A napokban – egészen pontosan február 17-én – ünnepeljük, ünnepeltük a TeSó blog működésének nyolcadik évfordulóját. Sok-sok írás, jó néhány szerzői válság, nagyszerű hangulatú találkozások, rengeteg háttérmunkát igénylő offline rendezvények és még sorolhatnám, hogy mi minden áll már mögöttünk, és Isten áldását kérve a munkánkra azt remélem, hogy előttünk is jó néhány kaland áll még. De ha már születésnap, akkor ajándékozás. Csak most úgy gondoltuk, hogy legyen a szülinapos az ajándékozó. Nyolcadik évfordulónkra összegyűjtöttünk nyolc szervezetet, amelyek kedvesek a szívünknek. A blog írói közül ki-ki választott egy jótékonysági szervezetet, amelynek a működését támogatásra érdemesnek tartja, hogy aztán mi magunk is…
Önmagam szeretete. Mostanában elég divatossá vált fogalom ez. Azt hiszem, nem kérdés, hogy mennyire fontos erre tudatosan figyelni, hiszen önmagunk tisztelete, szeretete minden kapcsolatunk meghatározó alapja. A Biblia is, amikor több helyen azt írja, hogy „szeresd felebarátodat, mint magadat” (3Móz 19,18; Mt 22,39 stb.), feltételezi, hogy nekem, aki ezeket a sorokat olvassa, van egészséges önszeretetem. Vagy például, ha én nem vagyok jól, akkor azok sem lesznek jól, akikkel megosztom az életterem. Tehát önmagunk szeretete, elfogadása fontos feladatunk, amivel esetenként bizony szakembert segítségül hívva is foglalkoznunk kell. Ez a poszt azonban most nem ennek értékére és fontosságára akar fókuszálni – erről…
Manapság nagyon keresettek azok a szakemberek, akik hajlandóak egy-egy cégért vagy célért sok áldozatot hozni. Ha teljesítésről van szó, rájuk számíthatnak a főnökeik, sőt, tudják, hogy sokkal többet fognak megtenni a rájuk bízottnál, mivel ők már csak ilyenek – automatikus túlteljesítők. Belőlük lesznek a hónap dolgozói, a szorgos influenszerek, a gyártósor-vezetők és hasonlók. Az egyházon belül is könnyen érvényesül ez a csoport, mert munkáját (családja és önmaga rovására is) elvégzi. Onnan tudom ezt, hogy esetenként én is úgy viselkedem, mint ők, habár legtöbbször nem hozzájuk tartozom. Ez a csapat már Jézus kora előtt megjelent, ők voltak a hűségesek, ahogy magukat…
Kedves TeSó! Gondolatban elképzelem, hogy most leülünk beszélgetni, és én – olyan Nellisen – neked szegezem a kérdést: te hogyan haragszol? Hogyan vállalod fel a konfliktusokat? Kiabálsz-e, sértegeted-e a másikat? Vagy csak úgy otthagyod a vita közepén? Majd azzal folytatnám, hogy megkérdezem: vajon meddig tudsz haragudni? Meddig tudod hordozni a fájdalmadat, a dühödet, a csalódottságodat? Meddig tudod azt mondani: nekem volt igazam, neki kell bocsánatot kérnie! Azért faggatlak ilyen kitartóan, hogy kicsit egymásra hangolódjunk az elkövetkezendő percekben. Mert így könnyebb megosztanom azt, ami velem történt az elmúlt egy évben. Szeretném elmondani, miként kezeltem – pontosabban nem kezeltem több mint egy…
Bevallom, sehol nem látok olyan táblákat, hogy „Vigyázat, bűnveszély!” De ha lennének, akkor se sokan foglalkoznának velük. Mert mi volna az első gondolatunk ezek láttán? Hát az, hogy tudunk mi vigyázni magunkra. Kivéve talán Oscar Wilde-ot, aki azt mondta: „Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.” Az ébren töltött óráink alatt sokszor verünk vissza ilyen-olyan támadásokat. Van, amit általános emberi norma diktál így, és van, ami a meggyőződésünkről pattan vissza. Az viszont tény, hogy nem vagyunk golyóállók minden kísértésünkkel szemben. És minél kevésbé érzi így az ember, annál esélyesebb, hogy óriási bukás előtt áll. Eszembe jut a szép termetű…
Egy városszéli, keskeny utcában lakunk, és tegnap elment a házunk előtt egy szirénázó mentőautó, ami errefelé nem túl gyakori. A férjemmel épp a konyhában voltunk, és tettünk néhány megjegyzést a jelenségre, olyasmit, hogy „hát igen, ez sosem jó dolog…” Aztán azt mondta, hogy „De legalább nem a közelben állt meg.” „Jó” keresztyén módjára rögtön felszálltam a magas lóra, és megkérdeztem, hogy mit számít az, hogy nem a közelben állt meg? „Hát, mert ha már megy valakihez, legalább nem a közeli szomszédokhoz”, mondta. Persze teljesen álnok módon játszottam az eszem, pontosan tudtam, hogy mire gondol, sőt, az igazság az, hogy minden…
Gondolatok a „Ne nézz fel!” című amerikai vígjáték alapján (Vigyázat! Az írás spoilereket tartalmaz.) Röviden a filmről: a történet az emberiség számára talán az egyik leginkább kezelhetetlen világvége-sztoriból indul ki, hiszen egy Föld felé száguldó bolygóölő üstökös ellen valóban nem sokat tehetünk. Egy ilyen száguldó óriást fedez fel a két főhős csillagász, Randall Mindy professzor (Leonardo DiCaprio) és Kate Dibiasky doktorandusz (Jennifer Lawrence). Felelős tudósokként megpróbálják figyelmeztetni az emberiséget. Képzelheted, hogyan fogadja ezt a hírt a politikus vagy az újságíró, és hogyan tálalják ezt másoknak. A film nézése közben szinte mindenkiben felmerül egy pillanatra a gondolat, hogy talán előkerül Bruce…
„Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?” (Mt 8, 23-27) Tipikusan egy olyan története ez a Szentírásnak, amit nagyon sokan ismernek, és az aktív bibliaolvasó emberek többsége szinte emlékezetből tudja idézni. Az ilyen ismert igeszakaszokhoz szoktunk úgy…
Az úgynevezett work-life balance, azaz a munka és a magánélet közötti egyensúly akkor tud megvalósulni, hogyha életünk legfontosabb három területén – család, munka és magánszféra – elégedettek vagyunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mind a három terület azonos időt kap az életünkből. Azt hiszem, hogy egyensúlyt tartani talán még sohasem volt olyan nehéz, mint a 21. század felgyorsult és digitalizált világában. Sokkal több feladatot kell ellátnunk, mint régen kellett, több időt töltünk ingázással, és a hivatali munkaidőnk (8-16) is megváltozott szinte állandó (24/7) beosztásra. Hazavisszük a munkánkat, és bevisszük a munkahelyünkre a magánéletünket. A munkaidőnkben azon görcsölünk, hogy hogyan…
„Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között –, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr…” (5Móz 7,7-8/a) Minden anyához hasonlóan én is elmondhatom, hogy azóta, mióta megszületett a gyermekem rengeteget formálódtam. Nem hosszú idő ez még az életemben, azonban annál meghatározóbb. Felsorolni is nehéz lenne mennyi mindenre világított rá ennek a pici életnek a szemlélése. Talán mind közül a legfrissebb és legmeghatározóbb élményem, hogy a kislányom már a puszta létezésével folyamatosan tanít elhinni és elfogadni, hogy szeret engem az Úr. Talán ez…
„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Máté 7,7) Ebben az igeversben óriási lehetőséget tár elénk a mi Urunk: beszélgethetünk a világ Teremtőjével, Aki szavával alkotta meg a fényt, a sötétséget, a szárazföldet, a tengert és az életet. Megszólíthatjuk a Mindenható Istent, Aki most is fenntartja és megőrzi a világ rendjét és benne minket, embereket is. Jézus arra biztat, hogy kérhetünk ettől a hatalmas Istentől. Sőt, parancsolja, hogy kérjünk. És ha ez nem lenne elég, azt is megígéri, hogy az Atya teljesíteni is fogja a kéréseinket. Hát nem csodálatos lehetőség ez? Krisztus arra biztat, hogy bátran…
Pár napja találkoztam egy idézettel, amivel nagyon tudtam azonosulni: „Ha egy égő házban nőttél fel, akkor hajlamos lehetsz attól félni, hogy a világ többi része is lángol körülötted”. Sok-sok éven keresztül poroltam le magamról a hamu nyomait, amit egy tűzvész okozott. Először takargattam, majd ápoltam és gyógyítottam a tűzben szerzett sebeket. Túl sok év telt el, hogy ezzel foglalkoztam, így mikor már minden ragyogott körülöttem, mikor az égő ház hamvaiból egy új csillogó palota épült fel, még akkor is egy újabb tűzvésztől való félelem járta át a mindennapjaimat. Az elmúlt évben megtapasztaltam, hogy minden, amiért imádkoztam, minden, amiért dolgoztam, minden,…