Sokszor tüzes pecsétként ég ránk az elvárás, hogy meg kell felelnünk. Megfelelni másoknak, a mögöttünk és előttünk járóknak, megfelelni önmagunknak. Leplezni a fájdalmat, a gyöngeséget. Hullámvölgyben is mosolyogni, és elmondani a sablont: jól vagyok. Egészen rövidre szűkíteni azon emberek listáját, akikkel őszinték lehetünk. Akiket talán megkérünk arra, hogy imádkozzanak értünk. A nemszeretem napokban is hallgatni, nem pedig kibeszélni a fájdalmat. Erősnek tűnve összeroskadni.
Megfelelni másoknak. Egy stabil, példamutató keresztyén hogyan is számolhatna be a gyengeségeiről? Hogy ismerhetnéd be azt, hogy elestél, méghozzá ilyen, vagy olyan szégyenteljes módon? Állandóan teljesíteni kell, példát mutatni, támogatni, tanácsot adni, segíteni és sosem ismerni be, hogy talán pont neked van szükséged minderre. Ott a szádban az elvárt rendben-lét kényszerének kesernyés íze. Lehúz a teher, hogy jól kell lenned ahhoz, hogy elég értékes légy mások szemében.
Megfelelni önmagadnak. Talán ez is sokaknak ismerős. Ahogy kecmeregsz a mindennapjaidban, és közben a magaddal szemben állított felhőkarcolónyi elvárások árnyékában egyre kisebbé törpülsz. Sebes már az önérzeted és csak fertőtlenítgeted magad nyugtatva – emberek vagyunk, mindenki eleshet. Ez így igaz, viszont nem mindenki marad ugyanannyi ideig a földön.
Megfelelni Istennek. Hiszem, hogy ez sem új neked, kedves sorstársam. Az Úr előtt tapasztalt szégyenteljes pír, amikor újra elfejeltetted Őt, elbuktál és ismét szégyent hoztál a nevére. Belesírod-e az imáidba, hogy a földön fetrengsz, semmire nincs indíttatásod, üresnek és haszontalannak érzed magad? Elkeserged a bánatodat őszintén, mint apának a gyermek? Vagy pedig bajaidat és nyűgjeidet becsomagolva a hátadra pakolod, és tovább vánszorogsz az úton görnyedten, könnyes mosollyal? Eközben a te helyed a kereszt alatt ott üresedik…
Drága TeSóm, mutasd meg az igazi arcodat! Nem könnyű felfedni a dicsekvésre nem méltó, meztelen oldaladat is. Viszont Isten nem pozdorjának teremtett téged, ami szerteszáll a sötétségben és eltűnik. A többi mécsessel együtt kell ragyognod… és mikor a te fényed pislákol, vagy netán kialszik, ha elég közel vagy hozzájuk, majd adnak a tüzükből.
Mindannyian szeretnénk megfelelőek, alkalmasak, kielégítőek lenni. Kell is a céltudatosság, kell az ambíció. Ne adj alább a megfelelési vágyaidból, amik a tanulásra, munkára, vagy egy bizonyos cél elérésére vonatkoznak! Nyugodtan akard kihozni magadból a legtöbbet, de mindig nézz mélyen saját szemeidbe és vizsgáld meg: mennyit és meddig bírod még? És bár míg hiszed a lehetetlent, soha ne kísértsd az Urat. Abban a percben, amikor tudatosul benned, hogy túl nehéz a teher, a lábaid reszketnek, a fejed szédül és jön a következő esés – állj meg! Inkább ess a térdedre, mint arcra(pofára?), és engedd, hogy lehulljon a megfelelés álarca – elsősorban Atyád előtt.
Lehetsz gyönge, fáradt és kisírt szemű, csak tégy és küzdj azért, hogy újra felállj!
Baranyi Eszter