Előre nézni. Futni. Ami volt, elfelejteni. Hinni. Nyitottnak lenni. Beszélgetni. Meghallgatni. Vitatkozni. Elfogadni. Szeretni. Észrevenni. Megbánni. Beismerni. Bocsánatot kérni. Felismerni. Szilárdan állni. Alázatosnak lenni. Gőgöt elhagyni. Megbocsátani. Szeretni. Lehajolni. Átölelni. Vele sírni. Felemelni. Bízni. Kérni. Elfogadni. Megköszönni. Elfáradni. Megállni. Felnézni. Remélni. Kitartani. Erőt kapni. Tovább menni. Győzni. Hálát adni. Hálásan élni. Csodákat tapasztalni. Hitben járni. Közösség lenni. Szeretni. Szeretni – kitartóan, szívből. „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek…” (1Pt 1,22)
Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. (Ézs 11,1) Karácsony második napján egy különleges vendég szeretne bebocsátást a magánszféránkba és kéri, figyeljünk rá, mert valami fontosat akar mondani nekünk. Ézsaiás próféta ő, akire több mint 700 évvel Jézus születése előtt különleges üzenetet bízott Isten. Az üzenet első részlete így szól: vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről. Nem a levegőben lóg ez az ígéret, hiszen ha visszaolvasunk az előző fejezetekben, akkor láthatjuk, a nép nehéz történelmi helyzetben van. Betelt a harag pohara Istennél és most kiönti a népre, a prófétával fogságra készítteti őket. Ezért beszél Ézsaiás arról, hogy az egész ország olyan…
Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Telve van zavarral, homállyal, értetlenséggel. Mária: szűz és anya. József: az értelmetlen körülmények között értelmet kereső vőlegény. Megnémult Zakariás. Öregkorában szülő Erzsébet. Eltévedt bölcsek. Alvó pásztorok. Forrongó világ, tömött szálláshelyek, állatok leheletével melegedő Isten Fia. Gyermekgyilkosság. A politika undorító, mély bugyrait hűen képviselő Heródes. Csak tőszavakban az első karácsonyról. Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Talán módfelett belebonyolódtunk saját életünk labirintusaiba. A körülmények alakulása, a hétköznapok tévútjai, az apró koporsószegek, amelyek velünk vagy általunk történnek saját vagy mások életében, túlzottan kivehetetlenné teszik létezésünk térképét. A nyomokat elvesztettük, nincsenek csillagok az égen. Jelzés és irány nélkül tesszük…
Anyu, mit sütünk az ünnepre? Nem akarok most semmi különöset, csak csinálunk egy kis linzert, egy narancsos-dióst, egy rumos-csokis-meggyest, még valamilyen karamelles krémest, egy kis trubocskit závárnoje krémmel, meg majd gyorsan összedobsz egy kis kókuszgolyót a szélekből. Úgyis csak hármasban leszünk, mami meg csinál zserbót, hókiflit, badalói krémest, úgyhogy elég lesz az, nem akarok én most semmi extrát. A kilencféle sütemény jelenti a semmi extrát… Ez Iszájevics Anna öröksége, ami már generációk óta szálldogál anyai ágon lányról lányra: mi így szeretünk na, beledolgozzuk az ételbe. Napokkal korábban tervezgetni, készülődni, lisztesen vaníliás-citromos illatban beszélgetni egész nap a konyhában a készülő lakoma mellett,…
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. (…) A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9, 5/a, 6/b) Holnap szenteste. És én minden évben gyermeki rajongással, csillámos, rózsaszín tervekkel, elképzelésekkel várom. Mert a karácsony számomra egy igazi kis csoda a melegséget árasztó hangulatával, kedvességével, apró ajándékaival. Igazi „szép Tündérország” sok kedves és szerető szívvel. Ilyenkor egyszerűen nem szabad(na) bántania embernek az embert… Szeretem, hogy ebben az időszakban mindannyian kicsit jobban törődünk egymással, jobban ráérzünk egymásra – ami nem is csoda, hiszen az elmúlt hetekben résen voltunk, és figyeltük a másikat, hogy minek is örülne, mivel is lephetnénk…
„Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját…” (2Móz 16,29) A nyugalom napját egy olyan időszakban kapta Istentől a zsidó nép, amikor nem követte két pihenőnap az ötnapos munkahetet, és a vita sem arról szólt, hogy szombaton vagy vasárnap kell-e templomba menni. Az Úr látta, hogy nem lehet megállás nélkül dolgozni, és az embernek szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre. Én sokáig opcionálisnak tartottam a vasárnapi pihenőnapot. Jézus szavai csengtek a fülemben: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27b-28). Ha pedig az ember dönt a szombatnap…
„Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az Úr ültetvényének: őt ékesítik.” ( Ézsaiás 61:3) Talán gyásztól terhes a szíved, vagy esetleg már nagyon régóta egyfajta belső csüggedés uralma alatt éled az életed. De az is lehet, hogy valami olyat gyászolsz, amiről úgy érzed, benned halt meg jó ideje. A hited, az önbecsülésed, a képesség, hogy megbízz másokban vagy, hogy erőt vegyél magadon és tegyél végre a céljaidért… A gyász átvitt értelemben hosszas szenvedést és szinte örök fájdalmat jelent. Valami olyan veszteséget, melyről tudjuk, hogy már nem hozhatjuk vissza. De…
„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Péld 2,6) Néha azt hiszem, hogy mindenre tudom a választ. Illetve, hogy mindenre van egy válaszom. Aztán mostanság olyan kérdéssekkel kellett szembenéznem, amikre egyáltalán nem voltam felkészülve, és még kevésbé volt rájuk válaszom. Előszeretettel halmozom el Istent kéréseimmel. Társat, vigasztalást, gyógyulást kérek Tőle, de csak ritkán jutok el odáig, hogy bölcsességért könyörögjek. Mert az nem olyan kézzel fogható. Nehezebben mutatkozik meg. Pedig Salamon király biztosan tudhatott valamit, amikor bölcsességet kért az Úrtól. Tudom, hogy sokaknak ebben a karácsonyi forgatagban nehéz kérdésekkel kell szembenézniük. Nem olyanokkal, hogy hogyan süssenek bejglit, sokkal…
Állj meg! Csak egy kicsit. Nézz arra, amid van. Amit kaptál. Mert kaptad. Csak úgy. Ingyen szeretetből.
„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak.” (Dán 2,21) Sokszor nyugtalanok vagyunk. Szétnézünk a világban, és akár a politikai, a társadalmi, a környezeti tényezőkre tekintünk, lebiggyed az ajkunk. Fejünket csóváljuk, és szokásosan elégedetlenkedve – vagy épp felháborodva – állapítjuk meg: nem így kéne ennek lenni. Ez az ige mégis azt mondja, hogy Isten tudja, hogy hogyan kell a dolgoknak lenni. Ő tudja, mit csinál. Ura a helyzetnek, és megengedi, hogy a világ változzon, hogy más, talán nehéz idők jöjjenek. Ő a korok és…
„Az Úr enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik.” (Zsolt 41,4) Valamennyien tudjuk, hogy milyen betegnek lenni, és nem szeretjük. Hiszen fájdalmakkal küszködve a legnehezebb elfogadni azt, hogy minden okkal történik. Hogy Isten tudta nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről. Szenvedések között a legkevésbé akaródzik elhinni, hogy Isten ezzel valóban jót akar. Mert félünk, hogy súlyosbodik. Hogy nem épülünk fel. Mert nem tudunk mást tenni, csak remélni a javulást, nézni a plafont, bámulni ki az ablakon, szedni a gyógyszereket, tűrni a fájdalmat és várni, hogy múljon az idő. Igen, néha szembe kell nézni a betegséggel bármennyire…
„Amikor bemégy arra a földre, amelyet neked ad örökségül Istened, az Úr, birtokba veszed és letelepszel rajta…” (5Móz 26,1) Gyorsan peregnek az adventi napok, egyik gyertya gyullad a másik után, valahogy mégis egyre megfoghatatlanabbnak tűnik az út vége. Azt sem tudom, hová is kellene megérkeznem. A szerető családi légkörbe? Az ajándékozás és a megajándékozottság örömébe? A sok finomság és villogó gyönyörűség közé? A határidők nyomásától és rohangálástól mentes nyugalomba? Bárhová vezet is az utam, Uram, Te ott leszel, és ez elég biztosíték nekem. Te tartod kezedben sorsomat, Te ismersz a legjobban, Te tudod igazán, hogy mitől leszek boldog. Nem kérdés,…