Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak. (Mk 16, 14–18)
Azt kérded, milyen volt Ő, kedves Kornéliusz?
Nehezen idézem vissza a haja és a szeme pontos színét, de poros, izzadt, fáradt és éhes volt, mint mi mindannyian. Az éjszaka közepén felriadva még most is érzem a tenger hullámzását a gyomromban, a képzeletemben a zsúfolt háló belevág a tenyerembe, orromban ott a sült hal illata, amit Ő készített nekem. Ha az elején tudtam volna, ki Ő és mire vállalkozom, amikor követni kezdem, talán én is meghátrálok, mint sokan mások.
Gyakran gondolok a Megdicsőülés hegyére, ahol láttam valamit istenségéből. Emlékszem, mennyire tiszta, erőteljes, békés volt ott fent, nem csoda, hogy sátrakat akartam építeni. De Ő leparancsolt minket, mert vártak ránk a betegek, a megszállottak és a nyomorúságban lévők. Ha akkor tudtam volna, hogy nem azért jött, hogy az én kedvemben járjon, hanem hogy mindenki üdvözüljön, nem nehezteltem volna rá.
És minden hajnalban, amikor megszólal a kakas, újraélem azt a gyalázatos éjszakát, mikor elvette a büszkeségemet, de az én szégyenem és nyomorúságom semmi sem volt az Övéhez képest. Akárkivel beszélek, előbb-utóbb szóba kerül az az éjszaka, de hálás vagyok, mert elmondhatom: én ugyan megtagadtam, de Ő kegyelmet adott nekem.
Emlékszem, mennyire vegyes érzelmek tomboltak bennem, mikor megjelent nekünk! Azt sem tudtuk, örüljünk vagy megrettenjünk Tőle, hiszen halottaiból tért vissza hozzánk. Az asztalnál ültünk, Ő pedig alázatosan és határozottan szemünkre vetette a hitetlenségünket és a keményszívűségünket, mert nem tudtuk elfogadni, hogy visszatért. Aztán elküldött minket, hogy hirdessük az Ő örömhírét miden embernek – még a rómaiaknak is.
Ezért vagyok itt. Azóta van miért élem, azóta van Kiért élnem. És bánom már, hogy felróttam Neki az elmaradt jutalmat, mikor kompenzációt kértem a hűségemért cserébe. Szégyellem a nagy ígérgetéseimet, hogy karddal hadonásztam, mikor szenvedni készült, aztán még azt is letagadtam, hogy egy vidéken születtünk. Érthetetlen, hogy megbocsátott, de köszönöm Neki.
Köszönöm Neki, hogy küld és kísér az örömhírrel, ezért a gonosz lelkek menekülnek Előle és nem kínozzák többé azokat, akiken uralkodtak. Köszönöm, hogy megszólíthatok olyanokat, akiket sosem láttam, és szívtől szívig érhet az üzenet, mert nem a magamét mondom. Köszönöm, hogy nem árt a halál, és gyógyulhatnak a testi-lelki betegek, mert Ő kísér engem.
Mesterem nélkül nem vállalnám ezt, nem menne, de Vele nekivágok a küldetésnek. Nélküle ismét visszatérnék a halászathoz, mert ott az enyém marad minden hal, amit kifogok. De Vele tudom: nincs szebb, jobb foglalkozás, mint az emberhalászat. Köszönöm, hogy engem is kifogott, megragadott, enyém lett az üdvösség Általa.
Azóta ígéreteiből élek, mint ahogy mától te is, Kornéliuszom. Sose feledd, Ki küldött el és Ki kísér téged jeleivel nap mit nap, míg világ a világ! Bizony, visszajön hamar.
Jövel, Uram Jézus!
Laskoti Zoltán
