„Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.” (Lk 6,25)
A boldogmondásoknál csak a jajmondások nehezebben emészthetők. Miután Jézus boldognak nevezi a szegényeket, sírókat, éhezőket, leszidja a gazdagokat és a jókedvűeket. A kiemelt igeversben még azokat is megrója, akik jóllaktak, megelégíttettek, kellően és bőségesen gondoskodtak testi szükségleteikről. Nahát, Uram, már ez is baj?
Vegyük egy kicsit górcső alá, hogy milyen megelégültségről van itt szó. Ez a jóllakottság nem csupán az ételről szól, hanem arról a lelki önelégültségről, amikor elégedettek vagyunk a jelenlegi életünkkel – Isten nélkül. Ez az állapot elhiteti velünk azt, hogy nincs szükségünk többre, nincs szükségünk változásra, fejlődésre.
Az éhség szükséges érzés: jelzi nekünk, hogy ennünk kell, ami az életben maradáshoz elengedhetetlen. A lelki éhség ugyanúgy fontos, hiszen amikor az ember már nem éhes az igazságra, a szeretetre, az isteni kegyelemre, akkor lassan belsőleg kiüresedik. Annyit fáradozunk, hogy a testi éhségünket csillapítsuk, a lelkünk hogylétét pedig legtöbbször hanyagul a szőnyeg alá söpörjük.
Az igevers második fele kissé ijesztő. „Éhezni fogtok” – mondja Jézus, azonban ez nem bosszú, hanem következmény. Az élet előbb-utóbb mindenkit szembesít azzal, hogy az anyagi dolgok nem adnak tartós beteljesedést, a szívünk vágyait nem tölti be a siker vagy a kényelem. Látszólag mindenünk megvan, a szívünk mégis kong az ürességtől.
Ennek az igeversnek egy másik vetülete az, hogy éhezünk-e még az Isten igéjére, vagy úgy érezzük, hogy már kifejezetten megfeküdte a gyomrunkat. Mi itt, Közép-Európában igei Kánaánban élünk. Aki Isten igéjéről hallani akar, az olyan lelki bőségben fürdőzhet, ami a huszadik század során sokaknak ismeretlen volt. Minden településen van templom, nem is egy. Az alkalmak ingyenesek és bárki számára elérhetőek. Semmilyen hátrányos megkülönböztetésben nem részesül az, aki templomba jár: nem bocsátják el a munkahelyéről, nem kérik számon a hivatalában, és – itt Európában – nem is üldözi és fenyegeti senki.
Hadd kérdezzem meg csöndesen: érzel-e még éhséget? Vágysz-e még az Isten igéjére, az ő keze munkájára, mindent megrázó és megdöbbentő közbelépésére? Vagy már lassan nem érzel semmit – sem éhséget, sem jóllakottságot. Ha így van, akkor szólaljanak meg a vészharangok a szívedben, ne engedd, hogy a közömbösség elaltasson. Szóljon egyenesen neked ez az ige ma:
”Ébredj fel, aki alszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14)
Keresztyén Eszter
