Manapság nagyon keresettek azok a szakemberek, akik hajlandóak egy-egy cégért vagy célért sok áldozatot hozni. Ha teljesítésről van szó, rájuk számíthatnak a főnökeik, sőt, tudják, hogy sokkal többet fognak megtenni a rájuk bízottnál, mivel ők már csak ilyenek – automatikus túlteljesítők. Belőlük lesznek a hónap dolgozói, a szorgos influenszerek, a gyártósor-vezetők és hasonlók.

Az egyházon belül is könnyen érvényesül ez a csoport, mert munkáját (családja és önmaga rovására is) elvégzi. Onnan tudom ezt, hogy esetenként én is úgy viselkedem, mint ők, habár legtöbbször nem hozzájuk tartozom. 

Ez a csapat már Jézus kora előtt megjelent, ők voltak a hűségesek, ahogy magukat nevezték. Hűségesen magyarázták és élték a törvényt, tanítottak, böjtöltek, buzdítottak, neveltek, vitáztak fáradhatatlanul, népük felemelkedésére törekedve. Ott vannak a Bibliában is, csak más megnevezéssel: ők a farizeusok. Bizony, akiknek még Jézus sem volt elég szent, elég hívő (Mk 3,22). Akik addig erőltették a törvényszeretetet, amíg törvényeskedés nem lett belőle (Mt 19,1–9), akik annyira szívükön viselték a nép hitét és sorsát, hogy számukra az egyes ember élete már nem is számított igazán, hiszen egy embert fel lehet áldozni a népért (Jn 15,41–53).

De vajon sikerült-e a farizeusi lelkületet átmenteni és gyakorolni a posztmodern korában vagy nem? A döntést rád bízom, Olvasóm, de nézz szét magad körül figyelmesen az írás elolvasása után.

Tegyünk egymás mellé néhány tényt a Jézus-korabeli farizeusokról, és próbáljuk megtalálni lelkiségük párhuzamát napjainkban.

  1. A farizeusok először is jól képzettek voltak, ahogyan ezzel Pál apostol is dicsekszik (ApCsel 22,3). Évekig tanultak, professzionálisan magyarázták és fejből idézték az Írásokat. Talán azokhoz voltak hasonlóak, akik ma hatalmas bibliaismerettel, lexikális tudással, prédikációkat végighallgatva, lejegyzetelve és megtanulva büszkék a tudásukra, azonban csupán annyi hasznuk van belőle, hogy több kérdésre tudnak csípőből válaszolni, mint akárki más.
  2. A farizeusok zárt közösségeket, iskolákat alkottak, nehéz volt bekerülni közéjük, volt felvételi vizsgájuk is. Milyen jó, hogy manapság nincsenek „hívő klubok”, másokat elítélő és kárhoztató, zárt klikkek gyülekezeten belül és gyülekezetek között…
  3. A farizeusok nemcsak szorgalmasak, hanem lelkesek is voltak. Valóban illett rájuk a maguk választotta hűséges megnevezés, mert hitüket tűzön-vízen keresztül megvédték, gyakorolták, terjesztették. Ma is vannak olyanok, akik belső tűzzel állnak ki meggyőződéseik mellett, akkor is, ha ezek téves meggyőződések. Ezzel csupán az a baj, hogy ma nem kell, hogy igazad legyen, ha hangos, határozott és elszánt vagy, akkor igazat adnak neked. Mert ugyebár az tudja legjobban a tutit, aki a legbiztosabb magában…
  4. A farizeusok számára a tanítás, tanfegyelem többet ért, mint az ember. Ezért lehetnek végrehajtók egy koncepciós halálra kövezésnél (Jn 8,1–9). Bár ne lenne ismerős az a fajta bűnprédikáció, amikor már nem a bűn, hanem a bűnös ember kerül bele az isteni ítélet darálójába! Bár ne lenne ismerős az a vezetési stílus, amely a törvényességre törekszik, de közben egyáltalán nem törődik a rá bízottak életével!
  5. A farizeusok szerettek magyarázataikban bizonyos értelemben „függetlenedni” a Tórától, és időnként „korrigálni” azt, szigorítani és szűkíteni a parancsolatok értelmét. De hát ugye ti se láttatok még olyan „hívőt”, aki mindent belemagyaráz és belekalapál abba a bibliai szakaszba, amelyet csak saját maga igazolására keresett? Ugye ti se hallottatok még ilyet?
  6. A farizeusok sok dolgot odaszántak az életstílusuk fenntartása érdekében, sok dolgot feladtak, hogy hitük szerint szolgálják az Urat. Sajnos, talán még mindig vannak olyan bibliaolvasó emberek, sőt gyülekezetvezetők is, akik úgy gondolják, minél nagyobb áldozatot hoznak, Isten annál inkább szereti és megjutalmazza őket. Pedig az egyetlen, szükséges áldozatot Ő hozta meg a kereszten, már nincs mit túlteljesíteni. Jézus után minden, ami történhet az életünkben, hálából történik, Őt dicsőítve – vagy mégsem?
  7. Végül, a farizeusok jó célt tűztek ki maguk elé, szerettek volna Istenhez hűségesek lenni és másokat is hűségre indítani, de az eszközeik rosszak voltak. Bárcsak megtanulnánk végre, hogy nincs az a szent cél, amely önmagában szentesítené a szentségtelen eszközöket! Talán kevesebb elvárással, követelménnyel néznének szembe fiataljaink és időseink, talán egészségesebb és felszabadultabb lenne a kegyességünk, hitünk. Talán…

Mindezeket végiggondolva számomra egyértelmű a válasz, nevezhetem-e posztmodern farizeusoknak a köztünk lévő túlteljesítőket. Ahogy az is egyértelmű, hogy a túlvállalónak és az alulteljesítőnek is Jézusra van szüksége. A megoldás ugyanis nem belülről, a hit és a tanítás zárt rendszeréből érkezik az élet nagy kérdéseire, hanem kívülről, amikor Jézus már nem csak érinti életemet, hanem be is lép a nyitott ajtón. Ha ez megtörténik, a kutyából is lehet szalonna, a farizeusból is lehet tanítvány, a bűnösből is lehet szent. Az se baj, ha úgy érzed, még nagyon nem vagy szent, még nagyon nem vagy készen. Üdv a klubban! Ez egy folyamat, de Jézus keresztül visz rajta. Imádkozom, hogy akármilyen lelkiállapotban talál ez az írás, a változás a te életedben is végbe menjen.

Laskoti Zoltán

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .