Amit vetsz

Az egyik barátommal nemrég a 2021-es évhez fűződő várakozásainkról beszélgettünk. Amikor elmondtam, mit szeretnék idén elérni, ő megkérdezte tőlem: És mondd csak, vetsz te ezért?

Ez a kérdés azóta is itt kattog bennem.

A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség: jön egy világjárvány, és minden elképzelés borul. Azzal, hogy egyet fordult a naptár, nem sok dolog változott a világban. Nem csoda hát, ha csalódottan legyintünk, szegre akasztjuk az álmainkat, és inkább kivárásra játszunk, mint hogy korszakalkotó terveken dolgoznánk.

Pedig Isten 2021 januárjában is arra hív minket, hogy vessünk a jövőnek.

Ebben a ködös időszakban különösen fontos látni és érteni, hogy merre van az arra. Persze a józan paraszti észre támaszkodva is lehet értelmezni az aktuális helyzetet. Sokan egészen jól elvannak így. De nem hiába vannak böjti alkalmak, imahetek az év elején. A hívő keresztyének nagy része rájött arra, hogy a vetés szántással kezdődik. Befogadóképessé kell tenni a szívünket arra, hogy Isten vezetését elfogadjuk. Mi emberek ugyanis nem tudunk nem vetni: bármit teszünk ma, az valamilyen formában vissza fog köszönni holnap, vagy pár év múlva a gyermekünk, az unokánk életében. Minden gondolat, szó, tett a jövőt készíti elő, és nem mindegy, hogy minek a gyümölcsét esszük holnap vagy akár néhány évtized múlva.

Anno megtanították nekem a vetés három törvényét, amelyek azóta is gyakran eszembe jutnak:

1. Az ember azt aratja, amit vetett.
2. Nem akkor arat, amikor vetett, hanem jóval később.
3. Nem annyit kap vissza, amennyit elültetett, hanem jóval többet.

Pál apostoltól pedig megtanulhatunk még egy szabályt: onnan aratsz, ahová vetettél:

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást (veszedelmet); aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6,7–8)

Pál nem azt mondja, hogy éljünk remeteként, ne költsünk házra, vagy ne fecséreljünk időt olyanokra, akik a Bibliát legfeljebb akkor veszik elő, amikor egy hangzatos idézetre van szükségük. Ugyanakkor nagyon is számít, hogy a reményünket, időnket, energiánkat hiábavalóságokba vetjük, vagy az örökkévalóságnak dolgozunk; emberi megoldásokkal szeretnénk boldogságmorzsákat csipegetni, vagy időtálló dolgokba fektetünk.

Nagy ajándék az, hogy egyetlen imányi távolságra van tőlünk Az, Aki nemcsak látja a jövőt, hanem formálni is képes azt. És Ő a magunk életével kapcsolatban is munkatársként tekint ránk. Nemcsak kirendel, elvégez dolgokat az életünkben, hanem meghív, hogy együtt munkálkodjunk – néha egészen kézzelfogható módon.

Amikor az egyik kedves barátnőm lakást keresett, azt kapta feladatként Istentől, hogy mondja meg konkrétan, milyet szeretne. Kiment hát az erdőbe egy tollal és egy jegyzetfüzettel, és összeírta azokat a szempontokat, amelyek fontosak voltak neki. Aztán egyszer csak felbukkant egy lehetőség, amely minden elvárást lefedett.

Egy másik barátnőm a megbocsátás ajándékát kapta úgy, hogy Isten leültette, pontról pontra megmutogatta életének nehéz állomásait, és arra hívta, hogy keresse meg a bennük elrejtett áldásokat. Mondanom sem kell: nagy hálaadás lett a vége.

Én nem tudom megmondani neked, kedves Olvasó, hogy mit vess ma és hová, hogy ne legyen keserű megbánás a vége. Csak azt tudom tanácsolni, amit Pál apostol is: vess a Léleknek, hogy ellophatatlan örömöket, megingathatatlan békességet, örökké tartó Életet arass ma, holnap és az idők végéig.

Olasz Tímea