Ő uralkodik. Csodálatos erővel és hatalommal, bámulatos nagysággal és bölcsességgel uralkodik minden fölött. A galaxisok és az univerzum elérhetetlen, több millió fényévnyire található sarkai fölött hatalmat gyakorol. Az egész Föld nevű bolygót kezében tartja: a Mount Everest 8848 méteres csúcsától kezdve a Marianna-árok 10 994 méteres mélységéig. Neki hatalma van mindenféle növényen és állaton, a békés, gigantikus méretű kékbálnától kezdve, a mikroszkopikus, szemmel nem látható gyilkos vírusokig. Uralkodik minden időjárás felett: hurrikánok, tornádók, monszunok, földrengések, árvizek, eső, hó, jég felett. Minden biológiai és kémiai reakció az Ő szeme előtt van, akár gyógyító, akár pusztító hatású (rák, AIDS, malária, influenza és mindenféle…
Ne paráználkodj! 2Móz 20, 14 Valamikori fiatalságom hajnalán, a nagy szerelmek idején, amikor azt hittem, hogy a fiatalság örökké tart és ezzel együtt az első szerelem is, érdekes felfogás élt bennem magáról a szexről. Egy önmagam igazolására kiötlött logikai játéknak köszönhettem ezt a nézetet: Isten az embernek jót akar – ha jót akar, akkor a legjobbakat akarja megadni neki, s minden jóval elhalmozni. A szex pedig jó, akkor biztos nem tiltja, hiszen a jótól minek tiltana engem, minket. Ma viszont már két dolog biztos számomra:
avagy: néhány szó a keresztyén-sztereotípiákról „Keresztyén vagyok, de nem vagyok homofób. Keresztyén vagyok, de közel sem vagyok tökéletes. Keresztyén vagyok, de nem vagyok szűklátókörű. Keresztyén vagyok, de el tudom fogadni az emberek különbözőségeit. Keresztyén vagyok, de nem ítélkezem. Keresztyén vagyok, de nem tudom minden kérdésre a választ…” Három évvel ezelőtt – talán láttad is – a Buzzfeeden nagy vihart kavart egy videó, amelyben keresztyén fiatalok elmondták magukról, hogy a népszerű közvéleménnyel ellentétben az, hogy valaki keresztyén, nem feltétlenül jár együtt zárkózottsággal és a bűnös világ teljes elítélésével. A fenti idézet ebből a videóból van. Igaz, hogy a kampány véletlenül épp…
Ne ölj! (2Móz 20,13) A Tízparancsolaton belül vannak olyan rövid útmutatások, amiket látszólag nem kell túlmagyarázni. Ilyen ez a parancsolat is. Azonban a Tízparancsolatban a negatív felszólításként megfogalmazott utasításoknak csupán felszíne a tiltás. Kicsit mélyebben ezek a parancsolatok sokkal többre szabadítanak fel, mint amitől eltiltanak, korlátoznak. Jelen esetben a „Ne ölj” parancsolatot kiegészíthetnénk így is, feltárva a parancsolat hátterét: Ne ölj – élj!
Nem olyan régen elém került ismét Edgar Allan Poe-tól a kedvenc versem: a Holló. Ismerjük jól magát a madarat, amely fekete kabátot hord, rockénekesszerű hangja van, a baljós előjel ő maga és ritka belőle a fehér színű. Poe versében a holló sokak számára a halált szimbolizálja, de számomra sokkal inkább a reménytelenséget és a valóságot az ismétlődő „Nevermore” (soha már/soha sem) kijelentése kapcsán. A főhőst, magát az írót, ki elvesztette szívszerelmét Lenóra-t, egy bús borongós éjféltájon, szendergéséből, kopogtatás ébreszti fel. A főhős miután ajtót nyitott és senkit nem talált kívül, rég elhunyt kedvesét kezdi szólongatni, bár válasz hiába vár, az…
Mit tennél, ha tudnád, hogy ez életed utolsó napja? Az ismereted fényében minden dolog fontosnak tűnne, aminek a napodban helyet szorítasz? Nem baj, ha a válaszod igen. De engedd meg, hogy kérdezzek még valamit: minden belekerült a napodba, amit ennek az információnak a tudatában fontosnak ítélnél a halálod előtt? Én nagyon nem szeretem ezt a halál-témakört, de az elmúlt héten annyi formában döbbentett rá a körülöttem történő idő, hogy véges minden, ami számomra kedves… Az én életem is az: ki tudja, az eddig leélt két és fél évtizedem hányadrésze a földön töltendő időmnek…
Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked! 2Móz 20, 12 Tiszteld… Furcsa parancs. Értem én, tisztelni kell, így helyes, meg minden. A tanárt, akit ki nem állhatok, a kötözködő rendőrt, mert egyenruha van rajta, a szüleimet, akiknek az életemet köszönhetem. Mégis nehéz. Azért szeretem az Urat, mert megszabadított. Világos. Mert jó volt hozzám és az életét adta értem. Mert minden nap megújul kegyelme. Hálából szeretem, tisztelem, imádom, és megpróbálom megtartani a parancsait.
Sokszor tüzes pecsétként ég ránk az elvárás, hogy meg kell felelnünk. Megfelelni másoknak, a mögöttünk és előttünk járóknak, megfelelni önmagunknak. Leplezni a fájdalmat, a gyöngeséget. Hullámvölgyben is mosolyogni, és elmondani a sablont: jól vagyok. Egészen rövidre szűkíteni azon emberek listáját, akikkel őszinték lehetünk. Akiket talán megkérünk arra, hogy imádkozzanak értünk. A nemszeretem napokban is hallgatni, nem pedig kibeszélni a fájdalmat. Erősnek tűnve összeroskadni.
Gondolatok az Önkívület (Self/less) c. film alapján 2015, amerikai sci-fi, 117 perc Vigyázat, spoilerveszély! Halhatatlanság, örökélet, örök fiatalság, hatalom… Rohanás, azután megállás a rohanásban. Végigélni egy életet, aztán rájönni, hogy az egész nem ért semmit. Folyton mocorog bennünk, hogy mi lenne, ha kétszer élnénk? Hogyan kezdhetnénk újra? Van számunkra még jövő, ha már elmúltunk 70 évesek? Van még esélyünk a boldogságra, ha halálos betegségben szenvedünk? Az Önkívület is épp ezekre a kétségbeesett kérdésekre keresi a választ, és hoz egy nagyon tudományos megoldást: át kell költöztetni a tudatot egy fiatal, egészséges testbe. Persze a filmkészítőknek szüksége volt (jó sok) nézőre, szóval…
Idő van! Igyekezz! Gyerünk már! Naponta elhangzó szavak, szókapcsolatok, amelyek mind jelzik, mennyire rabjai vagyunk a mérhető és múló időnek és mennyire versenyt futunk vele. A teendőink listája duzzad, az adott idő pedig fogy. Szeretnénk megfordítani a dolgot. Ábrándozunk arról, hogy egyszer sok szabadidőnk lesz. Aztán mégsem. Mert a muszáj nagy úr, mert mások osztják be az életünket. Mert abban az illúzióban élünk, hogy egyszer csak a végére érünk annak a listának. És talán házanként, naponként ismétlődik meg észrevétlenül Zorán dalának a refrénje: „– Apa, mikor jössz? –Fiam, mennem kell! Az élet csupa kötelesség. De sokat leszünk együtt még…”
https://www.youtube.com/watch?v=paUHX5jOiSk Pár hete történt, hogy az egyik álmos reggelen, miután az ágy is úgy döntött, hogy kivet immár magából, elindultam a fürdőszoba felé. Akkor még nem gondoltam rá, hogy micsoda epikus pillanatok kereszttüzébe kerülök majd néhány perc múlva. Csap megnyit, víz folyik, az arc megmosva – s ekkor felpillantva találkoztam saját magammal a tükörben. Szembenéztünk egymással. És számomra meghökkentő volt abban a pillanatban ennek a szembenézésnek a groteszk és egyben ijesztő volta. Merthogy úgy éreztem, mintha azon a reggelen egy régi ismerőssel futottam volna össze, akit az évek alatt megváltoztatott már az idő keze, vékony, finom, de annál észrevehetőbb nyomokat…
„Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” II. Mózes 20, 7 A nyár meleg éjszakáin az ember szívesen alszik nyitott ablaknál, persze a nyitott ablak óhatatlanul beengedi a hűs szellőn és az ízeltlábúakon kívül az éjszaka sokféle hangját is. Városban, ráadásul ennek főterén élve e hangok tulajdonosai az aktív éjszakai életet élő fiatalok, a szeszes italok szabadban fogyasztását kultiváló rétegek, illetve a hajléktalanok, akiknek felszabadult beszélgetései átszövik a városi éjszaka sötétjét. Ezekben gyakran felemlegetik egymás vagy mások nőági felmenőit, de ami keresztyén füllel…