Különösen szeretem azokat a történeteket a Bibliában, amikor Isten egy hétköznapi emberen valami igazán csodálatos módon segít. Az Ószövetségben az egyik ilyen kedvencem a sareptai özvegy története. Eszerint épp szárazság tombol Izráelben, és Illés próféta Isten parancsára Sareptába megy, ahol egy özvegyasszonynak kell gondoskodnia róla. Az asszony az utolsó marék lisztet és a korsó alján lévő kevéske olajat használja fel, hogy a prófétát megetesse, és csak azután készít ételt magának és a fiának. Isten megjutalmazza az engedelmességét, hiszen:
„A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre” (1Kir 17,14).
Néhány évvel ezelőtt az életem csordultig volt az Úr igéjével, szeretetével és az Ő egész lényével. Le se tudtam volna tagadni, hogy az övé vagyok, annyira kilátszott belőlem. Minden tettem mozgatórugója az volt, hogy az akaratát teljesítsem. Sokaknak ismerős talán ez az első időkre jellemző lelkesedés. Aztán ahogy sűrűsödtek körülöttem az élet gondjai, és távol kerültem az otthonomtól, csökkent a lendületem, gyengült ez a minden mást felülíró elhivatottság.
Persze én nem akartam ebbe beletörődni, kerestem azt a régi érzést, vágytam a tüzet. Erőltetni akartam, hogy legyen minden olyan, mint régen. Nem lett. Üresedtem, és ez kétségkívül nagyon megijesztett. Ekkor jött velem szembe ez a történet az özvegyasszonyról, aki egy emberpróbáló nehéz időben, megözvegyülése után, fiával a halál küszöbén megtapasztalta az isteni kegyelmet: sem a lisztesfazék, sem az olajoskorsó nem ürült ki.
Akkor én így imádkoztam: beismerem, Istenem, hogy néha a hitem erősebb, néha pedig gyengébb. Sokszor szomjazom a Te szavadat, de van, hogy üresnek és sivárnak érzem a szívemet. Mégis arra kérlek, hogy hadd legyen a szívem olyan, mint az özvegyasszony lisztesfazeka és olajoskorsója – még ha időszakonként nagyon kevés is van benne, add meg nekem, kérlek, azt, hogy soha ne fogyjon ki teljesen!
Van, hogy az Úr csak annyit ad, ami éppen elég – nem többet, nem kevesebbet. Annyi erőt, amivel végigviszem a napot. Olyan türelmet, amekkora a megpróbáltatás. Épp akkora tüzet, hogy éppen el ne aludjon a lángom. De Ő szüntelen gondoskodik, és minden napra kirendeli a szükséges mannát. Azonban ezekben a szűkös időkben is fohászkodok, hogy nyissa meg számomra az Ő csatornáit és hulljon rám is záporként az áldás!
Keresztyén Eszter
