Pár nappal ezelőtt olvastam az egyik közösségi oldalon egy érdekes gondolatot, miszerint a 21. század farizeusai azok az emberek, akik gyakran posztolgatnak a közösségi médiában. Kicsit szíven ütött ez a mondat, mert jómagam is igencsak aktívan használom ezeket az oldalakat, főként a Facebookot és az Instagramot. Persze egyetértek, hogy könnyen át lehet esni a ló túloldalára, amikor látszatkeltés és sok más szándék is megbújhat a posztok mögött. De alapjában véve, ha jó szándékkal használjuk ezeket a felületeket, akkor ezek eszközök lehetnek az ismeretségeink, kapcsolataink bővítésében. Lehetőséget nyújthatnak arra, hogy a meglévő kapcsolatainkat a távolság ellenére is fenntartsuk, vagy segíthetnek abban, hogy egy jó céllal gyorsabban érj el több embert.
S bár nem értek egyet maradéktalanul a fentebb idézett gondolattal, az viszont nem hagyott nyugodni, így összegyűjtöttem azokat a veszélyeket, amikor a farizeus jelzőt bizony súrolhatjuk a social média használatával.
Általában a legaktívabb felhasználók a 16 és 30 év közötti fiatal felnőttek. Vagyis pont azok, akik először birkóznak meg a felnőtté válás nehézségeivel. Érthető, hogy itt nem a csalódásokat, a bukásokat, a visszautasításokat akarják (akarjuk) mutatni az ismerőseiknek, hanem az életük sikeresebb pillanatait. Viszont ez akkor tud veszélyes lenni, amikor a közösségi médiában élt élet – és azok a képek, amik oda fel vannak töltve – messze állnak a valóságtól. Hisz könnyebb posztokkal és képekkel a sikeres élet látszatát kelteni, mint a valóságban megdolgozni érte. Így a social média első veszélye a könnyű siker képének kialakítása.
Az aktívan posztolgató emberek másik véglete a semleges néző közönség, akik néznek, görgetnek és kritikát megfogalmazva kommentelgetnek akár egy megírt hozzászólásban vagy csak magukban megjegyezve. Pont miattuk valahogy mindig becsültem azokat az embereket, akik jó céllal, kiálltak egy-egy ilyen platforma – mint például a Youtube – teljesen megmutatták magukat és a tehetségüket, ezzel pedig felvállalták, hogy céltáblái lehetnek ennek a semleges nézőközönségnek. A kritizálás azért áll közel a farizeus jelzőhöz, mert általában azokat a kellemetlen jellemvonásokat szúrjuk ki a másik emberben, amik bennünk is ott vannak, csak nem szeretjük őket. Ezért tud képmutatás lenni a kritizálás.
A harmadik veszély a felelősségvállalás kerülése. Bármilyen távol is legyünk a családunktól, a barátainktól a Messenger, a Viber (és társaik) képes közel tartani minket egymáshoz. Ezek az alkalmazások addig tudnak jól célt szolgálni, amíg a kapcsolatok fenntartására használjuk, nem pedig a személyes beszélgetések elkerülésére. Hisz kinek ne lenne ismerős az a szituáció, amikor fapofával küldtünk el egy nevetős smile-t, akár könnyen letudva egy választ, ahelyett, hogy személyesen felvállaltuk volna az őszinte válaszunkat, érzéseinket. Persze, ha teljesen felvállalunk minden érzelmet és véleményt, az akár konfliktust is szülhet, az online beszélgetésekben pedig ez alól kibújhatunk. Hosszú távon ez a kibúvás viszont teljesen lekorlátozza a személyiségünket. A személyes beszélgetésben nem bújhatunk el mosolygós jelek mögé, kénytelenek vagyunk a valós hangulatunkat megmutatni. Kockáztatjuk azt, hogy majd nem értenek velünk egyet, kockáztatjuk, hogy nem kedvelnek majd bennünket, de hosszútávon csak így lehet kibontakoztatni azt a személyiséget, amit ajándékba kaptunk.
A social média a mindennapunk része, ahol így vagy úgy megmutatjuk magunkat. Ha felelősséggel és egy jó szándékkal használjuk, jó barátunk tud lenni. Lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megmutassuk milyen értékeket képviselünk, esélyt ad arra, hogy megmutassunk a személyiségünkből egy darabkát. Azzal, ahogy használjuk, építhetünk és rombolhatunk is. Ezért tartom fontosnak, tisztázni magamban, hogy mielőtt posztolok vagy kommentelek valójában milyen szándék vezérel.
Böszörményi-Bálint Eszter
