Címke

hit

Címke

Ne félj, csak higgy! Hányszor hallottam már ezt a mondatot, hányan hányféle módon próbáltak ezzel megnyugtatni, amikor félelemmel, aggódással voltam tele. Hányszor nyögtem ki én is, mikor mondani kellett valamit, de szó nem volt rá. Betanultam. Betanultuk. S szép lassan az egykor erőt sugárzó néhány szó, egy semmitmondó…

Napok óta gondolataim e körül cikáznak: mitől lesz advent az adventem? Mit várok? Kire várok? Persze tudom, hogy Jézus, a Megváltó karácsonykor született, ez az időszak pedig felkészülés lelkileg. No de hogyan is készüljek lelkileg, mikor a napok ugyanúgy telnek, mint máskor? A hétköznapok nem változtak az adventtől.…

A reformáció ünnepe alkalmával három elkoptathatatlan reformátori igazságról szeretnénk beszélni nektek. A három igazság kibontására egy-egy lelkipásztort kértünk meg, akiknek különösen nagy szerepe volt a KRISZ jelenében és múltjában. Ezek közül a mai a Sola Fide, amelyet Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze fejt ki számunkra.…

„Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. Így is fogunk tenni, ha Isten…

Elsős teológus koromban volt egy bizonyos órám, amelyről ha kijöttünk diáktársaimmal, legtöbbször csak bosszankodni tudtunk. Cinikusan megjegyeztük, hogy a tanár feldobja a kérdést, de a választ már nem csapja le (mert talán ő sem tudja). Ahelyett, hogy egyre biztosabbak lettünk volna az adott témában, csak még inkább elbizonytalanodtunk.

Már majdnem egy éve történt… Szeptember másodika volt. Ha akartam, ha nem – vissza kellett költözni a koliba. Vissza az egyetemre, új tanév, új kezdet, újabb nehézségek… Nem volt ínyemre az indulás. Úgy beszéltük meg, hogy most én vezetek. Csak 100 kilométer az út: nem egy ördöngösség. Az…

Nagyon sokszor hallottam már Dávid és Góliát történetét, és valahogy mindig csak a pásztorfiút láttam, aki ügyesen legyőz egy marha nagy embert egy kaviccsal. Milyen szép is, amikor tanítjuk a gyerekeknek a vakációs bibliaheteken és hittanórán, hogy „te is lehetsz ám erős, még akkor is, ha most gyengének…

Albert Einstein mondta: „Nézz mélyen a természetbe és minden érthetőbbé válik.”  Vicces, mert ezt a gondolatot nem sokkal egy kissé fura „felfedezésem” után olvastam, s egyben akkor döbbentem rá arra is, hogy mekkora bölcsességet hordoz. Egyik reggel, miután felébredtem, kinéztem az ablakomon és az ablakpárkányomon lévő virágcserepekre terelődött…