Kövesd a Fényt!

10009683_608366592585583_1456174963_n-001

Albert Einstein mondta: „Nézz mélyen a természetbe és minden érthetőbbé válik.”

 Vicces, mert ezt a gondolatot nem sokkal egy kissé fura „felfedezésem” után olvastam, s egyben akkor döbbentem rá arra is, hogy mekkora bölcsességet hordoz.

Egyik reggel, miután felébredtem, kinéztem az ablakomon és az ablakpárkányomon lévő virágcserepekre terelődött a figyelmem. Az egyik cserépben észrevettem, hogy végre kezdenek alakot ölteni egy citromfa kicsi hajtásai. A történetem azonban mégsem erről a hajtásról fog szólni, hanem egy másikról, amit csak később vettem észre.

A virágcserépben, ahová a magokat szórtam, volt egy nagyobb csigaház. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy pici zöld szár bujkál alatta. Így hát fölemeltem a csigaházat, amelynek a belseje is megtelt már kissé földdel, és hirtelen előbukkant a kilógó száracska többi része is.

Ennek a villanásnyi történésnek a hatására egyre több kérdésekkel átszőtt gondolat merült fel bennem, melyeknek egyfajta különös csodálat volt a gyökerük. Mintha egy csöppnyi tisztánlátást kaptam volna ebből az „átlagosnak” mondható jelenségből.

Szóval rájöttem, hogy végig két citromfa palántám volt, csak az egyik szabadon, akadálytalanul növekedhetett; érezhette és „láthatta” a napfényt, míg a másik csak azt tudta, hogy fölfelé kell törekednie. Talán viccesnek hat, de elképzeltem a mag és az abból sarjadó kis csira körülményeit. Mindkét mag ugyanabba a földbe került, közel egymáshoz, de az egyik fejlődése akadályoztatva volt.

Ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez „csak” egy növény, és nem tárgyilagosan, hanem élő LÉNY-ként tekintünk rá, akkor belegondolva, valószínűleg jóval több kitartásra és hitre volt szüksége, hogy ugyanazt elérje, mint a mellette lévő „társa”. Talán a csigaház átengedhetett némi fényt, de nem annyit, amennyire szüksége lett volna. S talán, ha nem emelem le róla a csigaházat, végül a szabadság, a levegő, de legfőbbként a napfény hiánya miatt, végül a sötétség okozta volna a pusztulását.

Bizonyára mindenkinek kicsit másféle üzenet jön le ebből a darabka történetből, hisz mind másak vagyunk belül is. Nekem személy szerint két fő szempontból is értékes…

Egyrészt arra ösztönöz, hogy járjak nyitott szemmel, és ne csak engedjem, hogy Isten vezessen a jelentéktelennek tűnő dolgokban, de tudatosan is törekedjek rá, hogy észrevegyem, hol van rám szükség.

Másrészt pedig, számomra elképesztő, hogy mekkora hit, remény és kitartás rejlik egy ilyen aprócska életben is, mint ez a mag.

Márpedig ha így van, akkor mennyivel inkább kellene nekünk is fölfelé törekednünk a kedvezőtlen, elcsüggesztő körülmények között is. Félünk hinni az álmainkban, s gyakran tekintünk rájuk valamiféle „földöntúli csodaként”, amely oly ritka, hogy szinte lehetetlen a megvalósulása, s inkább fogadjuk el azt, ami van, azzal takarózván, hogy ez az „alázatos”, „engedelmes” élet alapja, pedig gyakran csak attól félünk, hogy erőfeszítéseink hiábavalóak és a semmibe vezetnek. Szeretjük bebiztosítani magunkat akkor is, amikor az egyetlen lehetőség az előrelépésre az, ha bízunk abban, amiben reménykedünk.

Az igazság az, hogy ezt a kis élménybeszámolót egy olyan növény ihlette, ami már nem létezik, mivel pár nappal azután, hogy felfedeztem, elpusztult. Viszont, nem attól értékes egy élet, hogy mennyire sokáig tart – bár annak is megvan a maga szépsége.

Mert bármilyen hosszú vagy rövid legyen is egy élet, akkor válik igazán értékessé, ha minden nap törekszünk rá, hogy azzá tegyük. És ehhez tudnunk kell, hogy küzdeni mindig érdemes, de csak hittel, mert az elkeseredett küzdelem csak kevesebbé tesz.

A hit nem a bekorlátozott tényekben él, hanem minden csodában, mely „lehetetlennek” van álcázva. Mert: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Márk 9:23)

Dolenai-Balogh Beáta

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Még keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)