„Mit tanítanál meg a gyerekeknek Jákób története kapcsán az elsőszülöttségi jogról és az atyai áldásról?” – hangzik a kérdés egy tanfolyamzáró vizsgán. „A csalással megszerzett dolgok nem tesznek boldoggá, hiszen, ha tovább olvassuk a történetet, látjuk, Jákób mennyi bajt hozott a fejére” – jön rövid gondolkodás után a válasz. És ez annyira tipikus. Igen, Jákób tényleg nem tudott sokáig örülni a szerzeményének. Ahhoz sem fér kétség, hogy nem épp a legkedvesebb módszereket választotta. És nem, nem kell elhallgatni Isten harcosáról, hogy sajátos módon értelmezte az együttélés szabályait. De hogy van az, hogy amikor jogról és áldásról szól a téma, a…

Általában a tanácsokat adó szövegeket kétféleképpen lehet elolvasni: ha érdekel a téma, de jelenleg nem része az életünknek, hamar végiggörgetjük, hiszen azalcímek elovásása épp elég, hogy kielégítsék a kicsáncsiságunkat; de ha az adott téma épp a mi élethelyzetünkre reflektál, akkor figyelmesen olvasunk el minden szót őszintén remélve, hogy legalább valamelyikben találunk némi kapaszkodót. Te most hogyan olvasod ezt a bejegyzést? Jelenleg része az életednek a feszültség és a frusztráció? Én ezekben a viharos időkben azt tapasztalom, hogy sokunk gondolatát átjárja a bizonytalanság és a félelem, ez pedig feszültséget hoz a napjainkba. Az, hogy ezeket a negatív érzéseket letegyük, egy hosszabb…

„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19) Én a gyomromban érzem először az érzést, összerándul és nem tud már ellazulni. Ezután megfeszülnek az izmaim, összepréselem az ajkam, hunyorítok, tudatosan igyekszem lassan és mélyről lélegezni, a szívem a fülemben dobog, gyorsan döntök, de sok esetben gyorsan át is gondolom, hajlamos vagyok a kapkodásra és a türelmetlenségre. Ilyen, amikor feszültség alatt vagyok. Az előző év végén több embertől is megkérdeztem a beszélgetéseink során, hogy hogyan viselik…

Még jóval a háború, sőt a Covid előtt beszélgettünk a férjemmel arról, hogy mennyire el tudja rontani a kedvem, amikor túl sok hírt olvasok online vagy megnézem a híradót. Rögtön hozzá kell tennem, hogy én alapvetően nem azok közé tartozom, akik a társadalom összes problémáját a médiára, vagy még inkább a közösségi médiára fogják – és ebben az esetben sem erről van szó. Igazából sokszor nincs kedvem komoly filmekhez, jó fogadtatásban részesült drámákhoz sem, pusztán azért, mert nincs energiám a lelki teher hordozására, amit a történet esetleg rám helyezhet. De nem szeretem hallgatni a gyerekkorom torokszorító családi történeteit sem, amelyekből…

Időnként bekuckózom a kedvenc fotelembe egy nagy adag kávéval. Ez az énidőm. Életem két legfontosabb férfija – a férjem és a kisfiam – ilyenkor a háttérbe húzódva hagyják, hogy tűnődve bámuljak ki az ablakon és élvezzem a napsugarakat. Legutóbb elmerengtem azon, hogy mennyi minden történik épp most az életemben. Mikor volt a legutóbbi békés időszakom, amikor erőt kaphattam volna mindehhez? Hiszen nálam a békés és gondterhes időszakok váltogatják egymást. A legutóbbi vihar előtti csendem közel másfél-két évig tartott. Már akkor is értetlenül fogalmaztam meg magamban, hogy mennyire nyugalmas minden körülöttem: lekerültek a vállamról a rég cipelt terhek, végre túljutottam a…

Sokan tapasztaltuk már, hogy az emberi teherbíró képességnek is van egy határa. Ez a határ nagyon vékony, az idegszálaink ilyenkor pedig olyanok, mintha pengeélen táncolnának, és a legkisebb külső ingerre is oroszlánkiáltással válaszolunk. Bárcsak ezekben az esetekben pillanatnyi érzelmi ingadozásról lenne szó! De mikor a teherbíró képességünk határán vagyunk, azok a külső körülmények, amik idesodortak, sokszor nem pillanatnyi változások csupán, hanem tartós, új élethelyzetek, amelyek átírják a mindennapjainkat, és az életünkben új fejezetet nyitnak. Amíg megtanulunk élni az újonnan leosztott kártyalapokkal, az bizony egy nyüglődő, hosszú folyamat. Nincs meg a biztonság a napjainkban, helyette feszültséggel és bizonytalansággal van tele. Feszültségben…

„Hiszen én annyi mindent próbáltam tenni a javulásért” – szoktam mondogatni magamban. Aztán rájövök, hogy még jobban összekutyultam mindent. Mostanában leginkább ezt élem meg anyaként, háztartást vezető nőként. Elfelejtek megpihenni, megállni, örülni, értékelni a pillanatot. Mindezek helyét most átvette a kapkodás, a morgolódás, a panaszkodás, az idegeskedés, a türelmetlenség a gyerekeimmel és másokkal szemben. „Nincs időm semmire” – mondogatom egyre gyakrabban. Barátok, munkatársak, család, idegen emberek sorra ezt hallották tőlem az elmúlt időszakban. S hogy miért nincs időm? Mert nem jól osztom be a napom, mindent is szeretnék elvégezni, ami persze nem sikerül, és ez feszültté tesz. Sokkal nyugodtabb lenne…

A háború első napjai sokunkat igencsak intenzív állapotba kergettek. Mindannyiunk egy eddig még nem tapasztalt valóságban találtuk magunkat. Bármilyen hosszabb vagy rövidebb beszélgetés az éppen aktuális, percre pontos hírtöredékek összerakásáról szólt. Latolgattuk, vajon mi jöhet most. Okoskodtunk, milyen okok, milyen célok húzódnak meg a borzalom mögött. A jövő – pillanatnyi vagy hosszabb távú – titkainak fürkészéséből álltak a beszélgetések nagy részei. Napokon belül eljutottam oda, hogy totálisan elveszettnek éreztem magam az információk özönében, miközben a válság praktikus kezelésének megannyi részletkérdései is megválaszolásra, megoldásra vártak. Így történt, hogy egyszer csak az egyik kedves barátommal találtam magam szembe. A fejem, a szívem,…

Kezdő gitárosként az egyik legnagyobb próbatétel a gitár felhúrozása. A feladat egyszerűnek tűnik: felrakod a húrt és tekered a hangoló kulcsot. De nem ám annyira, mint ahogy az jól esik! Azt gondolnád, még egy tekerés, és elpattan a húr, vagy eltörik a gitár nyaka. Aztán leellenőrzöd a hangot, és rájössz, hogy még nagyon sokkal vagy alatta. Nem kell sajnálni se a húrt, se a gitárt: ha egymáshoz valók, mindkettő kibírja a feszítést. Manapság nagy divat ősellenségként emlegetni a stresszt, azt minden lehetséges módon kerülni, de legalábbis csökkenteni. Pedig bármilyen meglepő, a stressznek van pozitív hatása is. Feszültség nélkül nem működik…

Kedves TeSó, nem tudom, milyen hangulatban ültél le elolvasni ezt az elmélkedést, de ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg te is épp egy kis lelki elcsendesülésre vágysz, Istentől rendelt áhítatnyi pár percre a rohanó napodban. Viszont kérlek, ne haragudj, ha netán kissé frusztrálttá teszlek majd az írásommal… Az utóbbi időben kétségtelenül megváltozott, sőt felfordult a világunk. Először a Covid… (tudom, ne is beszéljünk róla), majd, amikor már valamelyest megtanul(t)unk együtt élni vele, itt van az orosz–ukrán háború… Hívő emberként kettős érzésekkel van tele a szívünk: egyrészt hálásak vagyunk az Úrnak, és nem győzzük elégszer megköszönni, hogy a lakóhelyünkön jelenleg béke…

A közösségi oldalak és a fogyasztói társadalom elárasztanak bennünket különböző motiváló, léleksimogató jelmondatokkal és idézetekkel. Részben a modern coachingnak és a reklámok áradatának tudhatjuk be, hogy ezek inkább az egónkat növelik, mintsem a lelkünk jólétét szolgálják. Lépten-nyomon találkozunk velünk, könnyen belénk ivódnak, épp ezért fontos, hogy tudatosan figyeljünk rájuk, mert a keresztény értékeinktől távol sodorhatnak bennünket. Összeszedtem azt az öt mottót, amellyel – szerintem – a leggyakrabban találkozhatunk. A teljesség helyett a gyakoriságra koncentráltam, ezért ha kiegészítenéd a sort, tedd meg bátran hozzászólásban. 1. Amíg nem szereted magad, addig más sem tud téged szeretni Hozzátehetnénk, hogy ha nem szereted magad, mást sem…

Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (Mk 16, 14–18) Azt kérded, milyen volt Ő, kedves Kornéliusz? Nehezen idézem vissza a haja és a…