Hétfő, kedd…péntek. Most komolyan? Már megint hétvége van? Mikor teltek el így ezek a napok? – tesszük fel a kérdést hétről hétre. Valljuk be: a ma emberére nagyon jellemző a túlvállalás, pörgés, teljesen betáblázott hetek, sőt, hónapok. Régebben azt gondoltam, minél több dolgot vállalok magamra, annál fontosabb, értékesebb leszek mások szemében.
Sokszor esünk abba a hibába, hogy nem tudunk vagy nem akarunk nemet mondani. Előfordulhat, hogy már tele a naptárunk, de egy olyan dologra kérnek meg minket, amit egyszerűen a szívünk nem enged visszautasítani. Érthető, hiszen jelen akarunk lenni a közösségünkben, a munkánkban, a szolgálatban. Segíteni szeretnénk azoknak, akik számítanak ránk. A baj ott kezdődik, amikor nem tudjuk, hol a határ. Ilyenkor uralkodik el bennünk a káosz, a sietség érzése. Mindennel időben vagy még annál is hamarabb szeretnénk végezni. Ilyenkor kellene emlékeztetni magunkat arra, hogy nekünk is végesek a kapacitásaink.
Nemrég a kisfiúnk megbetegedett és itthon maradt velem. Váratlanul történt, így amit csak tudtam, átszerveztem, de voltak olyan dolgok, amiket egyszerűen muszáj volt elvégeznem. Ebéd után sürgettem, hogy öltözzön, mert időben ott kell lennünk valahol. Ekkor megszólalt a kisfiúnk és azt kérdezte: anya, mi mindig sietni fogunk? Nem lesz olyan, hogy nem kell rohannunk vagy sürgősen elintézni valamit? Gyermeki őszinteség és egyben kíváncsiság is hallatszott ezekből a szavakból. Megpusziltam, és azt mondtam neki, hogy bízom benne, hogy nem fogunk mindig sietni. Aztán útközben tovább beszélgettünk erről.
Mikor mélyebben elgondolkodtam a kérdésén, arra jutottam, hogy ez a négyéves gyerek mindig csak azt látja, hogy sürgünk-forgunk, dolgozunk, jövünk-megyünk. Ebben nő fel, ezt a mintát látja, szóval ezt viszi majd tovább. Ami egyrészt jó, mert látja, hogy a szülei dolgoznak, törődnek a körülöttünk élőkkel, felelősséget vállalnak. Másrészt viszont érezheti azt is, hogy folyamatosan háttérbe szorul a sok elfoglaltság miatt. Néha azt érzem, lassítanunk kellene, a saját magunk és a gyerekeink érdekében is. Hiszen nemcsak a környezetünk felé, hanem feléjük is felelősséggel tartozunk.
Milyen árat fizetünk a sietségért?
A sietség ára a folyamatos stressz, nyugtalanság, kapkodás, ami könnyen türelmetlenné és ingerültté tehet bennünket. Pontatlanok vagyunk, a kimerültség miatt pedig a teljesítményünk minősége is romlik. Néha nem vesszük észre a körülöttünk történő dolgokat, mert mindig a következő feladatra koncentrálunk. A tennivalók sokasága miatt lemaradhatunk azokról a megismételhetetlen pillanatokról, amelyek a mindennapokat széppé és emlékezetessé tennék. Például a gyermekünk felnő mellettünk, és hirtelen ráébredünk, hogy kimaradtak dolgok, amiket már nem pótolhatunk. Vagy a házasságunk van szétesőben, mert a párommal nem töltöttem elegendő minőségi időt. Észrevétlenül lemaradhatunk a mindennapok apró örömeinek élvezetéről. Vagy a csendes pillanatok lehetőségéről, amikor csak egyedül vagyunk.
Néha olyan könnyen tudunk igent mondani, főleg az olyan dolgokra, amik még messze vannak, mert úgy gondoljuk, addig még simán kialakul… Majd végül kénytelenek vagyunk sietni az átgondolatlan ígéreteink miatt. Sokkal bölcsebb lenne időnként egy felkérésre azt mondani, hogy megfontolom, mintsem azonnal igent mondani.
Én hiszem, hogy meg lehet találni az egyensúlyt a hatékonyság és a nyugalom között. De nem úgy, hogy a saját eszünkre támaszkodunk! Sokkal inkább akkor, ha merünk segítséget kérni, imádkozni azért, hogy Isten segítsen az időnk és a feladataink beosztásában. Ez nem azt jelenti, hogy addig én csak várok, Isten pedig munkálkodik. Kitartóan imádkozom, és közben próbálom megtalálni az “arany középutat”. Néhány ötlet ami segíthet ebben:
- prioritások meghatározása: mi az, ami igazán fontos és mi az, ami várhat?
- reális tervezés és célkitűzés: ne zsúfold tele a napod, ne akarj mindent egyszerre elvégezni
- határok felállítása: tanulj meg nemet mondani, amikor úgy érzed, ez most nem fér bele
- ne félj segítséget kérni: nem szégyen bevallani, hogy most ez nem megy egyedül. Ha van melletted olyan ember, akiben megbízol, bátran kérdezd meg, hogy tudna-e segíteni
Fontos tudatosan időt adni magunknak a megállásra, azért, hogy jelen legyünk a családunk, barátaink életében, hogy feltöltődjünk. Túlterhelve gyakran csak túléljük a mindennapokat, és nem marad idő arra, hogy megéljük azokat.
Biró Alexandra
