Mit tennél, ha tudnád, hogy ez életed utolsó napja?

Az ismereted fényében minden dolog fontosnak tűnne, aminek a napodban helyet szorítasz? Nem baj, ha a válaszod igen. De engedd meg, hogy kérdezzek még valamit: minden belekerült a napodba, amit ennek az információnak a tudatában fontosnak ítélnél a halálod előtt?

Én nagyon nem szeretem ezt a halál-témakört, de az elmúlt héten annyi formában döbbentett rá a körülöttem történő idő, hogy véges minden, ami számomra kedves… Az én életem is az: ki tudja, az eddig leélt két és fél évtizedem hányadrésze a földön töltendő időmnek…

Az utóbbi időben kicsit elvesztem a mindennapjaim rutinjában, vagy zűrzavarában, ha úgy tetszik. Nem fogok nagy életbölcsességeket írni, és megmondani sem akarom, mi a tuti. Néha még a magam életének menedzselésével is meggyűlik a bajom — nem vagyok sem életvezetési tanácsadó, sem pszichológus.

S azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. Egyensúlyozunk mi szépen a „jó kedvem van” és a „beborítanak a problémák” állapot között, és ki-ki a maga módszerét tökéletesítgeti, hogyan lehet minél tovább a napos oldalon maradni, visszapingpongozni a stressz makacs szerváit. Próbálunk a napunkba olyan tevékenységeket beiktatni, amiktől boldogabbak leszünk, amik ellazítanak, kiszakítanak a tennivalók közül. Reggeli kávé, zenehallgatás munkába menet, napközben egy üdítő a munkatárssal, ismerőssel, edzés, sport, kutyasétáltatás, egy fejezet a kedvenc könyvedből lefekvés előtt. Vagy a gyerekeiddel töltött idő, a közösen elfogyasztott ebéd, vacsora öröme, kertészkedés, a szobanövényeid gondozgatása. Vagy valami egészen más, ami Neked örömet okoz és kikapcsolódást nyújt.

037883c629548badabe1e51c6e0c5e85

Én is kialakítottam a rutinom, megteremtettem a magam biztonságát. Bizonyos dolgokra időt szakítottam, hogy feltöltődjek, kikapcsolódjak. Mégis úgy érzem, elveszett vagyok, nem találom a nyugalmam. Megpróbálom lelkiismeretesen elvégezni a munkám, nem ártani azzal, amit teszek. Nem halogatni utolsó pillanatig a teendőim, nem hagyni magamra zuhanni a határidőket. Megtanultam nem sanyargatni a testem a teljesítményért, időben étkezni, eleget aludni, mozogni, friss levegőn lenni. Megpróbáltam ápolni a közelibb és kevésbé közeli emberi kapcsolataimat. Mégis úgy érzem, elveszítem a mértéket, túl hangsúlyos vagyok a magam életében, túl sokat foglalkozom magammal. Valamit elfelejtettem a nagyon gondos életvezetésben…

Azt hiszem, elfelejtettem valami olyasmit beiktatni minden napomba, amit nagyon sajnálnék, ha nem tenném meg életem utolsó huszonnégy órájában.

Szoktam imádkozni. Lefekvéskor és ébredéskor is Ő az első gondolatom. Csak olyan fáradtan esek ágyba, hogy az egyetlen gondolatom is. Ez elszomorít. Elfelejtettem minőségi időben Istennel beszélgetni! Nem csak egy fáradt sóhajjal köszönetet mondani a nap áldásaiért, hanem ott időzni Nála, feltöltődni, engedni, hogy áthassa a terveim, gondolataim, tetteim.

Biztos van egy csomó őrült dolog, amit meg szeretnék tenni életem utolsó napján. Kipróbálni például a bungee-jumpingot, utcazenélni, megölelni egy szimpatikus vadidegent a városi sétányon. De egy valami biztos: szeretnék Istennel beszélgetni imádságban, mielőtt az ismeretlen útra lépek.

TeSó! Mit tennél meg még ma, ha tudnád, hogy ez életed utolsó napja?

Kiss Julianna

Írjon hozzászólást

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.