Isten képmására teremtett emberként különleges tulajdonságunk, hogy képesek vagyunk gondolkozni a jelen, múlt és jövő dolgairól. Merengünk a múlton, hogy mit csinálhattunk volna jobban, de terveket szövünk a jövőnkre nézve is. Ezekben a napokban a legtöbb ember a saját bőrén tapasztalja, hogy a következő fél- vagy egy évre való tervei hogyan oszlanak szét, vagy legalábbis jelentősen módosulnak. És még nem tudjuk, hogy a kicsit távolabbi jövőnket milyen tervmódosulásokkal fogja megajándékozni a koronavírus. A járvány kitörése előtt sok-sok éven keresztül nyugati kultúránkat a kiszámíthatóság, az anyagi biztonság és a tervezhetőség fogalmaival lehetett leírni. És ezt megszoktuk, mert ahogy mondani szokás: „a jót könnyű megszokni”. De mi van akkor, amikor kizökkentenek mindebből?
Jeremiás próféta könyve egy olyan időszakról számol be a népe életében, amikor Júda és Jeruzsálem felett sötét felhők gyülekeznek. A Babiloni Birodalom hódító hadjáratai a küszöbön vannak, de még éppen nem érték el a szent várost. Júda utolsó királyai még hosszú távra terveznek, mert nem lehet ilyen könnyen vége az egésznek: az ország működik, a nép dolgozik, sőt megél a munkájából – viszonylagos békesség van. Jeremiásnak azonban az Örökkévaló Isten megmutatja a közelgő katasztrófát, ami a nép több évszázadon átívelő engedetlensége miatt következik be. A próféta hirdeti: „Az ország elpusztul, titeket pedig elhurcolnak az Eufráteszen túlra – az életetek már nem lesz soha többé olyan, mint volt!” (Jer 13,19).
Él egy fiatalember az országban, akit Báruknak hívnak, és Jeremiás írnokaként szolgál. A próféta üzenetei felkavarják a lelkét, mert ő nem ilyen életet képzelt el magának. Mivel egy írástudónak a fia, valószínűleg a társadalom jómódúbb szférájában nőtt fel, így lehettek tervei a házasságra, családalapításra és egy boldog és gyümölcsöző életre. Ekkor azonban megszólítja őt Isten:
„Azt mondja az ÚR, Izrael Istene rólad Báruk: Ezt mondtad: »Jaj nekem most, mert az ÚR a bánatomhoz még fájdalmat is adott; elfáradtam a sóhajtozásban, és nem találok nyugalmat!« Ezt mondd neki: Azt mondja az ÚR: »Íme, amit fölépítettem, azt most lerontom, és amit elültettem, azt kiszaggatom az egész országban. És te nagy dolgokat kívánsz magadnak? Ne kívánj; mert íme, veszedelmet bocsátok minden testre – ezt mondja az ÚR –, de életedet ajándékul adom neked mindenütt, ahol csak jársz.«” (Jer 45,2-5)
Báruknak egyetlen dolgot ígért Isten a jövőjével kapcsolatban, mégpedig azt, hogy életben fog maradni. Egy olyan időszakban, ahol a jövőnkkel és terveinkkel kapcsolatban minden bizonytalan, felértékelődnek ezek a szavak. Képesek vagyunk-e ajándékként tekinteni a földi életünkre, amit Isten azért adott, hogy közösségben éljünk vele? Megváltott emberként lehet-e nagyobb kincsünk, mint a Jézussal való kapcsolatunk? Amikor érzelmileg megsebez minket a jövőbeli terveink összeomlása, akkor a felszínre jön, hogy mit gondolunk feltétlenül szükségesnek a „teljes és boldog” élethez ezen a Földön. Isten szelíd válasza ekkor Bárukhoz – és talán mindannyiunkhoz – ez: „A teljes és boldog életed valójában egyetlen tényezőn múlik: a Velem való közösségeden.”.
Baji Péter
