Ha a megújulás és a Lélek kapcsolatát egy képben kellene leírnom, akkor egy hajnal jutna az eszembe. Egy olyan hajnal, ami bár nem szeles, de időnként mégis feltámad a szél. Valahogy úgy érzed, hogy ez a szél átfúj, csontig hatol, szinte megtisztít. És ezen a nyugodt hajnalon rendben vagy Istennel. Szinte érzed, ahogy együtt várjátok a napkeltét, és együtt indultok neki annak az újnak, ami a hajnallal, a szélfújással elkezdődött.

Valószínűleg azért olyan élő bennem ez a kép, mert átéltem ilyen hajnalokat. Volt, hogy otthon a szobám ablakából vagy Patakon a koli csendes udvarán néztem a hajnalt, vártam a reggelt, és azt éreztem, hogy Isten ott van velem és munkálkodik.

Voltak időszakok, amikor ezek a hajnalok jelentették nekem a reményt. A reményt, hogy lehet más, mint ahogy eddig volt. A reményt, hogy az ijesztő, sötét, sőt néha talán viharos éjszaka, amit tapasztalok, nem tart örökké. Reményt, hogy a hajnali fények be tudnak sütni abba a mély gödörbe, amiben vagyok. Reményt, hogy a szél, ami érkezik, nemcsak az áporodott levegőt fogja magával vinni, hanem a lelkem áporodottságát, szennyét is.

Az efézusiakhoz írott levélben van egy ige:

„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” (Ef 5,14).

Húsvét után vagyunk, pünkösdre készülünk, élő üzenet lehet ma az számunkra, hogy Krisztus feltámadt. És várhatjuk azt, hogy Isten ránk is kitölti Szentlelkét, Aki megújulást hozhat nekünk. Így pünkösd előtt bennem mindig csak az a kérdés fogalmazódik meg, hogy akarjuk-e ezt a megújulást? Mert én úgy hiszem, hogy Jézus nem véletlenül beszél úgy Nikodémusnak a Lélekről, mint Aki olyan, mint a szél. Lehet, hogy nem látjuk, de érezzük a hatását. Betör az életünkbe, mint ahogy a szél is teszi egy állott levegőjű szobával, és felfrissít, felüdít. Arra ösztönöz, hogy hagyjuk el, ami régi, és az Ő vezetésével, erejével keljünk fel onnan, ahol már csak haldoklás és halál van. Hogy higgyük el, hogy vége lehet annak a sötét éjszakának, amiben vagyunk. Higgyük el, hogy a Szentlélek a mélységben és a sötétségben is elérhet minket.

Hiszem, hogy az Úr látja a próbálkozásainkat, látja az élethelyzetünket, hallja az imáinkat, amikben megújulásért könyörgünk, és hiszem, hogy válaszolni is fog ezekre az imákra.

Arra biztatlak ma, hogy imádkozz megújulásért! Merd elhinni, hogy a Szentlélek Isten képes megújítani téged, hogy képes munkálkodni! És kívánom, tudd megtapasztalni azt, hogy a várakozást követően, a hajnal csöndje és feszültsége után, neked is felragyog a Krisztus.

Rózsa-Gönczy Anna

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    „Hiszem, hogy az Úr látja a próbálkozásainkat, látja az élethelyzetünket, hallja az imáinkat,” Már csak azért is hihetjük ezt,mert mi Istenben vagyunk és Ő bennünk. Tovább menve,Isten minden rezdülésünket hallja,legyen az egy kötött imában elmondott vagy csak úgy gondolt dolog. Itt álljunk is meg egy pillanatra,mert ha valóban hiszed,hogy Isten hall téged,akkor nem kell feltétlenül kötött imát mondanunk,hisz Istennek kedves akárhogyan is szólsz hozzá. Itt megint bontsuk ketté,mert azt gondoljuk,ha szépen szólunk hozzá,az természetesen kedves,de a szitokszó az nem. Itt szinte mindenki elfelejti,hogy mi még aközött sem tudunk különbséget tenni,hogy melyik a legszebb magyar szó. Nos? Édesanya? Látod,a jelentést nézed,nem a szót. Tehát ami szitokszó nekünk,az nem az Istennek,de ezt nagyon kevesen értik meg,mert nem is akarjuk megérteni,mert azt hisszük Isten olyan mint mi. Szerinted milyen messze vagyunk a tökéletességtől? Ó,nem,szorozd meg tízzel.
    Igaza van az írónak: Isten hall minket,mindig,mindent. Ez megrémiszt? ettől még így van.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .