Címke

kísértés

Browsing

A következő írás olvasásához javasoljuk feltenni a szarkazmus-szemüvegünket, ellenkező esetben az alábbi sorok alkalmasak a nyugalom megzavarására. C.S. Lewis sokak által ismert könyvében, a Csűrcsavar leveleiben végig az ördög, a gonosztevő szemszögéből olvashatunk örvendezésről az ember megvezethetősége felett, s arról, hogyan lehet a legkönnyebben csapdába csalni, mik azok…

Néhány évvel ezelőtt a vizsgaidőszak ideje alatt történt, hogy egy késő esti beszélgetés során egy kedves barátommal azon elmélkedtünk, hogy az emberek, miért teszik azt, amit, és miért úgy, ahogyan. Persze a legtöbb kérdésre sablonszerűen ráhúztuk a következő választ (és annak különböző megfogalmazásait): hát a Sátán ösztönzése miatt.…

Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett.Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.Jézus így válaszolt neki:…

(Az első részt itt találod) C.S. Lewis Csűrcsavar levelei c. könyve alapján. (Folytatás) A most következő sorokat olvasva próbáljuk meg „alulnézetből”, az ördög, a kísértő szemszögéből megvizsgálni az életünket! Erre invitál bennünket C. S. Lewis könyve, melyben Csűrcsavar, egy ördögfióka, unokaöccsét, az „újonc kísértőt” oktatja arra, hogyan kell…

C.S. Lewis Csűrcsavar levelei c. könyve alapján Az ördöggel kapcsolatban kétféle tévedésbe eshetünk: az egyik, ha nem hiszünk létezésében; a másik, ha túl sok érdeklődést tanúsítunk iránta – magyarázza könyvében C. S. Lewis. A történet szerint Csűrcsavar, egy ördögfióka, unokaöccsét, egy „újonc kísértőt” oktatja arra, hogyan kell bűnre…

Pálos Rozita: Fohász találj magadra bennem Uram hogy létezzem mielőtt leszáll az alkony Időről időre rácsodálkozok erre a kis versre. Csupán három sor az egész, és mégis, úgy érzem, az írója mérhetetlen igazságot, fájdalmat sűrített belé. Sokat gondolkodtam mostanában, miről is kellene szólnia ennek a bejegyzésnek. Bevallom, rendszereztem, témákat…

Nemrég Dávid történetének végét olvastuk a Bibliában. Talán nem csak engem döbbentett meg ez az ige: „Újból haragra gerjedt az Úr Izráel ellen. Felingerelte ellenük Dávidot, és ezt mondta: Menj, vedd számba Izráelt és Júdát!”  (2 Sámuel 24,1) Az a bajom ezzel az igével, hogy úgy tűnik belőle,…