk. Nem, egyáltalán nem tagadom, hogy baj van az egyházi keretek sok részével, csak valami konstruktív megoldási javaslat, az jó lenne, na… 🙂 Mert kezdem magam rosszul érezni, h le kellene talán tennem a palástot, mert milyen izé már egyházi keretek között szolgálni.

  2. Egyébként ez az írás valamikor az után az írás után született. Visszanézve, tényleg eléggé negatívan közelítettem az egyház felé.
    De továbbra is legalább ennyire negatívan látom a kiutat. Nem is negatívan, csak másképp. Mármint most sem működik rosszul, és az egyházban szolgálni nem tré, hanem nemes. De amíg egy földi szervezeti egység lesz, telistele emberekkel, addig nem fog ideálisan működni, ez szerintem utópisztikus gondolat. Most sincs vele (annyira nagyon sok) baj, de szerintem az egyházi kereteken túl is lehet Istennel való hitet megélni, szóval ilyenkor ne szisszenjünk fel, hogy valamit nem jól csinálunk. Talán csak másképp. Meg ők is másképp, de nem feltétlenül rossz egyik sem

  3. “Hiszen nem az egyház üdvözít, hanem Krisztus…” 🙂

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .