Beszélgessünk!

Pál, szokása szerint, itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton beszélgetett a zsidókkal az Írásokról.” (Apostolok Cselekedetei 17,2 – Egyszerű Fordítás)

Ami számomra igazán meglepő Pál apostol missziójában, hogy mert kockázatot vállalni. Az első századi római városok csak úgy hemzsegtek a mindenféle vallási és filozófiai csoportosulásoktól, akik közül mindenki az üdvösség, a boldogság és a megváltás útját kínálta az arra tévedőknek. Sok esetben a zsinagóga sem volt más, mint egy nagy olvasztótégely, amiben egy csipetnyi mózesi törvényt kevertek némi misztikus ezotériával, és ezt adták el „zsidó” néven a betérőknek. Egy ilyen közegben labdába rúgni nem volt egyszerű dolog. Pál azonban mégsem hallgat, városról városra megy és beszélget. Nem rúgja az ajtót senkire, nem kopogtat az ajtókon prospektusokat tukmálva a lakókra. Nem szervez sütögetést a zsinagóga bejáratánál, hogy a jó illattal odacsalogassa az éppen arra járókat. Nem áll fel a főtéren valami piadesztára, és nem fenyegeti hallgatóságát az eljövendő ítélettel és a pokol kénköves lángjaival. Sok mindent nem csinál, amit talán mi evangelizáció vagy misszió néven láttunk már művelni, vagy akár saját magunk is részt vettünk benne. Egyszerűen bemegy hétről hétre a zsinagógába és beszélget, dialógust folytat az ottlévőkkel. Magabiztosan (de figyeljük meg: nem pöffeszkedően!) érvel azzal, hogy Jézus, a szenvedő Krisztus feltámadt a halálból, és ezzel minden megváltozott ezen a világon. A siker nem osztatlan: sokaknak elképzelhetetlen egy keresztre feszített isten látványa, az pedig még abszurdabb, hogy egy ilyen nagybetűs kudarcra építsék életüket. Akár csalódásnak is elkönyvelhetnénk a thesszalonikai missziós kiszállást, mert csak néhányan fogadják be a beszélgetés által plántált evangéliumot, de azok életében valóban meghatározó és egyre mélyülő valósággá lett.

Egyre inkább az az érzésem, hogy a 21. századi keresztyénség egyik legfőbb problémája, hogy elfelejtett beszélgetni az őt körülvevő világgal. A keresztyén egyházak egyik legégetőbb feladata, hogy nyissanak azok felé, akik számára a templomi közeg idegen, akik elidegenedtek az intézményes keretektől, akik nem értik azokat a szólásokat, frázisokat, amelyek egy-egy istentiszteleten elhangzanak. Természetesen, jöhetünk azzal az érvvel, hogy akit érdekel az evangélium, aki tiszta szívből keresi az Istent, azt majd a Lélek így is – bocsánat a kifejezésért – bekergeti majd a legközelebbi templomba, de valahogy az evangéliumok Jézusa nem éppen ezt a megnyugtató üzenetet hagyta övéire. Döntenünk kell: vagy követjük Őt, aki otthagyva mindent az elkóborolt egynek is utánament, vagy zárt ajtók mögül figyeljük, miként rohan a vesztébe a világ. Nem hányhatjuk a szembejövő nem keresztyén ember szemére, hogy mindaddig, amíg nem lesz hívővé, szóba sem állunk vele. Nem várhatjuk el embertömegektől, hogy előbb hajtsák meg a fejüket évszázados hagyományok előtt, s tiszteljék úgy Istent – amint egyházunk ezt elvárja tőlük –, és aztán talán nekik is lehet szavuk, amelyeket szívesen meghallgatunk.

Szükség van erre a páli mentalitásra, ami nem akarja siettetni a dolgokat. Nem olyan üres, elvtelen fecsegésre buzdít bennünket a páli evangelizáció, ahol mindenkinek igaza van és nincsenek fix pontok. Talán éppen ez a szeretetből fakadó nyitottság az, ami éket verhet a mai vallások piacán is a szívek kőrétegén. Beszélgetni kell, hallgatni és meghallgatni, talán egy lépéssel visszalépni, levenni saját magunk alkotta világnézetünk, kulturális és erkölcsi meggyőződéseink szemüvegét, és látni a másikban azt, akit Isten is lát benne. Talán a másikkal való mélyülő kapcsolat, a nyitottságban, őszinteségben plántált bizalom fontosabb, minthogy bemutatkozás után rögtön a mennyország kapuin belül akarjam a másikat tudni. Ehhez türelem, nem kevés fegyelem és elszántság szükségeltetik, de a hosszan érlelődő gyümölcs talán még édesebb lesz majd így.

Homoki Gyula

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Huszonöt és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.