Óriási erővel bírnak a szavak. Amilyen megfelelőek pusztító eszköznek, pont olyan tökéletesek a gyógyításra és az életadásra. Sokszor bele sem gondolunk, hogy milyen hatást keltünk a fecsegésünkkel, vagy a cinikusan odavágott megjegyzéseinkkel. Több ember lassan épülő önértékelését romboltuk már össze, mint hinnénk. Késsel hasítottunk a hátába annak, akinek újból és újból lekicsinyeltük a munkáját egy-egy szánakozó mosollyal. Kritizáltuk, semmibe vettük, bagatellizáltuk a másikat, miközben nem is ismerjük igazán.
„Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” Péld 12,18
Isten hatalmas felelősséggel együtt ajándékozta nekünk a szavakat.
TeSó, nézz körül! Sokan simogatásra vágynak, te pedig még egyet taszítasz rajtuk lefelé a lejtőn. Mások lelkének egy elismerő bólintás is jól esne, közben a te gúnyos kacajodat kapják meg. A melletted lévő talán pont arra vár, hogy szavakkal is dicsérd, és te közönnyel vagy újabb elvárásokkal válaszolsz.
Sok embernek nehezebb, mint neked. Tedd hát jobbá a mai napjukat! Talán tényleg csak egy elismerés, buzdítás vagy kedves megjegyzés kell ahhoz, hogy valaki új erőt kapjon felülről – általad.
Kihívás: Ma keressük az alkalmat arra, hogy elismerjük valakinek az erőfeszítéseit!
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
