A reménytelenség állapotát sokan megéltük már hívő életünkben. Jómagam is. Tétlenül szemléltem, ahogy Isten egy tollvonással átírja a terveimet. De az sem ismeretlen tapasztalat, amikor épp a türelmünket teszi próbára, és csak várat hónapokig, évekig, míg megadja a szívünk legféltettebb kívánságát. Én ebben az állapotban, amikor a türelmem és a reményem is egyre inkább fogyatkozott, csak egy megoldást láttam: az imát. Így hát böjtöltem, imádkoztam egy fénysugárért, hogy meglássam azt a jövőt, amelyet Isten készített el az életemben. Némi motivációra vágytam, de végül nem úgy kaptam, ahogyan kértem.

Pedig néha csak egy képfoszlányra lenne szükség, hogy tudjam, merre induljak, vagy némi biztatásra, hogy tudjam: megéri kitartani, és már nincs sok hátra. Igen, a hitetlen lelkemnek pont erre lenne szüksége: pici édességre, amelytől kicsit édesebbnek látom a keserű valóságomat. Persze tudom, hogy ezek az apró örömök csak ideig-óráig tartanak, és a valódi éhségemet úgysem csillapítják.

Ez az a pont, mikor megértem, hogy miért nem küld több cukormázat nekem Isten. Ő nem a hitetlen lelkemet akarja fel hizlalni, hanem a hitemet akarja felébreszteni. A reménytelenség állapotában az egyetlen megoldás az imádkozás. Hiszen az a vágy, hogy érzem: több reményre és erőre lenne szükségem mutatja, hogy Ő már elkezdett munkálkodni bennem. Emberi ésszel én csak annyit érzékelek belőle, hogy biztatásra vágyik a szívem – de szerencsére nem azt kapom, amit kívánok, hanem amire szükségem van. Ő tovább dolgozik, hogy megszülessen az elhatározás, és cselekvésre kész hitet teremtsen bennem.

Összetett folyamat ez a kapcsolat az Atyával, amelyben porszemnyi részem van csupán, de az is óriási feladat. Az én dolgom, hogy hitből cselekedjek, és megtegyem az első lépéseimet. A Bibliában két helyen olvashatjuk, hogy Isten megdicséri a hitből cselekvést. Először a kánaáni asszonynál, aki visszautasításban is kitart, érvel, és nem adja fel az akaratát: ,,Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” (Mt 15,28) Másodszor a római századosnál, aki nem fél terveit Isten elé vinni, és a szerint cselekedni: ,,Mondom nektek, Izraelben sem találtam ekkora hitet.” (Lk 7,9) Ezek az emberek minden testi és lelki erejüket, elszántságukat, lendületüket, rámenősségüket beleadják, hogy a céljukat elérjék, a hitük pedig győzelmet arat.

Eljött az az idő, mikor nekem is lépéseket kell tennem Isten felé, az a taktika, hogy böjttel és imádsággal akarom kiharcolni a biztatást, inkább gyermeki hiszti. A hitben is felnőtté kell válni, ennek első lépése pedig az önállóság. A szerető szülő soha nem hagyja magára gyermekét: a háta mögött mindig vigyázban áll, hogy ha elesik, gyorsan felemelje. Ugyanakkor elengedi a kezét, hogy megtanuljon egyedül is boldogulni. Hiszen mi lehetne kedvesebb dolog az Atya előtt, mint az, ha látja: gyermeke felhasználja azokat a tálentumokat és erőforrásokat, amelyekkel megteremtette őt.

Kedves TeSó! Ha Isten kimunkálta bennünk az elhatározást, eljön az idő, amikor igennel kell válaszolni a hívására. El kell indulni azon az úton, amelyen nem tudjuk biztosan, éri-e még a lábunk a talajt a következő lépésnél. Ám igenis végig kell futnunk, mert hisszük, hogy az a bizonyos reményteljes jövőkép, amelyet ígéretül kaptunk, ott vár a végén.

Böszörményi-Bálint Eszter

4 hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    “Tétlenül szemléltem, ahogy Isten egy tollvonással átírja a terveimet.” Mért gondolod,hogy Isten visszavette a szabadságot amit adott neked? Miből gondolod,hogy isten örömét leli abban,hogy intézkedik helyetted? Istent mért nem tekinted érett személyiségnek,aki megbízik a teremtményében?
    “amikor épp a türelmünket teszi próbára” Mért tenne ilyet? Ha teszi,akkor általam is ezt teszi veled? Túl sok mindent tesz isten,neked mi marad,a levegővételen kívül? Hol a szabadság amit kaptál tőle? Istenhited,azt mondja szabad vagy,istenképzeted pedig,hogy mindent Isten tesz. Melyik az igazi?
    “meglássam azt a jövőt, amelyet Isten készített el az életemben” Tudod e ,hogy az ilyen hatalmas függés Istentől az megszállottság? Isten önállónak teremtett,viselkedj hát úgy és viseld a terheit is,ami néha nehéz.
    “Ez az a pont, mikor megértem, hogy miért nem küld több cukormázat nekem Isten” Nem is tudatosul, de egyáltalán nem bízol Istenben. Isten neked szabad kezet adott,megbízik benned,hogy ezt tudod használni,azaz felnőtt,érett ember vagy. De te nem mersz elmozdulni Istentől egy tapodtat sem,mert nem bízol abban,hogy egy értékes,erős személyiséget teremtett,azaz téged. próbálj meg így bízni benne.

  2. Böszörményi-Bálint Eszter

    Kedves Tibor!
    Köszönöm, hogy több írásomhoz is kifejtetted a véleményed. Minden nézőpontból lehet tanulni.
    Ugyan ezt kívánom én is neked!
    Szeretettel, Böszörményi-Bálint Eszter

  3. Filipánics Tibor

    Mondod ezt most,de nemsokára nagyon bosszantani foglak. Nem direkt,nem bosszantás a célom. igazad van,minden nézőpontból lehet tanulni. Ha van kedved és időd,reagálhatsz a véleményemre. de mielőtt törölsz,legalább írd meg a mélyebb okát,légy bátor,ne úgy mint a 777 szerkesztősége.

  4. Tokai Robert

    Kedves Tibor!
    Nem értem az első hozzászólását, kérdéseket vet fel bennem, ki tudná fejteni jobban, kérem szépen?
    “Miért gondolod,hogy isten örömét leli abban,hogy intézkedik helyetted?” Miért ne lelné Isten örömét abban, hogy a gyermeke Tőle kér segítséget, s átadja az irányítást Neki. Nem így kellene első perctől kezdve tenni? Amikor minden lehetőségünkből kifogyunk, s már nincs más út, akkor megyünk utoljára Istenhez? Ez vajon nem emberi büszkeség, hogy “na majd én megoldom”?
    Mellesleg… az Ószövettségben nem egyszer parancsolta meg Isten a népének, hogy most ne tegyenek semmit, mert majd Ő harcol értük. Így a nép dicsőítette Istent, míg Isten térdre kényszerítette az ellenséges népet.
    Ha Isten nem lelné örömét abban, hogy intézkedik helyettünk, kik valjuk be, sokszor mi se tudjuk mit kell csinálnunk, akkor miért küldte volna el Jézust megváltásként?

    <> Nincs szuverén jogába Istennek, hogy próbára tegyen? Másképp hogy jöjjünk rá milyen is a mi szívünk? Ott van Péter, aki fogadkozott, majd jött a próba, amikor bizonyságot kellett volna tegyen arról, hogy ő Jézus Krisztus tanítványa, s erre 3x tagadta meg. Ekkor látta Péter is mi van az ő szívében igazán…

    <> Ó, bárcsak én is úgy tudnék ragaszkodni Istenhez, függni Tőle, mint Paul Washer, aki ezt a kérdést tette fel: “Ti nem érzitek úgy, mintha Isten nélkül levegőt se tudnátok venni?” Isten tart engem életben, Ő engedi meg, hogy mai napon is éljek, Tőle függünk, ez sziklaszilárd tény. Bárcsak tudnék mégjobban Tőle függni, hogy az életem még inkább Krisztus központú legyen!

    Nem vagyok a szavak embere, s néhol kicsit vádlóan tudok fogalmazni, ezért bocsánatot kérek.
    Nem értem Tibor, akkor jó ha az ember függ Istentől vagy jobb ha független? Ha egy önálló férfira gondolok aki teljesen önálló, s a szülitől külön él, s ezt bele próbálom helyezni abba amit mondott, hogy önálló keresztyéneknek kell lennünk, akkor nem tudom összehangolni a kettőt. Együtt lenni Istennel, de mégse? Keresni Őt, de mégse? Kérni Tőle segítséget, de mégse?
    Nem olyanoknak kell lennünk, mint a gyermek, aki teljesen a szüleire támaszkodik, mkndig visszamegy a szüleihez ha elkóborog, mindent elmond a szüleinek? Vagy nem erre értette Jézus? Kicsit össze vagyok zavarodva.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .