Korábban több cikket is olvastam arról, mik a legideálisabb körülmények az Istennel való elcsendesedéshez és a bensőséges imához. Bár minden cikkel egyetértek, a saját életemben mégsem tudtam minden egyes alkalommal megteremteni ezeket a körülményeket. Sokszor sietnék, haladnék a napi teendőimmel, és így maga az elcsendesedés és a lassítás egy idegtépő dolognak hangzik.

Sok személyiségtípus létezik, én abba a típusba tartozom, aki mindig siet, akinek úgy telik el négy nap a hétből, hogy a nagy rohanásban észre sem veszi. Olyan ez, mint mikor az autópályán egy nyugis útszakaszon haladva bekapcsolod tempomatot 130 km/h sebességbe, és úgy teszel meg egy 100 kilométeres távot, hogy szinte nem voltál tudatában az útszakasznak. Először megtapasztalva ez ijesztő élmény, rutinos vezetőként persze már biztosan hozzá tud szokni az ember. Valahogy így érzem magam én is a hétköznapokban, és ebben az üres állapotban az elcsendesülés – a valódi Istenhez fordulás – csupán egy elérhetetlen idilli képnek tűnik.

Nálam a futás volt az a híd, ami segített eljutni az elcsendesedéshez (bármilyen banálisan is hangzik így elsőre). A futás – legyen akár egy új tevékenység az életünkben, vagy akár egy régen látott jó barát – segít abban, hogy megéljük a „mindfullness” élményt, azaz hogy teljesen jelen legyünk az aktuális cselekedet pillanatában. Van egyfajta irónia abban, hogy azok az emberek, akik inkább sietnek, és akiknek lelassítás kihívást jelent, nagyobb sebességre kapcsolva – futással – képesek elérni egyfajta nyugalmi állapotot.

A futás nem egyenlő az imádsággal, és nem is helyettesíti azt, inkább segít áttörni azt a falat, ami köztem és az elcsendesedés között áll. Amikor a lábaim ritmikusan mozognak, az izmaim dolgoznak, a testem megfeszül, akkor ebben az állapotban el tudok kezdeni befelé figyelni, és meglátni olyan érzéseket, amelyek elől a hétköznapokban csak menekülnék. A futás nem egyenlő a böjttel sem, de lehet egyfajta böjt, aminek a célja a valódi lelassítás és az Úrra figyelés.

Napi kihívás: a böjt alatt a testünket sokféleképpen lehet megfeszíteni. A futásban nem fogja mindenki megtalálni az örömét és a csendességét, de azok, akik szívessebben sietnek, akiknek a lelassulás kihívást jelent, azoknak a futás talán segít lebontani ezt az akadályt, és eljutni az elcsendesedéshez. A csendben és nyugalomban pedig végre meghallhatjuk Isten hangját.

Böszörményi-Bálint Eszter

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .