Egy ékszerkiállításon jártunk. A termekben akkora vagyon volt felhalmozva, hogy minden mozdulatunkat rendőri tekintet kísérte. A kiállított ékszerek mindegyike egyedi mestermunka volt, császárok és királyok viselték őket. Olvastuk a történetüket, némelyikről még azt is megtudtuk, hogyan és miből készültek. Ritka csemege volt szemnek, intellektusnak egyaránt. Aztán megérkeztünk egy vitrinhez, amely az egyik terem közepén állt, benne három gyémántokkal, gyöngyökkel ékesített tiara. Nem vitt tovább a lábunk. Csak jártunk körbe-körbe, szívtuk magunkba a látványt, nem tudtunk betelni vele. Az egyik társunk egyszer csak megszólalt: „Milyen csodálatos, hogy a mi koronánk is készen vár ránk, és az még ezeknél is szebb lesz!” Eszembe jutott a konfirmációi igém: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10). És ettől a szívem, lelkem is megtelt melegséggel, hálával – jó volt arra gondolni, hogy ja tényleg, lesz majd ilyen is.
Van egy csodaszép énekünk, amibe időnként olyan jó betakarózni, mint egy puha, meleg plédbe: „Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád, Aki Jézussal járt, s benne hitt, Aranyból koronát, fehér égi ruhát, Hárfa húrjait pengethetik.” A többi versszak is olyan édes, olyan vigasztaló. Csak hát ott van az a zavarba ejtő félmondat, hogy „minden győztesnek jár örök rész”. Győztes nem véletlenül lesz az ember, ahhoz harcolni kell és felülkerekedni. És ez így már nem is annyira bátorító. Mint ahogy az sem lehetett az, amikor Jézus ezt mondta a sokaságnak: „Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben” (Mt 5,12), miután sírást, éhezést, üldöztetést, gyalázást emlegetett.
Mi nem szeretjük ezeket. Nem szeretünk járványokról, háborúkról, kegyetlenkedésekről hallani a hírekben. Azt meg még kevésbé, ha velünk és a szeretteinkkel történnek ilyenek. Annak örülünk, ha békességet, jólétet, biztonságot hirdetnek nekünk. És hát erre várunk, most már évek óta. Csakhogy van egy makacs, elhanyagolhatatlan tény: a világ nem a kiteljesedés, a helyreállás felé halad (lásd Jelenések könyve).
De igazából itt értékelődik fel a mennyei perspektíva. Nem csak azért, hogy azt mondjuk: ez az élet tiszta nyomorúság, na de majd a mennyben nem így lesz. Az örök dicsőség nem csupán kárpótlás lesz az itt elszenvedett igazságtalanságokért, keserűségekért, hiányokért, fájdalmakért. A mennyei jutalom perspektívája alapjaiban drótozza át a gondolkodást.
Igen, vannak idők, amikor nincs értelme semminek, nem látni a fényt az alagút végén, egyik baj hozza a másikat, megfárad az emberben a bizakodás, a lelkesedés. De vajon hogy viseli mindezt az, aki a boldogságát nem emberektől, nem a körülmények kedvező alakulásától, nem a reménykeltő változásoktól várja, hanem Istennél keresi? Aki folyamatosan emlékezteti rá magát, hogy ez itt nem az otthonunk, mi itt a földön csak átutazók vagyunk – ez egy törött világ, itt minden mulandó és részleges, a mennyben lesz majd tökéletessé a szeretet, a gyönyörűség, ott lesz felhőtlen és zavartalan a boldogság?
Aki így gondolkodik, attól nincs mit elvenni, mert minden értékét Isten trezorjában tartja.
Nem olyan kincseket halmoz, amiket bármikor elveszíthet, hanem tudja, mibe érdemes időt, energiát, tehetséget, pénzt fektetni; mi az, ami ötven év múlva, vagy akár az örökkévalóságban is érni fog valamit.
Nem ragaszkodik görcsösen a terveihez, hanem mindent alá tud rendelni Isten céljainak, szándékának.
Bátran beleáll a szenvedésekbe is, mert a sebek begyógyulnak, de a győztes csaták életeket, történelmet formálnak.
Nem emberek elismerését, hálálkodását várja, nem a népszerűséget, hírnevet tartja fontosnak, hanem hogy jót cselekedjen akkor is, ha nem kap érte viszonzást.
Annak a „B oldal” nem a negyvenes éveiben jön el, hanem a halála pillanatában – és tudhatja, hogy a java majd utána jön. A halált ezért nem rettegve várja, és nem tragédiaként fogja fel a hitben elhunyt szerettei elveszítését, hiszen csak ideiglenes az elválás, és aki Istennél van, az a lehető legjobb helyre került.
Tudja, hogy Isten igazságos, nagylelkű, hűséges, és ő megjutalmazza az engedelmességet már itt a földön is, megmutatja az erejét, szeretetét, gondviselését azoknak, akik bíznak benne.
Nem a látható eredményekre tekint, hanem hűségre és megbízhatóságra törekszik, tudva, hogy a fáradozása nem hiábavaló az Úrban. (lásd 1Kor 15,58).
Olyan célokat kap, amikért érdemes reggel felkelni, akkor is, ha a tegnap kudarccal zárult, vagy ha a holnap semmi jót nem ígér.
Látod: a mennyei perspektíva nem egy vigaszcsoki, nem is egy szebb holnap ígérete csupán, hanem egy olyan szemléletmód, ami fölszabadít a megfelelési kényszer alól, az örökkévalóságra fókuszáló életre hív.
Az élet koronája félre van téve neked is, az üdvösség sisakja viszont máris elérhető. Ha nincs még ilyened, akkor kérd Jézustól, ő az, aki megszerezte neked, és épp a helyedet készíti a mennyben. Ha pedig már elfogadtad a megváltást, akkor ne hagyd porosodni a sisakod, különösen, ha épp harcos időket élsz. Életbevágó szükséged van rá, hogy védje, szűrje, az örökkévalóságra irányítsa a gondolataidat – békeidőben is.
Olasz Tímea
