„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19)
Én a gyomromban érzem először az érzést, összerándul és nem tud már ellazulni. Ezután megfeszülnek az izmaim, összepréselem az ajkam, hunyorítok, tudatosan igyekszem lassan és mélyről lélegezni, a szívem a fülemben dobog, gyorsan döntök, de sok esetben gyorsan át is gondolom, hajlamos vagyok a kapkodásra és a türelmetlenségre. Ilyen, amikor feszültség alatt vagyok.
Az előző év végén több embertől is megkérdeztem a beszélgetéseink során, hogy hogyan viselik a feszültséget. Csodálkozva néztek rám, majd bevallották: igen nehezen. Ilyenkor ők robbannak – van, aki kifelé, indulatokkal és hangosan, van, aki befelé, magába fojtva minden sértődést, bántást és vitát, míg az a bizonyos utolsó csepp is bele nem kerül a pohárba. A legtöbben igyekszik elkerülni a feszült helyzeteket, kínos találkozásokat és szembenállásokat. De mi történik akkor, ha ezek a helyzetek nem elkerülhetők?
A háború közvetett (áremelkedés, üzemanyaghiány) és közvetlen (sorozások, támadások, menekültek érkezése) hatásai egy olyan közeget hoztak létre az egyébként sem békés hazánkban, amelyben a feszültség szinte harapható minden társas érintkezés során. Mondhatnám úgy is: a feszültség most az a tenger, amiben evickélünk a békés idők hajótöröttjeiként, kapaszkodva józan eszünk, tartalékaink, reménységünk deszkaszálaiba. Nem találkoztam mostanában olyan kárpátaljaival, aki ki tudott volna emelkedni ebből a tengerből, akin ne láttam volna a feszültség szülte új ráncokat, az aggódás nyomait. De talán tanultam valamit a háború két hónapja alatt: szükségszerű és törvényszerű, hogy feszültségben legyünk. Nem csupán azért, hogy fejlődhessünk, hanem azért is, mert a bűneset óta így működünk.
Akik rendelkeznek minimális bibliaismerettel, azok számára nem kell részletesen elmondani Ádám és Éva történetét, amiben találkozunk egy tökéletes világgal, ami elbukott és végérvényesen elromlott. Ádám és Éva el kell hagyja az Édent, együtt kell éljenek elrontott életükkel, és házaspárként meg kell birkózzanak azzal, hogy Ádám nem túl udvariasan Évát okolta azért, mert evett a tiltott gyümölcsből. Aztán rögtön megtörtént az első testvérviszály, és Isten figyelmezteti Káint: „Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtóelőtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4,7). Mindannyian ismerjük a véres folytatást. Mennyi feszültség, pedig még csak a Biblia elején járunk!
A feszültség szükségszerű, mert ez egy bukott, tökéletlen világ, amiben olyan dolgok is történnek, mint háború, halál, szenvedés – ezek egyáltalán nem voltak benne az Atya eredeti tervében. És a feszültség törvényszerű, mert egy igen hatékony eszköz Isten kezében, hogy lenyúljon a jellemünk mélyéig és formáljon minket, mint Józsefet a rabszolgaság, a népet a fogság, Pál apostolt a betegség ideje alatt. Feszültségről feszültségre megyünk, közben pedig kiábrázolódik bennünk a Krisztus.
A fenti igevers arról a feszültségről szól, ami még a legnyugodtabb, legbiztonságosabb környezetben élő ember életében is nagy szerepet játszik. Nevezhetném ezt ősfeszültségnek is, mivel Ádám és Éva is ebben égtek: választani kell, dönteni kell. Áldást és átkot, életet és halált tesz Isten az ember elé, és ránk bízza, melyiket szeretnénk befogadni az életünkbe. Jó hír ez, mert manapság sokan ragadnak bele a reménytelenség és a kilátástalanság sarába, belülről őrli fel őket, hogy tehetetlenek egy lehetetlen helyzetben. Pedig van döntési lehetőség: választhatod azt, hogy jobban hiszel Istennek, mint a félelmeidnek, logikád elképzeléseinek vagy a híradók által közvetített információknak.
Ha feszültségben vagy, emlékezz vissza, hogyan kezelte a feszültséget Jézus a Gecsemáné kertben. Ő küzdött, szenvedett, verejtékezett, megkísértette a Sátán, hogy ne vegye el a keserű poharat, mégis döntött és kimondta a végén: legyen meg a te akaratod. Az Atya akarata pedig az volt, hogy a Fiú keresztre menjen, hogy te Jézusban választhasd és örökölhesd az áldást. Neked is szabad a feszültséggel odalépni az Úrhoz és kérni, várni, hagyni, hogy előtte feloldódjon a feszültséged, és Ő képessé tegyen arra, hogy elvégezd, amit rád bíz.
A feszültség adott, nincs élet és nincs ember, aki ki tudna bújni alóla. Dönts hát, Barátom, hogyan szeretnéd hordani a személyes feszültségedet, és ha az életet választod, hiszem, idővel áldássá válik számodra a legtehetetlenebb élethelyzet is.
Laskoti Zoltán
