Két választásom volt: a reggeli sietségben átveszem az irányítást, és felrántom a kisfiam kabátján a cipzárt, vagy türelmesen megvárom, amíg apró ujjaival összeilleszti, majd kissé ügyetlen mozdulattal felhúzza a nyakáig – hogy napról napra ügyesebb és önállóbb legyen. Ahhoz, hogy ilyenkor jól döntsek, meg kell értenem: a türelem nem tétlenség. Nemcsak passzívan lehet várakozni, hanem tanítva, tanulva, kitartva. Ugyanakkor a türelem nem lemondás, beletörődés, hanem bizakodás, valami csodásnak a reményteljes várása. Legyen ez akár egy pici sikerélmény, egy ajándék, valamilyen jó hír, vagy a mi örök várakozásunknak tárgya, földi életünk végső értelme: Urunk Jézus eljövetele – a második. Készüljünk erre akkor is, miközben az első eljövetelére emlékezünk!
„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” (Jak 5,7–8)
Várakozó figyelmünket irányítsuk az érkező Messiásra, hogy belső jászolunkat betölthesse szeretetével és türelmével! Önmagával.
Keresztyén Eszter
