Az új tanév kezdetén illene valami okosat mondani. Felkelni szeptember elsején hajnalban, mikor még a nap is csak ébredezik, leülni a számítógép elé, és 26 évem összes világrengető bölcsességével kiosztani az észt. Szólni bölcsességről, tudásról, értékekről. Hogy nem nekem tanulsz, hanem magadnak. Hogy amit tudsz, azt senki nem veheti el tőled. Hogy ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy. Hogy megalapozhatod a jövődet, ha becsületesen és keményen tanulsz.
Ó, de szeretem én ezeket az előre megrágott bölcsességeket! Olyanok, mint az öt sima kis kő, amit Dávid a parittyájába tett. Generációk tapasztalata csiszolta simává őket, hogy aztán jól be lehessen dobni őket a megfelelő időpontban, és egy jól irányzott célzást követően leterítsék az ellenfelet. Nem nekem tanulsz, gyermekem, hanem magadnak! Puff, kiütéses győzelem. Mit lehet erre mondani?
A napokban többször találkoztam azzal a vélekedéssel, hogy ha az ember felnő, odaérik és megérti a Biblia tanítását, átlátja az evangélium összefüggéseit, akkor automatikusan elkezd hinni. Azaz: (Bűn+Kegyelem+Jézus) x 24 óra = Hit. Tudni kell elvégezni a műveletet, visszamondani a konfirmációi vizsgán a kátét. Tudni kell a bűn és kegyelem meghatározását, ismerni kell Jézus életét, és ha ezt az egyenletet naponta el tudod végezni, akkor lesz hited. Elég csak tudni, mert ha belefér a fejedbe, akkor már tudod, hogy kell hitet szintetizálni.
Pedig ha csak a fejedbe fér be a keresztyénség, kedves TeSó, akkor még csak az út legelején vagy. Akkor csupán tudomásul veszed, hogy van egy vallás érdekes tanításokkal, melyeket tudni kell. De tudni nem elég, a keresztyénség nem fejben dől el. Tele lehet a fejed a tantételekkel és csiszolt keresztyén szlogenekkel, ha a kezed még nagyon is benne van a rosszban. Ha nem építed, hanem rombolod a saját életedet. Tele lehet a fejed igehirdetés-vázlatokkal, ha a lábad még a rossz úton jár, és nem akarsz visszafordulni, mert neked jó ez így. Tele lehet a fejed keresztyén dalszövegekkel, ha a szíved, az egész életed nem arról tanúskodik, hogy mind életedben, mind halálodban Krisztusra bízod magad. Nem használ neked a tudás.
A keresztyénség és a hit valóban nem valaminek, valamiknek a tudásáról szól. Az egy ajtóval arrébb van, úgy hívják, hogy gnózis – de erről majd máskor írok. Sokkal inkább arról, hogy Jézus tanítványokat hívott és hív el magának. Nem okosokat, okoskodókat, nem a világ bölcselkedőinek krémjét. Nem kell elmenni független tesztelésre, hogy valaki tanítvány legyen, még az érettségi bizonyítványának másolatát sem kell benyújtania, sem konfirmációi/keresztelési igazolást. A tanítvány napi kapcsolatban, közösségben van a tanítóval. A keresztyénség egy életforma: nap mint nap tanítványnak lenni és kérni a vezetést. A tanítvány pedig akkor, addig és annyira tanítvány, amikor, ameddig és amennyire tanulni akar Jézustól.
A formulákba öntött hittételeken túl mindaz, amire a keresztyénség megtaníthat, az az, hogy kire érdemes figyelni és kitől érdemes tanulni a világban. Hogy mindaz, amit a tanítódtól hallasz, meg kell változtasson – ha csak egy kicsit is –, különben ugyanolyan könnyen elfelejted, amit tudtál, mint ahogy megtanultad. Ami nem változtatja meg a gondolkodásod, életed, azt pedig teljesen fölöslegesen tanulod meg.
Én ma nem okosságért, hanem vezetésért imádkozom. Hogy ne válaszaim legyenek, hanem tudjak figyelni és figyelmet fordítani a Nagy Válaszadóra. Hogy ne a magam útjain kódorogjak, hanem Őt kövessem. Hogy mindaz, amit megértek szavából, alázattal adjam tovább, olyan tanításként, ami nem az enyém.
Azzal kezdtem, hogy illene okosat mondani. Nem tudom, sikerült-e. Azt tudom, hogy még mindig hajnal van, még mindig szeptember elseje. Ja igen, és azt is, mire jutottam a mai reggelen: „Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48,17)
Ennyit kell tudnom.
Laskoti Zoltán