Örömteli emlékek lengenek körbe, ahogy a szüleimmel töltött karácsonyokra gondolok vissza. Mi is minden évben állítottunk fát, általában lucfenyőt, ami hol ritka, hol féloldalas volt, de a gyermekszememnek mindig gyönyörű. A díszeink nem igazodtak a divathoz, még csak nem is nagyon változtak: évről évre ugyanazok a díszek sorakoztak a fa ágain, s ezt a jól megszokott társaságot minden évben egy-két új dísz frissítette fel. A csúcsdísz is állandó volt, viszont az sosem vált unalmassá. Csillogó szemekkel meredtem a fa tetejére, csodáltam a karácsonyfa ékét, csámpás fánk legmagasabb pontját. Fölfelé tekintő gyermekszemeim idén arra emlékeztetnek, hogy pillantásom iránya bárcsak megmaradt volna! …

Már csak két hét és karácsony. Mégis annyi minden van még, ami a figyelmünket, energiánkat és az időnket követeli. Olyan, mintha minden elmaradt tennivalónk most akarna elégtételt venni az eddigi elhalasztása miatt. Ebben az egyre hangosabb sürgetésben azon töprengek, hogy vajon én hogyan tudnék az ebből adódó zaklatottságomon enyhíteni. Hiszen vágyom arra a megnyugvásra, ami akkor töltene el, ha végre minden a helyére kerülne, ha kívül-belül rend lenne, és nem kellene mással törődnöm, csak azzal, ami igazán számít. Tudom, hogy ezekkel a gondolatokkal nem vagyok egyedül, és sokunk adventi várakozása van telezsúfolva elvégzendő teendőkkel. Talán vannak a felhalmozott feladatok között…

Tudom, hogy ez az én hitetlenségem, de valahogy mindig gyanúsnak tartottam, amikor valaki minden kétséget kizáróan azt állította, hogy Isten üzent neki a Biblián keresztül. Hogy pontosan, félreérthetetlenül, épp az aktuális élethelyzetére vonatkozó útmutatást kapott. Talán csak irigyeltem ezt a magabiztosságot. Mint a bölcsek magabiztosságát, akik hetekig gyalogoltak, pedig egyedül egy csillag vezette őket, amely a többinél fényesebben világított. Én van, hogy csak csillagos eget látok, amelyben elvész az irányt jelző fénylő égitest. És nem mindig vagyok biztos benne, hogy ami előttem van, az Isten vezetése, vagy csak a saját vágyaimat látom bele, magyarázom bele az engem ért impulzusokba. Pedig…

Sosem gondolkodtam el igazán azon, honnan származik a szaloncukor. Sem a szüleim, sem a nagyszüleim nem meséltek arról, hogy a szaloncukor eredetileg fondant-cukorka volt, és azért lett ez a neve, mert a polgári szalonokban kínálták ezzel a francia édességgel az ünnepre érkező vendégeket. A 19. század elején valaki felakasztotta a fenyőre, és máris kész volt az új divat. Nem tudom, hogy az őseimet mikor érte el ez a hóbort, de a szaloncukor már gyerekkoromban is elválaszthatatlan része volt a feldíszített karácsonyfának. A rendszerváltás idején a nagyszüleim nem vásárolták, hanem kézzel készítették ezt az édességet. Öt-hat éves lehettem, amikor nagyapám az…

Amint beköszönt a december, igazi tündérország nyílik a városok főterén, a latyakos utcákon, a plázákban, az Insta- és Facebook-hírfolyamokban. Kétségtelenül gyönyörű ilyenkor minden. Még a legutolsó hentesbolt kirakata is egy igazi mesevilág ebben az időszakban. Persze nem vitatható, hogy az advent és a karácsony igazi üzleti aranybánya, de nagyon fontos dologra világít rá mindez: mégpedig, hogy mindannyian ki vagyunk éhezve a csodákra. Hogy elemi erővel vágyunk arra, hogy legalább ilyenkor ki tudjunk lépni egy kicsit az életünk mókuskerekéből, és részesei legyünk egy tündérmesének. Hogy szenteste valóban a mi szívünkben is megszülethessen a karácsonyi csoda. És ezért sokat teszünk ebben az…

Hogy mi köze Frank Sinatra Jingle Bells-ének a démonokhoz, magam sem igazán tudtam, mindaddig, amig elém nem került egy cikk, amely azt ecsetelte, hogy a mai karácsonyi harangok használata valójában az ősi pogány szertartásokig vezethető vissza. A harang – hitték egykor az emberek – ugyanis elzavarja a gonosz szellemeket, és a különféle fesztiválok alkalmával ezzel a zajjal szavatolták a városok népei a biztonságukat az est beköszöntével. Az okosabbak úgy tartják, hogy a keresztyének – mint oly sok minden mást – átvették ezt a meggyőződést hitetlen elődeiktől, és felaggatták a harangra még azt a funkciót is, hogy istentiszteleti alkalmakra hívogasson. Az…

„Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (Jer 3,25-26) Várni sosem egyszerű. Csendben várni az Úr szabadítására pedig egyenesen emberfeletti vállalkozás. Hiszen minden porcikánk hajt, űz, hogy menjünk, keressünk, cselekedjünk, tegyünk azért, amire vágyunk. Ha pedig akadályba ütközünk, akkor toporzékoljunk, kiabáljunk, szitkozódjunk, de legalábbis passzívan dühöngjünk. A tehetetlen, hangtalan, kétségbeesett Istenre várás ugyanis felőröli az idegeket. De ki mondta, hogy Istenre várni így kell? Ha tisztában vagyunk vele, hogy Ő nem tehetetlen, nem hangtalan, nem semmittevő Úr, akkor okafogyottá válik a kétségbeesés. Isten jó ahhoz, aki Benne reménykedik és Hozzá folyamodik. Rá várni…

Jelkép, amivel az ünnep idejét mérem. Gyertyát gyújtok és megköszönöm, hogy éltem még egy napot, hetet. Hogy közelebb kerülhetek egy lépéssel a karácsony titkához. Iránytű, amivel keresztülvergődhetek a zsúfolt mindennapjaimon, hogy a végcélra, az ünnep szívére nézve megérkezzek Isten örömébe. Ez számomra az adventi koszorú. Sokat forgattam, díszítettem, és vele együtt öltözött díszbe a szívem is. Eszembe jutott: sokkal gondosabban készít Isten az Egyszülött visszajövetelére, mint ahogyan én készítettem a koszorút. Ahogy a díszek és gyertyák rákerültek, növekedett szívemben a remény: talán idén csendes, boldog ünnepünk lesz. Megkerestem méltó helyét a házban és reménykedtem, engem is fényforrásként használ fel a…

Bármilyen hihetetlen, a mézeskalácsnak nem sok köze van a karácsonyhoz. A méz emberemlékezet óta drága alapanyag, ezért főképp ünnepeken kerül az asztalra. A belőle készített süteményt odaajándékozni igazán kedves gesztus. Nem csak karácsonykor találkozunk vele, mégis leginkább ez az ünnep jut eszünkbe róla, talán a különleges fűszerezése és illata miatt. Biztosan köztetek is akad, aki házilag készíti a mézeskalácsot. Jöjjenek hát a mézeskalácssütés legfontosabb és kihagyhatatlan lépései, amelyekkel minden háziasszonynak tisztában kell lennie: Minden éven megtalálod a legjobb mézeskalács-receptet, ami pihe-puha állagot ígér. Újra és újra meglepődsz, hogy nem pihe-puha az eredmény. Nagyon-nagyon nem.Eldöntöd, hogy idén egyedi, különleges fűszerezése lesz:…

„Én vagyok a világ világossága” – mondta Jézus egykoron. Kevés olyan kijelentése van az evangéliumok lapjain, amit önmagára és tanítványaira egyaránt használt. Ez épp ilyen. Ugyanis az, aki azt mondta „Én vagyok a világ világossága”, egyszerre azt is megállapította a követőiről, hogy „Ti vagytok a világ világossága”. Hogy mit jelent ez a világosság és fény, senkinek nem kell szájbarágva ecsetelni. A fény természete szerint ad, áramlik, ömlik, a sötétségbe hasít azért, hogy a homályban lévő árnyak megfutamodjanak, az ember pedig biztonságban tudja elvégezni a maga feladatát. Gyermekkoromban a gyakori áramkimaradások idején hosszú estéket töltöttünk gyertyafény mellett. Így írtuk a leckét,…

Van, aki számára az advent nem más, mint állandó rohanás az idővel, eszeveszett ajándékvadászat, esetleg vég nélküli puffogás az elkorcsosuló ünnep miatt. Nekünk, Krisztus megváltottjainak azonban Istentől rendelt idő ez. Ha nyitott szívvel járunk, bárhol felfedezhetjük a megváltás üzenetét ezekben a napokban. Advent ugyanis tele van jelekkel, amelyek ízlelhető, tapintható, érzékelhető közelségbe hozzák a mennyei valóságot. Itt van például a karácsony egyik legjellegzetesebb kelléke, a fenyőfa. Valaki úgy szereti, ha hagyományos díszek kerülnek rá. Más az éppen divatos színek mellett teszi le a voksát. Van, aki feldobál rá mindent, ahogy jön. Olyan is akad, aki alternatív módokon igyekszik a hagyományos…

Lenne rám pár perced az örökkévalóságból, Uram? Tudom, régen beszéltünk, az én hibám. Én nem kerestelek, én voltam felületes, nem ápoltam a kapcsolataim. Veled sem. De most jövök, Uram, szégyenkezve, tanácstalanul és összezavartan. Hadd öntsem ki a szívem neked! Magam körül forgok és elszédültem. Visszanézek erre az évre, az átdolgozott napokra és éjszakákra, az erőfeszítésekre és eredményekre, és úgy érzem, elvesztettem ezt az évet. Semmit sem végeztem el úgy, hogy büszke lehessek rá és örömöm legyen benne. Akárhova nézek, vádol mindaz, amit látok. Pedig tudod, hogy én megpróbáltam. Megpróbáltam szeretni és vigyázni azokra, akiket nekem adtál. Mégis egyre messzebb sodródtak…