Lelkes keresztyének – lelkes, tettre kész, buzgó, szenvedélyes, lendületes vagy Szentlélekkel telt? Akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy lehetséges-e e kettőt szétválasztani? Lehet-e bármely értelemben lelketlen – Lélek nélküli, lelkesedés nélküli – a keresztyén élet?

Saul-Pál jut eszembe. Saul, aki olyannyira lelkes volt, hogy maga járt házról házra, hogy megkeresse és börtönbe vesse a keresztyéneket; aki „az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz” (ApCsel 9,1), hogy Damaszkuszba mehessen, és ott is felkutassa a keresztyéneket. Milyen buzgóság, tettre készség, szinte megállíthatatlan lelkesedés, és milyen rossz irány.

S aztán ismét jön egy számomra meghatározó pont néhány bibliai fejezettel és sok-sok megalapított gyülekezettel később: „Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus lelke nem engedte őket” (ApCsel 16,7). Isten útján jár, az evangéliumot viszi, gyülekezeteket alapít. Megvan a lelkesedés és a Lélek is. Olyan jó terv, elképzelés, s Jézus Lelke nem engedi őket. Megállít, mert más utat készít. Olyat, amire Pál apostol talán nem is gondolt, talán nem is mert gondolni.

Elgondolkodtam, hogy mennyire jellemző rám a lelkesedés. Mennyire irányítanak az emberi tervek, gondolatok, és vajon meghallom-e, ha a Lélek nem arra vezet? Vajon elfogadom-e, hogy az én olyan jó tervem mégsem olyan jó? Elfogadom-e akkor, ha nem értem? Származott volna valami rossz abból, ha Bitíniába mennek? Nem hiszem, hogy ott mást hirdettek volna, hogy kárt okoztak volna az evangélium hirdetésével, a hit erősítésével. Az Úrnak egyszerűen más terve volt, és nem lettek volna a helyükön. Vajon a helyemen vagyok-e? Ott, ahol leginkább használni tud az Úr?

És ismét csak kérdésként merül fel bennem, hogy ha ott az ige, a Lélek az életemben, ha igyekszem figyelni, hallgatni Rá, akkor lehetséges-e, hogy nincs meg a lelkesedés? Van olyan, hogy nem indít a Lélek semmire? Arra jutottam, hogy ha a keresztyén ember jól van, akkor kell, hogy a Lélek indítsa. Ahogyan Sault megállította, lecsendesítette, elküldte hozzá Anániást, gyakorlatilag felépítette őt, aztán el is indította előbb Jeruzsálembe, majd az első missziói útra. S amikor Jézus Lelke nem engedi őket az egyik úton, szinte rögtön jön a látomás, hogy Macedóniába kell menni. Menni kell, mert a munka sok, a munkás kevés. Van, amikor az Isten engem épít, és befelé kell figyeljek, mert formál, késszé és képessé tesz, de mindez azt a célt szolgálja, hogy aztán elküldjön, munkába állítson, rajtam keresztül másokban munkálkodjon.

Vajon kész vagyok-e? Engedem-e, hogy a Lélek megszólítson, felkészítsen, elindulok-e ha küld? Vajon a Lélek küld-e, és a Lélek állít-e meg? S hogyan teszi mindezt? Erre nincs kész recept, talán ez benne a legnehezebb. Másként vezet engem és téged. A biztos pont az ige, az imádság, a kapcsolat, hogy minél közelebb legyek a Mindenhatóhoz. S akkor, szinte egy hatodik, hetedik, sokadik érzékkel ajándékoz meg, érthetetlen módon látom magam előtt az utat, olyan utakat, amelyekről álmodni sem mertem volna. És a szívem legmélyéről szakad fel hálaként:

Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!” (Zsolt 108,2)

Szemere Judit

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .