Néhány évvel ezelőtti izraeli önkéntes évem ideje alatt találkoztam egy kis verssel, ami hatalmas plakáton lógott a helyi templom falán. Nyers magyar fordításban így tudom visszaadni:

„Mi az ártatlan bűne? Hol kezdődik? Ott kezdődik, amikor nyugodtan, lógó kezekkel megvonja a vállát, félreáll, begombolja a kabátját, rágyújt egy cigire és ezt mondja: »Nem tehetek semmit«. Nos, itt kezdődik az ártatlan bűne.”

Már első olvasásra is megfogott ez a rövid szöveg, mert belesűrűsödik mindaz, amit gyakorta érzek én magam is: a rossz diadalához valóban elég csak annyi, ha azt mondom „nem tehetek semmit”.

Egy jól megírt fantasy nem hősként született nagy embereket szerepeltet a történetében. Szinte szükségszerű az, hogy a főszereplő amolyan antihősként tűnjön fel előttünk: egy semmilyen különleges erővel nem rendelkező nép képviselőjeként, egy igazán hétköznapi balekként, vagy a felnőttek világában megmosolyogtatóan gyenge gyerekként. A hős sohasem születik, hanem hőssé válik. Mégpedig abban a pillanatban következik be ez a döbbenetes átalakulás, amikor ráébred arra, hogy a saját története bizony összefüggésben van a tágabb világot fenyegető nagy történésekkel. Ebben a meghatározó pillanatban hatalmas döntés előtt találja magát: marad-e a kényelmes, a komfortos, az ismerős kereteken belüli saját kis világában, vagy felismeri küldetésének súlyát és ezzel együtt azt a felelősséget is, hogy kifejezetten neki kell bevégeznie azt a feladatot, amit senki más nem teljesíthet helyette. Olyan feladat ez, amit nem kért. Olyan küldetés, ami kívülről talál rá, és amit természetéből adódóan vonakodik elfogadni. Olyan út ez, amire valami belső késztetés kényszeríti, és tudja, hogy az elszalasztott igen saját és mások életére is beláthatatlan következményekkel lenne. Elvégezhetné más. Mehetne más. Megtehetné nála erősebb és alkalmasabb. De neki kell.

Ha pedig igent mond, az út visszafordíthatatlanná válik. Bukások, árulások, félelem, szörnyek hada jön majd vele szembe. A veszélyekkel teli úton pedig nincs mindenre jó eszköz. A felmerülő problémák megoldása és a gonosz fenyegetéseivel való szembeszállás a legtöbbször igazán hétköznapi módokon valósul meg. Az eszközök használatának tekintetében a szép tündérmesék igencsak visszafogottak: nincs egy jól működő varázstrükk, amely egy csettintésre megoldana minden gondot; nincs olyan elpusztíthatatlan fegyver, aminek használatával egyszeriben minden ellenséges indulat legyőzhető lenne. A hőseink hétköznapi alakok – legyenek bármilyen varázslat birtokában is –, akiknek eszköztárában a bátorság, barátság, hűség, kitartás és rendíthetetlenség lapul, és végül ezek segítik győzelemre őket.

Nem áll messze ez az elképzelés a keresztyénségtől. Ugyan volt idő, amikor a vallást a gyávák menekülési útvonalának tartották, a sajnálatra méltó gyengék önámításának és a cselekvésre képtelenek ópiumának.  Ezzel szemben a Heidelbergi Káté arra a kérdésre, hogy miért hívnak engem keresztyénnek (többek közt) ezt a választ adja: „hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak” (32. kérdés-felelet). A keresztyénség harc. Egy olyan küldetés, amelyben nem egy másik ember ellen kell felvennem a kesztyűt, hanem minden olyan ördögi megnyilvánulás ellen, ami ölni, rombolni és pusztítani akar ebben a világban. Nem mondhatom azt, hogy ez az egész a papok dolga. Ebben a szabad lelkiismerettel vívott harcban nekem is részem és szerepem van. Felállni, szólni és küzdeni, amikor igazságtalanságot követnek el, amikor jogtalanság történik, amikor látom a kisemmizettek eltiprását. Harcolni minden olyan szándék ellen, ami kihasználná a jóhiszeműséget és megfosztaná az embert a méltóságától. Az ártatlan bűne ugyanis a „nem tehetek semmit” kimondásával kezdődik. Az ártatlan küldetése ellenben a feladat és a felelősség vállalásával.

„…a mi dolgunk az, hogy most segítsünk, amikor élünk, most gyomláljuk ki a gazságot az ismerős mezőkről.”

(J.R.R. Tolkien)

Homoki Gyula


A sorozat korábbi részei:

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    “A hős sohasem születik, hanem hőssé válik.” Hasznos tudni.

    “felismeri küldetésének súlyát és ezzel együtt azt a felelősséget is, hogy kifejezetten neki kell bevégeznie azt a feladatot, amit senki más nem teljesíthet helyette.” Azaz nem Istenre kell hagyatkoznunk minden pillanatban és mindenért.Azt szeretnénk, ha isten olyan lenne mint a jó tündér,jóságos öregapó és az aranyhal együtt véve.legtöbb ember kialakít gyerekkorában egy istenképet,ami a mesefigurához áll a legközelebb.

    “A felmerülő problémák megoldása és a gonosz fenyegetéseivel való szembeszállás a legtöbbször igazán hétköznapi módokon valósul meg.” Nincs olyan,hogy “gonosz fenyegetései”. Már megint hárítunk,és magunk helyett valaki mást okolunk,tiszta óvoda,még mindig.

    “miért hívnak engem keresztyénnek (többek közt) ezt a választ adja: „hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak” Hatalmas metafora!! Sajnos a legtöbb ember azt érti ki bele,hogy van egy gonosz szellem,aki őt,csúnya módon a bűnbe viszi. Azaz nem önmaga a felelős,hanem bűnbakot talál.

    “A keresztyénség harc” A te kis butuska fejedben. Menyire együgyű az ember,hogy mindig harcolni akar. Irányítani kell dolgokat,nem harcolni.

    “nem egy másik ember ellen kell felvennem a kesztyűt, hanem minden olyan ördögi megnyilvánulás ellen, ami ölni, rombolni és pusztítani akar ebben a világban”. Aha,és ez a te elképzelt ördögöd,igaz? Tehát a környezetet nem mi romboljuk,hanem az ördög. A rossz cselekedeteinket mások ellen nem mi hajtjuk végre,hanem az ördög. Pajtás,te még óvodában vagy,így nem fog menni.

    “nekem is részem és szerepem van. Felállni, szólni és küzdeni, amikor igazságtalanságot követnek el, amikor jogtalanság történik, amikor látom a kisemmizettek eltiprását” Ezt viszont jól látod.

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .