„Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. Így is fogunk tenni, ha Isten megengedi. Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer Istentől; amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, átok vár rá és végül megégetés. Felőletek azonban, szeretteim, jobbat gondolunk, hogy közel vagytok az üdvösséghez, még ha így beszélünk is. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.” Zsid 6, 1-12
Kedves TeSók!
Arra gondoltunk, hogy ezen a vasárnapon ne egy ember gondolatait olvassátok, hanem megpróbáljuk összerakni, mi fogott meg néhányunkat az igében.
Szeretettel: mi 🙂
Zilahi Réka: Nap mint nap találkozunk olyan emberekkel, akik magukat keresztyéneknek vallva drogoznak, alkoholizálnak, megcsalják barátnőjüket/barátjukat, feleségüket/férjüket… Nem is csoda, hogy azok, akik addig gondolkodtak azon, hogy Istent választva elfogadják Krisztus áldozatát, lemondanak Róla, és inkább messze elfutnak Tőle. Keresztyén emberként felelősségünk van úgy viselni magunkat, ahogy az Krisztushoz illő, hogy másokat is megnyerjünk életünkkel Istennek. Egy olyan ember, aki valóban elfogadta a Megváltót, nem hagyhatja, hogy az Ő áldozata hiábavalóvá váljon rajta, és újra meg újra elkövesse azokat a bűnöket, amelyeket addig is elkövetett.
Sárközi Andrea: Nagyon egyszerű a gondolatom – hihetetlen, hogy egy-egy bukás után még mindig úgy érzem, hogy elölről kell kezdenem. A kudarcokat teljes bukásnak fogom fel, s aztán úgy érzem, hogy mindent az alapjaiból kell felépíteni. Talán ezért menekülök a kockázatos helyzetek elől is. Hihetetlen, hogy mennyire kiskorú vagyok a hitben. Pedig be kellene látni, hogy már növekszünk egy ideje, most már felelősséggel tartozunk, és nem ránthatjuk vissza mindig Krisztust az éppen kényelmes szintünkre, hogy aztán megint megtéregessünk. Hát akkor most már kezdjünk el csak előre tekinteni, a hibákat is belekalkulálva az útba! Egyedül persze hogy nem megy (még jó), Isten azonban továbbvisz onnan, ahonnan kell…
Olasz Tímea: Elhagyás és a törekedés – mindkettő aktív cselekvés. Merthogy a fejlődés sosem passzív állapot. Számomra a tökéletességre törekvés nem azt jelenti, hogy igyekszem egyre kevesebb hibát elkövetni – sose érnék a végére. Én Istent akarom tökéletesnek látni. Őt akarom napról napra jobban ismerni, szeretni, követni. Akarom ízlelni a mennyei ajándékot, részesévé lenni a Szentléleknek, ízlelni Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit. És nem akarok megfeledkezni arról, hogy ezeket akarom. De ehhez nem elég észrevenni a nyitott ajtókat. El kell hagyni az alapokat, és törni a falakat: elképzeléseket, szokásokat, kényelmet. Mert, ahogy egyik koszorús költőnk mondta: „nem elég a jót akarni… de tenni, tenni kell.” Nosza, törekedjünk hát!
Pusztai-Tárczy Beatrix: Nem lenni restnek a hitben, a szeretetben és a reménységben. Hinni, amikor minden összedől; szeretni, amikor éppen lehetetlennek tűnik; reménykedni, amikor úgy érezzük, nincs tovább. Nincs ezekhez erőm, nem vagyok rá képes, nem megy… Egyedül nem.
S ha nincs erőm ezt kimondani sem, Isten meghallja a szívből felszakadó sóhajt is. És lassan tisztulni fog az ég…
Laskoti Zoltán: Ki tud akasztani, mikor a Bibliát merülőforralónak használjuk, hogy egy kis langyos lelki lábvizet készítsünk vele. Az „A szeretet a legfontosabb”, „Az a lényeg, hogy egymást elfogadjuk”, „Csak az egyetértés meglegyen”, „Istent követni azt jelenti, hogy jó ember vagy” és hasonló jellegű kijelentések fel tudják állítani a szőrt a hátamon, bár mindegyikre lehet igazolást találni a Bibliában – és mindegyik ellenkezőjére is, természetesen. Pál apostol itt azt mondja nekem, hogy elég volt már az alapokból. Krisztus szeret, megváltott, Isten elfogad, ahogy vagy. Jó neked. DE mit építesz erre? El tudod-e hinni, hogy Isten igéjében és ígéretében sokkal több van, mint egy sablonos prédikáció, amibe még az is beleásít, aki mondja? Tovább tudsz lépni az alapok lerakásától abba az irányba, hogy a saját életed is építőköve lesz Isten országának? Csak simogatást vársz Istentől, vagy már megerősödött a hited arra, hogy feladatot is kapj? Fontosak az alapok, de figyeljünk arra, hogy az alapokat már nem kell tovább leásni, azokon nincs mit építeni már, mert Krisztus azt úgy elkészítette, hogy a pokol kapui se vegyenek erőt rajta. Az életemen viszont még van mit építeni Isten közelében, és ha jól sejtem, a tiéden is, kedves TeSó. Hittel, türelemmel, Isten ígéretével – másképpen ránk omlik az egész.
