„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” – énekelték az angyalok Betlehem pusztájában. És lám, ez nem változott azóta sem. Karácsony környékén valahogy mindig nagy hangsúlyt kap a békességre törekvés, és az elesettek felemelése. Nem csupán azért, mert ez a „Szeretet ünnepe”. Az Ajándék, a testté lett Ige meg akar születni a szívekben újra és újra, hogy ízelítőt adjon a mennyei valóságból. A jóságos Atya pedig szívesen teremt olyan helyzeteket, amikor megtapasztalhatjuk, hogy örömöt szerezni csodálatos és felemelő. „A múlt század elején történt. Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse…
Egy olyan hosszadalmas és aprólékos munka után, mint a karácsonyfa-díszítés, jól esik ránézni a végeredményre. Ilyenkor gyönyörködöm a díszek csillogásában és a fényekben, amik üldözik egymást az ágak között, beszívom a fenyőillatot, és így lassan megérkezik az ünnep is az otthonomba. Azonban mindezek után hátra van még a befejezés: a csúcsdísz felhelyezése. Egyik szerettem mondta, hogy csúcsdísz nélkül nem karácsonyfa a karácsonyfa. Azt hiszem, értem, mire gondol. Amikor felkerül a fára az utolsó díszítőelem, akkor tudom kimondani: kész van a fa, és kész vagyok én is – jöhet az ünnep. Ma három igazságra emlékeztessen a csúcsdísz, kedves olvasóm. Az első:…
Tél van. A kinti tájat nézve talán nem túl sok látványosságot találunk ilyenkor, de ha nyitott szemmel és szívvel járunk, akkor még ebben a kopár, szürke, búskomorságot sugárzó tájban is rábukkanhatunk olyan szépségekre, amikre érdemes rácsodálkoznunk. Az elmúlt évben épp karácsony előtt pár nappal virágzott el az utolsó rózsa a kertünkben, és idén is őrizget magán még pár bimbót. Bevallom, erősen bizakodom, hogy ezek az utolsó virágok is kinyílhassanak. Talán nem így lesz, mégis ezeknek a rózsabimbóknak a látványa csodálatra késztet Isten iránt, és arra segít rádöbbennem, hogy Ő bármin keresztül képes üzenni. Ősszel az egész természetben kezd lelassulni az…
Úgy érzem, mintha nem csak a mostani időszak, de az egész életem egy advent lenne. Várakozással telik, karöltve egy vággyal, hogy milyen ember lehetnék. Szeretnék úgy felkelni egyszer, hogy igazi erőre kapok: magabiztos leszek, mégis alázatos; szelíd, de ha kell, állhatatos; szeretetet adok mindenkinek kivétel nélkül, és hittel tekintek a nehézségekre. Néha olyan, mintha ez a személy ott lenne mélyen bennem, mert sokszor kényelmetlen már ez az állapot, fáj és húzódik a lelkem, mintha ki akarna törni belőle valami. Az elmúlt években az emlékek rám aggattak pár címkét: nem elég jó, érdektelen, átlagon aluli. A félelmek és hiedelmek berögződött rossz…
Ahogy közeledik az ünnep, egyre gyakrabban veszem elő Lukács evangéliumát, hogy újraolvassam az első néhány részt. Örömmel tölt el, hogy mennyien énekelnek ebben az evangéliumban: énekre fakad Erzsébet, Mária, Zákeus, az angyalok, Simeon. Mindegyikük az énekében Isten nagy tetteire emlékeztet és Őt dicsőíti. Énekel a menny és felel rá a föld – pásztorok és bölcsek indulnak útnak, hogy találkozzanak a Csodával. Ebben az egyszerű, de csodálatos történetben jelen van az összhang és a fellélegzés: együtt dobban pásztorok, bölcsek és angyalok szíve, mikor megtalálják és dicsőítik a kisdedet, és megkönnyebbül, felsóhajt a teremtett világ, mikor Megváltója megérkezik a földre. Gyermekkoromtól fogva…
A karácsonyi filmek egyik nélkülözhetetlen képe a meleg kandalló és a fölötte lógó, névre szóló harisnyák. Bármennyire is furcsán hangzik zoknit akasztani a kandalló párkányára, ennek a szimbóluma mégis melegséget hordoz. Ez a hagyomány ugyanis egy régi történetből ered, amit most szeretnék megosztani veletek. Réges-régen élt egy szegény ember, akinek volt három lánya. Ez a szegény ember nem engedhette meg magának, hogy hozományt adjon a lányainak, pedig akkoriban egy nőnek nagyon nehéz volt hozomány nélkül házasodni. A faluban, ahol éltek, élt egy Nicholas nevű keresztény püspök is, aki Isten szolgálatába állította az életét. Neki megesett a szíve a család sorsán,…
A karácsonyi időszak telis-tele van szimbólumokkal. Vannak régi, több százéves kiegészítők – mint a fenyő vagy az adventi koszorú –, illetve teljesen újkeletű dekorációs elemek is. Az egyik ilyen a grincsfa. A grincsfa megértéséhez ismerni kell legalább a 2000-ben Jim Carrey főszereplésével készült filmet (A Grincs), vagy az 1957-ben gyerekeknek íródott történetet. Ezekből kiderül, hogy a Grincs egy zöld manó, aki egy gyermekkori rossz élmény miatt megutálja a karácsonyt. Az emlék felelevenítésekor pedig eldönti, hogy ellopja az emberektől az ünnepet dekorációstól, ajándékostól, mindenestől együtt. Azonban a terve nem sikerül, mert az emberek a kiegészítők nélkül is tudnak ünnepelni, hiszen a…
Egyszer azt hallottam valakitől, hogy a hitetlen embernek a hívő ember élete a Bibliája. Nagy igazság van ebben, ugyanis sokan nem olvassák az Igét, mégis keresik azokat a hiteles példákat, akiken tetten érhetik és lemérhetik a keresztyén szeretetet és a kegyelem karakterformáló erejét. A középkori templomokban a falfestmények eredetileg azt a célt szolgálták, hogy azok, akik nem tanulhattak – így nem tudtak írni és olvasni sem –, megismerjék a bibliai történeteket. Ezért nevezték ezeket a freskókat biblia pauperum-nak, vagyis a szegények Bibliájának. Napjainkban a karácsonyi betlehem a szegények bibliája. Azok is ránéznek, akik talán még gyerekkorukban sem találkoztak Jézus születésének…
Biztos vagyok benne, hogy Isten, ha úgy akarja, elküldhette volna a fiát a Földre harmincéves férfiként is, aki egyszer csak megjelenik Júdeában és tanítani, gyógyítani kezd. Jézus azonban újszülött csecsemőként jött el közénk: védtelen, felnőtt emberek gondoskodására szoruló, egyedül túlélésre képtelen kicsi babaként. Amint figyelemmel kísérem, ahogyan a most tízhónapos kisfiunk növekszik és napról napra ügyesebb, okosabb, mindig kicsit megnyugodva konstatálom, hogy egyre több dolgot tud megtenni. Például már el tud jutni a házon belül oda, ahová szeretne. Vagy meg tudja etetni magát, ha elérhető magasságban ételt talál. Apróságok, amelyek által egyre önállóbb és önellátóbb lesz, vagy úgy is mondhatnám,…
Uram, tisztítsd meg a szemem, hogy mindig lássam életem egén azt a betlehemi csillagot, ami mutatja az irányt! Az irányt Hozzád. Adj kitartást ezt a csillagot követni! Mindig és minden körülmény között. Mikor már fáradok, lankadok, minden bajom van a sok gyaloglástól, kutyagolástól. Mikor azt érzem, hogy sokkal egyszerűbb lett volna azt a csillagot nem is észrevenni… De megláttam, és már nem tehetek úgy, mintha ez nem történt volna meg. A csillag, a Hozzád vezető út göröngyei, a Hozzád megérkezés boldog pillanata mind az életem része már. Hosszú az út – tudom, hogy tudod. Tudom, hogy látod a megtörtségem, ismered…
Van az az örök probléma a karácsonnyal, hogy az ember iszonyú energiákat bevetve készül rá, aztán pár óra elteltével a kibontott ajándékok, gyűrött csomagolópapírok, maradék ételek között lézengve nem nagyon tudja, mihez is kezdjen. Próbálja kihűlt szívében még az ünnepi érzéseket csiholni kicsit, de már maga is sejti, hogy az éves mókuskerék bizony újra elindult. Persze emlékszik még halványan az ígéretére, amit az adventi időszak izgalmában tett, hogy ő bizony megpróbál olyan kedves, szeretettel teli, segítőkész, jézusváró lenni majd egész évben, mint ezekben a napokban, de ez az emlék egyre fakóbb. Elmúlt az ünnep, a karácsonyfa sem olyan csillogó már…
Idén végre mi is kis családként, egy tízhónapos kisfiúval kiegészülve ünnepelhetjük a karácsonyt, ami sok egyéb mellett lehetőséget ad arra is, hogy a meglévő, a szüleinktől továbbörökített és velük együtt ma is gyakorolt hagyományaink mellé útjára indítsunk néhány sajátot, amelyre később majd remélhetőleg Ezra is szívesen fog visszagondolni. Nemcsak ötletgyűjtés céljából, hanem egyszerűen a kíváncsiságtól vezérelve, és a karácsonyi időszak nagy szerelmeseként is én mindig kíváncsian hallgatom, szemlélem, hogy másoknak milyen rítusok tartoznak elengedhetetlenül Krisztus születésének megünnepléséhez. Más családoknak, gyülekezeteknek, városoknak vagy egész nemzeteknek. Lentebb hadd álljon itt egy kis gyűjtemény olyan karácsonyi szokásokról a nagyvilágból, amelyeket én különösen inspirálónak…