„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” (Rm 8,26-27)
A közepébe vágok: a kérésen túl a belső vágyadra figyelj. És ne keverd össze a kettőt!
Mert milyen kapcsolatot tételez fel a kérés? Van valaki, aki kér: kicsi, erői végesek, gyakran él meg tehetetlenséget az élet nagy dolgai között. Ez volnék én. Nem megy úgy minden, ahogy szeretném. Hiányos és szerencsétlen az életem, ezen változtatni kellene. Ezt persze nem vállalom, ezért inkább az összehasonlítgatásba feledkezem: másnak jobban megy, neki könnyebb az élete, mert neki van, nekem meg nincs. A kapcsolat másik szereplője a másik, akitől kérek. Ő az Isten. Nagy és hatalmas. Egy mozdulattal betölthetné az összes hiányomat: munka, otthon, biztonság, párkapcsolat, szerencsésebb családi körülmények – vagy bármi. Kit kérjek, ha nem Őt, hiszen mindenható, bármit megtehet – gondolhatnám joggal. És nem, és nem, és nem teszi meg.
És kezdődik az örvény. Talán nem jól kérem, megírja az Ige is. Jó, akkor hívom a Szentlelket is, mert meg van írva, hogy majd ő segít, mert ő tudja. Rászánom az időt napokon, éveken keresztül. Aztán vagy teljesül a kérésem, vagy nem. És kezdődik minden elölről. Csak közben csalódok Istenben, és az a tapasztalatom, hogy nem értek semmit. Nem elég, hogy az életem érthetetlen, már Isten is kiszámíthatatlannak mutatkozik. Sehol nincs menedék. Elvész a bizalom, már csak kötelességből imádkozom, nehogy még nagyobb baj legyen.
Ha magadra ismertél, az nem a véletlen műve 😊
Barátom, hagyd, hogy kidobjon az örvény, gyere fel a felszínre, vegyél levegőt és nézz körül! Ha van még erőd, ússz ki a partra, ülj le, pihenj meg – eleget pörögtél, görcsöltél, fulladoztál. Ha nincs erőd, maradj az áramlással. Feküdj a vízre, nézd az eget és lélegezz!
Konkrétabban szólva: eddig nem a megfelelő programot futtattad. Át kell állnod. Adj magadnak időt arra, hogy ne a beteljesületlen kérésed körül pörögj, hanem hagyd, hogy az Úr magára vonja a figyelmedet a Lélek által.
Itt álljunk meg egy percre, hogy ránézhessünk magunkra. Azt tapasztaljuk, hogy Isten nem hallgatja meg az imánkat. No de, nem azt olvassuk Róla, hogy még nyelvünkön sincs a szó, Ő már érti azt? Nem úgy látjuk, hogy Jézus maga is imádkozott, és ruhája vakító fehéren fénylett a megdicsőülés hegyén az ima után? Nem mondjuk naponta a Miatyánkban, hogy legyen meg az Ő akarata? Hogy is van ez?
Nos, talán akkor, amikor úgy véljük, hogy Isten nem hallgatja meg az imánkat, helyesebb és őszintébb lenne azt mondani: „Uram, nem tudom, hogy te mit akarsz, mert nagy vagy és titokzatos. Nem is látlak. Ezért inkább én irányítanék, ha megengeded. Tudom, hogy mire van szükségem, lennél kedves megadni, hiszen neked csak egy szavadba kerül. Igazán bíznék benned, ha látnám, hogy egy kicsit megkönnyíted az életemet.”
És helyes lenne azt is felismerni: társat, munkát találni nem Isten dolga nekem, hanem az enyém. Hiányaimmal együtt élni nem Isten dolga, hanem az én életutam része, ami által vagyok az, aki vagyok.
Ó, barátaim! A szent kényelem és gondtalanság! Ez a mai világunk istene, és pontosan úgy viselkedik, mint Molok, aminek gyermekeket kellett áldozni. A kényelem és gondtalanság istene is felfalja a jövőt: az áldozatvállalást, az odaadást, a lemondást, az alázatot, a csöndet.
De ha már tiszta és őszinte kapcsolatra vágyom, legalább magammal legyek tiszta és őszinte. A jó kérdés tehát nem az, hogy Isten miért nem hallgatja meg az imáimat. Őszinte, valódi kérdést kell keresnünk, ami közelebb visz Isten lényegéhez, a szeretetéhez – ebben segít a Lélek. Lehet például ilyesmi: mire is vágyom? Kire is vágyom? Ki a szeretet számomra? Ki a tiszta kapcsolat? Ki az egység? Ki a gyöngédség? Valóban: minden számomra Krisztus? Rajta keresztül szemlélem az életet és Istent, vagy a saját kéréseimen keresztül? Mire irányul a figyelmem? Istenbe vetett bizalmam feltételekhez kötött?
Mit is olvasunk az igében?
„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.”
Miben segít a Lélek? Nos, nem abban, hogy mint egy hangszóró, Isten fülébe ordítsa a kérésemet, ha esetleg magától nem hallaná. Istennek ugyanis nincs szüksége segítségre. A Lélek nekem segít, hogy a kéréseim, követeléseim mélyén találkozzam a belső vágyammal. Ugyanis az én hiányom Isten kezében a találkozás eszköze. Mire is vágyom igazán, amikor jobb családot, társat, otthon, célt vagy bármit akarok? Szeretetre, egységre, gyöngédségre vágyom. Értelmes életre vágyom. Egyszerűségre vágyom. Tiszta kapcsolatra vágyom.
A Lélek segít. Nem örvénylő mélybe visz, hanem segít keresztülmenni az akarás falán, az érzések hullámvasútján, hogy megérkezhessem a jelenlét végtelen és nyugodt tengeréhez, ahol észrevehetem, hogy mindez már az enyém – Krisztusban.
„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Rm 8,32)
Isten tehát többre tart engem, mint gondolnám. Ő nem kárhoztatja az adok-kapok viszonyra a kapcsolatunkat, Vele nem lehet üzletelni. Viszont az ajándék, a Krisztusban való részesedés mértéktelenül érkezik odaadó barátság formájában, fiúság, örököstárs formájában. Ez a módja annak, hogy Isten a legjobb formámba hozzon engem, amihez a hiányaim is hozzátartoznak. A kulcs tehát a Jézussal való testvériségem, barátságom: két test, egy lélek.
„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Rm 8,15-17)
Sebestyén Katalin