Iszonyatosan hideg éjszaka volt. Feküdtem a széljárta sátorban, és a pánik kerülgetett. Ebben a cidriben nem szívesen járkálnék egy órát sem, nemhogy egész éjjel feküdjek benne. Olyan beteg leszek, mint még soha. Semmi hangom nem lesz holnap. Ha nem pihenem ki magam, egész nap kóvályogni fogok, mint egy döglött légy. Jaj, Uram, miért nem vigyázol rám, ha egyszer szolgálatra hívtál? Tudod: most van az, amikor csodát kellene tenned. Legalább adj jó mély álmot, hogy ne érezzem a hideget, és kialudjam magam rendesen…

„Várom az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt” – nem tudom, hányszor ismételtem el ezt a zsoltárrészt azon az éjszakán, de az biztos, hogy valami különlegesen mély jelentéstartalmat kapott. Az álom ugyanis csak nem jött, meg a reggel se, a hideg viszont egyre inkább erősödött.

Másnap este, amikor enyhe gyomorgörccsel ismét a lefekvéshez kezdtem készülődni, rádöbbentem, hogy meglepően jól bírtam a napot, pedig pörögtek az események rendesen. Még csak náthás se lettem. A hangom szebben csengett, mint valaha. Napközben sikerült szereznem plusz takarókat, így a többi éjjel már elviselhető volt. Miután pedig teljesen elmúlt a hisztis hangulatom, elkezdődött életem egyik legnagyszerűbb kalandja. Egyik élményből a másikba csöppentem, és az atyai gondviselésnek egy teljesen új dimenziójára nyílt meg a látásom.

Amikor meg kellett fogalmaznom, hogy mi volt a legnagyobb akadály, amin át kellett verekednem magam ahhoz, hogy ide eljussak, egyértelműen az önsajnálatot és a kényelemfüggőséget tudtam megnevezni. És akkor eszembe jutottak Ablonczy Ágnes szavai:

„Ne félj a szenvedéstől,
jobbá tesz,
ne sajnáld magadat,
mert az önsajnálat iszonyú
rabság, nem enged örülni,
lépni, helyedet megkeresni!”

(Adj találós mesét – A hat tilalom)

Valóban, az önsajnálat ritka sunyi módon képes megkötözni. Nem enged tovább látni a korlátjainknál, amikkel egyébként annyira jól össze tudunk nőni, hogy már nem is veszünk tudomást róluk. Megfoszt olyan lehetőségektől, amelyek előrébb vinnének, olyan emberektől, akik a körülmények szorításában válnak baráttá, testvérré. Nem tanít meg segítséget kérni, alternatív megoldások után kutatni. Körbevesz, mint egy meleg paplan – és körülbelül ennyi mozgásteret is ad.

A félreértések elkerülése végett: senkit nem buzdítok arra, hogy nosza, keressük a szenvedést, mert minél cudarabbul érezzük magunkat, annál jobb emberré válunk. Nem erről van szó.

Az egyik dalszerző így fogalmaz: „Van egy ellenségem, aki azt lesi, hogy mikor okozhat nekem fájdalmat. De úgy tűnik, valamit mindig elfelejt: amit ő gonoszul kitervel, azt Isten jóra fordítja. Nem hátrálok meg hát, és nem adom meg magamat. Nem akarok hősködni, mert Isten az egyetlen reményem, de nem fogok elszaladni semmi elől, ami közelebb vihet Hozzá. Szóval csak gyerünk, csapkodjon a villám, dörögjön az ég, fújjon a viharos szél, szakadjon az eső – tegyen csak gyengévé, hogy megismerjem annak az erejét, Aki egyedül erős.” (Steven Curtis Chapman: Bring it on)

Pál apostolnak is voltak hasonló élményei, ő ezt írta: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.”  (2Kor 4,8–10) „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” (1Kor 10,13)

Annak az átfagyoskodott éjszakának az emléke a mai napig elkísér. Akármilyen nehézség, kellemetlenség, kényelmetlenség adódik, azóta rögtön megvan a viszonyítási alapom és a megfelelő válaszom az önsajnálatra: az tényleg kemény volt, mégis kibírtam. Nem azért, mert sérthetetlenül erős vagyok, hanem mert az Úr tudja, meddig kell feszíteni a húrt ahhoz, hogy szépen szóljon.

Önsajnálgatás helyett inkább keressük meg a megoldás útját! Ne a szegény én vezéreljen, hanem a meggazdagodni akaró én.

Olasz Tímea

1 Hozzászólás

  1. Filipánics Tibor

    “Jaj, Uram, miért nem vigyázol rám, ha egyszer szolgálatra hívtál?” Minek nézed te az Urat,őrző védő szolgálatótnak? Mintha az Ő dolga lenne,hogy ne betegedj meg,állandóan boldog legyél,sikeres és szerencsés. Vajon te ezekből mennyi részt vállalsz?

    “Ne félj a szenvedéstől,jobbá tesz” Önmagában a szenvedéstől sok minden leszel de jobb nem. Ahogyan a szenvedéshez viszonyulsz,ahogyan kezeled,attól leszel jobbá. A nagy különbség az,hogy nem a szenvedéstől leszünk jobbá,hanem ahogyan MAGUNK kezeljük a szenvedést.

    “az önsajnálat ritka sunyi módon képes megkötözni” Ez jó!

    “amit ő gonoszul kitervel, azt Isten jóra fordítja” Áruld el nekem,mi alapján mérlegel Isten? Mit fordít jóra és mit nem? Vajon rá fogsz jönni még az életedben,hogy Isten nem azért Isten,hogy bizonyos dolgokat jóra,másokat rosszra fordítson? Más kérdés,hogy te így érzel bizonyos dolgok felől,ami akár még pozitív is lehet,mikor elkeseredett vagy. Ilyenkor a látásunk beszűkül és próbálunk olyan dolgokat Istenre kenni,amihez semmi köze,de nekünk nagy lelki nyereséggel jár. Ha így van,még jó is lehet.

    “Isten pedig hűséges” Belegondoltál,hogy ebben a pillanatban alacsonyítottad le Istent a mi buta emberi szintünkre? Tudod e mit jelent nekünk a hűség? Azt,hogy jelen pillanatban nem tudjuk elképzelni,hogy hűtlenek legyünk,de ha az élet változik körülöttünk,úgy változik a hűségünk is a dolgokhoz. Bár kicsit megértem,hogy idealizálni kell Istent,azzal amivel lehet,azonban a Mózesi isten még az emberhez sem képes hűséges maradni,még egy egyszerű elvhez,hogy ne ölj,ahhoz sem tud hűséges maradni. Tehát jobban teszed,ha a zsidók istenét nem nevezed hűségesnek. (Abban azonban igazad van,hogy az igazi Isten hűséges,csak nem úgy ahogyan neked leírták és tanítják)

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .