Szerző

Vendégszerző

Szerző

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Ef 4,1–3) Pál apostol azzal a kéréssel fordul az Efézusban élő szentek felé, hogy éljenek elhívatásukhoz…

Húsvét környékén szinte mindenki hall Krisztusról, megkerülhetetlenné válik. Még a médiában is megjelenik, ha másként nem, de azt állítva, hogy a keresztyén világ Krisztus feltámadását ünnepli. Persze a keresztyén világban ott vannak a nem keresztyén emberek is, akik szintén hallanak Jézusról, de nem tudom, ők mit ünnepelnek. És…

„Békesség néktek!” (Jn 20,19) „Békesség” – héberül Sálóm, jelentése: érintetlenség, tökéletesség, sértetlenség, a teljesség ténye, dolgok eredeti állapotának helyreállítása. Egy olyan kifejezés, amely beteljesíti a várakozást és a reménységet, megszabadít a csalódástól, vigasztalást nyújt a bizonytalanság idején. Békesség után vágyik minden ember ezen a földön. Sokan a békességet…

Kedves Olvasó! Mivel a blogbejegyzés stílusába belefér, hogy bevonhatom az olvasót néhány személyes háttérinformációba, így bátran elmondhatom, a következő pár percben, egy nagyon nehezen és hosszas gondolkodást követően megszületett irományt olvashat majd el. Rengeteg téma és élethelyzet összekavarodásával, a saját alkalmatlanságom megtapasztalásával, a munka és a család melletti…

„Ekkor megnyílt a szemük” (Lk 24,31) Látni, nézni, figyelni, szemlélődni, kukucskálni, bámulni, tekinteni, leskelődni, rámeredni, stírölni – csak néhányat említek meg azokból a szavakból, amelyeket a képi észlelésre használunk. Mennyi mindent kapunk a szemünkön keresztül: mosolyt, biztatást, szeretetet, szerelmet, figyelmeztetést, elcsendesedést, nyugalmat és persze minden mást is, amelyek…

Kaptam két kérdést: „Mit gondolok a böjtről?” és „Mi motivál egy lelkészt arra, hogy a kötelező napi istenkapcsolaton kívül olyan extra dolgokat is beépítsen a hitéletébe, mint a böjt?”. Örültem ezeknek a kérdéseknek, mert úgy látom, ma kevesen böjtölnek, kevesen szánják rá magukat. Ma nem divat plusz terheket…

Amikor felkértek az írásra, rám bízták a témaválasztást. Azonnal az a gondolatom támadt, hogy a háláról szól majd az írásom. Ebben megnyugodva hagytam, hogy teljenek a napok és közben sok minden fogalmazódott meg bennem a témával kapcsolatban. A határidő közeledett, és én kitűztem egy napot, eldöntve, hogy aznap…

„Nem bírom már!” Biztosan sokunk számára jól ismerős ez a mondat, hiszen valószínűleg számtalan alkalommal hagyta már el a szánkat. Nem bírom a munkát, a férjemet, a gyerekeket, az egyetemet, a szüleimet, az anyagi egyensúly fenntartását… stb. Mióta feleség és anya vagyok, rájöttem, hogy mindig van lejjebb. Van…

„Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.” (2Thessz 2,16–17) Amikor eszembe jut a szenteste és az egész…