A karácsonyi történet mellékszereplői a napkeletről érkező bölcsek, akik a betlehemi csillagot követve jutnak el a megszületett Messiáshoz, hogy hódoljanak neki. A néphagyomány az általuk hozott három ajándék alapján valószínűsítette, hogy hárman lehettek, sőt nemcsak bölcsnek, hanem királynak nevezte őket.

A Biblia szerint ezek az ókori bölcsek Isten természetben adott kijelentését ismerték fel, csillagászként követték a számukra érthető jelet. Számomra azért ők az egyik legszerethetőbb mellékszereplői az ünnepnek, mert az ő jelenlétük arról beszél, hogy a Fiú nemcsak a választott néphez, az ószövetségi próféciákat ismerő írásmagyarázókhoz, a bibliás hívőkhöz jött el, hanem jelet ad azoknak is, akik talán nagyon messziről kell elinduljanak a Vele való találkozásra.

John H. Hopkins 1857-ben írt a bölcsekről egy dalt, amely azóta az angol néphagyományban egybeforrt az ünneppel. Ezt a dalt rengeteg feldolgozásban hallgathatjuk, de hadd szerepeljen itt egy klasszikusabb, méltóságteljes és mégis élettel, alázattal teli kórusverzió:

Egyszer egy hittanos megkérdezte tőlem, miért adtak a bölcsek az újszülöttnek ilyen buta, nem praktikus ajándékokat? Nem jobb lett volna egy meleg takaró, egy kis friss eledel az anyukának, esetleg néhány játékszer? Lehet, egy bölcs asszony hasonló dolgokat vitt volna babalátogatóba, azonban ezeket a bölcseket nemcsak az útjuk során, hanem az ajándékozásban is az előremutató isteni akarat vezette.

Ha szánunk egy kis időt az angol szöveg elolvasására, a régies kifejezések ellenére megláthatjuk, hogy a szerző a bölcsek (jelen felvételen a szólisták) szájába adja az ajándékok előre mutató magyarázatát is. Az arany, mint királyi ajándék, jelzi, hogy a jászolban fekvő kisded minden látszat és körülmény ellenére királyi gyermek, méghozzá a Királyok Királya. A tömjén, mint a templomi szertartások elengedhetetlen kelléke és füstölőszere, azért van ott a sorban, mert a gyermek Főpap, aki esedezik az övéiért és áldozatot mutat be értük. A mirha, ami egy balzsamfából előállított gyantaszerű anyag, arra utal, hogy a Gyermek lesz az Áldozat, akit keresztre feszítenek, meghal, eltemetik, de feltámad. Jézus történetében még kétszer tér vissza ez az anyag: a kereszten visszautasítja a mirhából és borból készült bódító italt, illetve Nikodémus, Jézus titkos tanítványa mirhával és aloéval illatosított olajjal kente meg Jézus holttestét a zsidók temetkezési szokása szerint.

Mit üzen ma Jézus nekünk a napkeleti bölcsek történetén keresztül? Induljunk el, ha Ő elindít minket, bár nem tudjuk pontosan az úticélt vagy az útitervet? Ne foglalkozzunk az akadályokkal, hanem küzdjünk meg velük, amíg meg nem érkezünk? Vagy talán arra indít, hogy ajándékot készítsünk Neki, legfőképpen önmagunkat és a szívünket? Esetleg arra, hogy az angyalsereggel együtt boruljunk le előtte és dicsőítsük őt?

Akármire is indít minket az Úr, egy hét múlva ünnepeljük a születését. Időre van szükségünk, hogy megérkezzünk az ünnepbe: készítsük a lelkünket a Hozzá vezető, hosszú és sokszor rögös útra, hogy legyen Vele találkozásunk karácsonykor!

Laskoti Zoltán

⏪Vissza az adventi naptárba

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .