Jelenlévő

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Telve van zavarral, homállyal, értetlenséggel. Mária: szűz és anya. József: az értelmetlen körülmények között értelmet kereső vőlegény. Megnémult Zakariás. Öregkorában szülő Erzsébet. Eltévedt bölcsek. Alvó pásztorok. Forrongó világ, tömött szálláshelyek, állatok leheletével melegedő Isten Fia. Gyermekgyilkosság. A politika undorító, mély bugyrait hűen képviselő Heródes. Csak tőszavakban az első karácsonyról.

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Talán módfelett belebonyolódtunk saját életünk labirintusaiba. A körülmények alakulása, a hétköznapok tévútjai, az apró koporsószegek, amelyek velünk vagy általunk történnek saját vagy mások életében, túlzottan kivehetetlenné teszik létezésünk térképét. A nyomokat elvesztettük, nincsenek csillagok az égen. Jelzés és irány nélkül tesszük egyik lábunkat a másik után remélve, hogy az út vezet valahová, és nem egyszerűen csak a végső megsemmisülés mély völgyébe zuhanunk majd alá.

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Saját történetünket szőve újra és újra rá kell döbbenünk, hogy borzalmas forgatókönyvírók vagyunk. Szép mesét akartunk írni. Gyermekként mindenki királylány vagy lovag akart lenni. Évtizedek távolából pedig megmosolyogjuk énünket, akik egykor voltunk. Megrendülve észleljük magunkon, hogy azzá lettünk, akikké soha nem akartunk válni; azt tettük, amit világéletünkben el akartunk kerülni. Királylány és lovag helyett valami torz szörnyeteg néz vissza ránk a tükörből, akitől menekültünk, vagy akit móresre akartunk tanítani egykor.

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Önmagunkon túllépve is szétziláltság fogad. Elengedett életek, amelyeket soha nem tudtunk megfejteni, de most már túl késő. Szenvedő és küzdő emberek, akiknek úgy szeretnénk segíteni, de porszemek lévén sem hatalmunk sem erőnk nincs hozzá. Összetört kapcsolatok, amelyeket szívesen összeragasztanánk, ám újra csak a tehetetlenség melankóliájával szemléljük az elkerülhetetlent. Lesütött fejünket kár is lenne felemelni és tovább kémlelni a környezetet közel vagy távol: a színek nem vidulnának.

Egyszóval: karácsony rólunk szól. Karácsony mi vagyunk, a saját életünk nagy drámája ott az evangéliumok első oldalain. A felfordult, megbolydult események velünk történnek meg napról napra. Az összezavarodott életek, a félelemtől reszkető alakok, a történésekben értelmet kereső emberek mi vagyunk. Mi vagyunk a hatalmasok, akik gyermeket ölnek. Mi vagyunk a gyermekek, akiket hatalmasok üldöznek. Mi vagyunk a tétova lelkek, akik keresik helyüket, szerepüket ebben a nagy drámában, akik menekülnek és sírnak, akik keresnek, de még nem találnak.

Igazából nehéz lépni. Borzalmasan nehéz hinni. Aki másképp mondja, az becsapja magát, és másokat is önámítással kábít. Hinni azért nehéz, mert önmagunkat megtagadva kell saját magunk fölé emelkedni. Ki kell lépni – egyszerűen muszáj – a labirintusszerű kétértelműségek sűrűjéből. Az angyali szózat felülről köszönt bennünket. A csillagot csak fejünket felemelve láthatjuk. Ezek is csak jelek, apró fénysugarak, amelyek önmagukon túl bemutatják életünk egyetlen reménységét: egy kisgyermeket a jászolban. A meghittség pillanata után aztán újra a kétely erői vesznek erőt rajtunk, kimondva és kimondatlanul felsejlik bennünk a bizonytalanság: ez a kisded életünk reménye? A karácsony törékeny csoda. Nem szorul rá arra, hogy dédelgessék, nem kell még a széltől is óvni. A csöppnyi láng égni fog bármilyen sötét is legyen az év többi napja. Ég, mert fénye a halál fölött győzelmet arató fénye. A sötétség nem szűnik meg Betlehemben, a játszma megy tovább, a mindennapok csikorgó kerekei tovább forognak. De olykor-olykor a hit bizonytalan, gyermeki lépéseivel egy pillanatra mindez másodlagossá válik, megszűnik a káosz és elkotródnak a gyötrő kétértelműségek. Ott és akkor megérezhetjük: a karácsony jelenlét. Ő van jelen a múltban és jövőben. Immánuel.

Homoki Gyula

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Gyula vagyok. 26 és a halál között. Indiana Jones-féle régész akartam lenni, végül lelkész lett belőlem. Jelenleg Sárospatakon vagyok fellelhető, a helyi teológián tanítok – legalábbis próbálkozom. Ha épp nem itt, akkor valamelyik fantasy-világban kapcsolom ki magam. Istennek már régen átadtam a szívem, azóta próbálom visszavenni, csak nem engedi. Amikor írok, magamból írok Róla, olykor rólam Belőle.