Isten ajándékai zavarba ejtő dolgok. 

Amikor megszületünk ebbe a világba, máris különböző hajlamok, képességek, adottságok vannak a birtokunkban. Nem mi választottuk, kaptuk, örököltük őket. Valamire büszkék vagyunk, és van, amiről nagyokat hallgatunk. Viszont hogy mit hagyunk a felszínre törni, miben szerzünk ügyességet, az nagyrészt rajtunk áll. 

Nagyon szépen ki van ez találva: mindenhez egyikünk sem ért, de mindannyian rendelkezünk hasznos tulajdonságokkal. A mi nagylelkű Alkotónk ráadásul abszolút szabadságot adott nekünk: akkor is képesek vagyunk korszakalkotót létre hozni, ha nem vagyunk Vele kapcsolatban.

Ugyanakkor vannak olyan ajándékok is, amik teljesen más jellegűek. Nem működnek újjászületés nélkül. Nem a személyes kiteljesedésünket szolgálják. Sőt, akkor érvényesülnek igazán, amikor az egó leépül a csapatszellem javára.  Mint amikor serpenyőt kapunk születésnapunkra, hogy finom ételeket készíthessünk benne a családnak, barátoknak. 

A Lélek kegyelmi ajándékai által a megtartó Szeretet jut kifejezésre, nagyrészt Isten házán belül. Ha tehát a gyülekezet lelkileg leszegényedik, az nem feltétlenül a lelkész hibája – lehet, hogy Isten népe ücsörög elásott kincseken.

A jó hír az, hogy amint élő kapcsolatba kerülsz Krisztussal, ezek az ajándékok automatikusan megjelennek. Nem kell hozzá teológia vagy egy bizonyos lelki nagyság, nem is csak egy-két kiválasztott privilégiuma ez. Ha elfogadtad a megváltást, Isten kegyelmi ajándéka ott van benned. 

A rossz hír az, hogy ezek az ajándékok nem önjárók. Isten partnerként kezel, nem tárgyként, így a kegyelmi ajándékokat fel kell gerjeszteni, mozgásba kell hozni, használatba kell őket venni.

És itt válik izgalmassá a dolog. Mert hogy is van ez?

1. Lélek ajándékai, Lélek gyümölcse, tálentumok – ezek ugyanazok?

Nem. Annyiban kötődnek egymáshoz, hogy mind Istentől származnak.

Tálentumok – ezek olyan tulajdonságok, képességek, adottságok, amik össznépiek. Mindenki kapott belőlük, csak különböző mértékben. Énekelni például mindenki tud. Van, aki olyan szépen, hogy nagyszínpadra állítják, és van, akinek a dala csak Isten szívének kedves. Az alapképesség viszont mindenkinek megadatott – annak is, aki nem tud beszélni.

Lélek gyümölcse – ezek olyan tulajdonságok, amiket Isten Lelke terem bennünk. Szóval amíg kapcsolatban vagy Istennel, addig nem lehet kifogás, hogy elfogyott a türelmed, békességed, mert Ő ezeket emberfeletti módon is képes kimunkálni benned. Egyedül a te döntésed, hogy mit engedsz eluralkodni magadon.

Isten kegyelmi ajándéka – ezek pedig olyan képességek, amiket Isten az egyház épülésére szán. Egyéni adottságok, sokfélék, mint ahogy a testrészek sem egyformák, mégis az egészet szolgálják.

2. Honnan tudhatom meg, milyen kegyelmi ajándék(ok) van(nak) bennem?

Ez egy nagy expedíció. Isten nem akarja elrejteni előled, csak arra vár, hogy együtt fedezzétek fel. Például leíratta Pállal azokat az ajándékokat, amik akkoriban egy-egy közösségben megnyilvánultak (lásd Róma 12,6-8; 1 Korinthus 12,4-11 és 27-28; Efézus 4,8-16). A lista korántsem teljes, és látod, nem is ugyanaz szerepel a felsorolásokban, de alapnak jó. 

Beszélgess Istennel, kérj Tőle útmutatást! Vizsgáld meg a közösségedben fellépő szükségeket és a szíved visszhangjait ezekre a helyzetekre! Figyeld a társaid visszajelzéseit! A már meglévő képességeid, tapasztalataid is segíthetnek, de légy nyitott – lehet, hogy Isten ezúttal más területekre hív.

Körülnézhetsz a korábbi írásainkban is,illetve találsz egy tesztet itt.

3. Mit jelent felgerjeszteni az ajándékot? Hogyan kaphat egyre nagyobb teret az életemben, a szolgálatomban?

A máglyát hogyan rakják? Alulra gerjesztő (papír vagy vékony, száraz faágak), köré egyre vastagabb fadarabok, és biztonságos távolságban egy adag utánpótlás. 

Ez vagy te: csodásan kitalálva, összerakva. A Szentlélek tüze nélkül is látványos, de meleget, fényt, vagyis értelmet ennek a farakásnak az ad, ha belobban a tűz. Ehhez pedig az kell, hogy a gyújtó kapcsolatba kerüljön a gerjesztővel, és elég időt töltsenek egymás társaságában. Van, hogy többször kell próbálkozni, mert a kis fellobbanások nem elég intenzívek. Viszont, ha belobban, akkor már csak arra kell figyelni, hogy mindig legyen elég utánpótlás. 

A feladat tehát: elég minőségi időt tölteni az Ige tanulmányozásával, imádsággal, Isten előtti csendben, türelmesen, engedelmesen.

Hogy Isten ajándékai mekkora teret kapnak, az attól függ, hogy mennyit vagy hajlandó rááldozni Istenre és a munkájára – időből, energiából, fizikai és lelki adottságaidból. 

4. Milyen változásra számítsak?

Csak olyanra, ami Isten tervében szerepel. Nem neked kell megváltani a világot, azt Krisztus már megtette helyettünk. És az ajándékod nem varázsszer, ami minden sebet begyógyít. Viszont, ha a Szentlélekkel egyeztetve haladsz, újra és újra tapasztalni fogod, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, és minden helyzetből a lehető legtöbbet hozza ki.

5. Mi van, ha nem vagyok elégedett a saját ajándékommal, ha másra vágyom? 

Amikor odaszenteled magad Istennek, az azt jelenti, hogy elengeded az irányítást, és elfogadod, hogy nem te vagy a mindentudás kútja. 

Egyrészt hidd el Istennek, hogy Ő jobban ismer téged, mint te saját magadat. Amikor Ő elhív egy feladatra, pontosan tudja, miért téged választott. 

Másrészt a kegyelmi ajándékok nincsenek kőbe vésve. Ha most a kicsin vagy kevésbé tetszőn hű tudsz maradni, Isten elhozza az idejét annak, amikor majd lubickolni fogsz abban, amit abszolút magadénak érzel.

Harmadrészt, ha a szíved megindul valamin, nem az a kérdés, hogy van-e speciális ajándékod rá – amit megtehetsz, tedd meg!

6. Mi van, ha elrontom?

Az, hogy egyszer valami beindult, nem jelenti azt, hogy attól kezdve napi 24-ben működik, ráadásul hibátlanul. Egyik percben nagyon Isten szerint szólsz, máskor meg bődületes nagy butaság csúszik ki a szádon? Nézd meg az apostolokat: ők se voltak mindig százasok!  

Egyrészt van megbocsátás és újrakezdés. Másrészt nem kerülhető el a folyamatos önvizsgálat, az alázat, az újratervezés. Viszont nagyszerű szupervizort kaptunk a Lélek személyében, Ő még az elbukásainkat is hasznossá tudja tenni.

Isten valami lekövethetetlen módon tud előhívni képességeket benned, akár olyanokat is, amelyek korábban nem voltak, később sem jelentkeznek többé, de adott helyzetben a megoldás kulcsát adják.

A lényeg, hogy mozdulj, indulj, cselekedj – akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten Fiai! 

Olasz Tímea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .