Címke

karácsony

Címke

Biztos vagyok benne, hogy Isten, ha úgy akarja, elküldhette volna a fiát a Földre harmincéves férfiként is, aki egyszer csak megjelenik Júdeában és tanítani, gyógyítani kezd. Jézus azonban újszülött csecsemőként jött el közénk: védtelen, felnőtt emberek gondoskodására szoruló, egyedül túlélésre képtelen kicsi babaként. Amint figyelemmel kísérem, ahogyan a…

Van az az örök probléma a karácsonnyal, hogy az ember iszonyú energiákat bevetve készül rá, aztán pár óra elteltével a kibontott ajándékok, gyűrött csomagolópapírok, maradék ételek között lézengve nem nagyon tudja, mihez is kezdjen. Próbálja kihűlt szívében még az ünnepi érzéseket csiholni kicsit, de már maga is sejti,…

Már csak két hét és karácsony. Mégis annyi minden van még, ami a figyelmünket, energiánkat és az időnket követeli. Olyan, mintha minden elmaradt tennivalónk most akarna elégtételt venni az eddigi elhalasztása miatt. Ebben az egyre hangosabb sürgetésben azon töprengek, hogy vajon én hogyan tudnék az ebből adódó zaklatottságomon…

Habár nagyon szeretem a karácsonyt, bevallom, nem mindig tudom, mit is kezdjek a gyermek Jézussal. A kisbabával, aki Szenteste megérkezett a Földre. A pásztorok és a napkeleti bölcsek mesés, szép története lélekben valamiért nem a legkönnyebben megélhető a számomra. Idén az egyik ünnepi istentiszteleten a lelkészünk arról beszélt,…

„Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel…” (Lk 2,29) A karácsonyi történet szereplői közül talán Simeon az, aki mindig is közel állt hozzám. Egy idős ember, aki életét egyetlen célnak szentelte: várta, hogy megláthassa Izráel vigasztalását, és készen állt arra, hogy felismerje Őt. Nem a nagy sikerek…

Karácsony környékén újra és újra elő szoktam venni Charles Dickens Karácsonyi énekét, előfordul, hogy többféle vászonra vitt filmfeldolgozását is megnézem: egyfajta készülődés ez a „karácsonyi szellem” befogadására. Az egyik legkedvesebb jelenetem az egész könyvben az, amikor a rideg, karácsonyiatlan Scrooge irodájába becsöppen unokaöccse, és elmondja, hogy számára mit…

Már javában benne voltunk adventben. Épp utaztunk valahová, amikor belehallgattunk az egyik rádióadásba. Az aktuális kérdés, amelyet a műsorvezetők feltettek a hallgatóknak, így szólt: mi az, ami nélkül a karácsony nem lenne az igazi? És érkeztek a válaszok: forralt bor, mézeskalács, szaloncukor, díszek, karácsonyfa, zenék és hasonlók. A…

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. (Ézs 11,1) Karácsony második napján egy különleges vendég szeretne bebocsátást a magánszféránkba és kéri, figyeljünk rá, mert valami fontosat akar mondani nekünk. Ézsaiás próféta ő, akire több mint 700 évvel Jézus születése előtt különleges üzenetet bízott Isten. Az üzenet első részlete…

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Telve van zavarral, homállyal, értetlenséggel. Mária: szűz és anya. József: az értelmetlen körülmények között értelmet kereső vőlegény. Megnémult Zakariás. Öregkorában szülő Erzsébet. Eltévedt bölcsek. Alvó pásztorok. Forrongó világ, tömött szálláshelyek, állatok leheletével melegedő Isten Fia. Gyermekgyilkosság. A politika undorító, mély bugyrait hűen képviselő…