Szerző

Szerkesztőség

Szerző

Mivel 2015-ben több, mint kétezren kedveltetek minket, készültünk nektek egy kis meglepetéssel: TeSó-s falinaptár 2016-ra! Ideális eszköz, hogy kedvenc blogunk bejegyzéseit olvasgassuk a következő évben is. A fotópályázatunk képeivel készült naptár A3-as méretű, álló laptájolású. Jó minőségű lapjai, stabil, spirálozott szerkezete garantáltan kibírják 2016 gyűrődéseit. Miért ajánljuk neked?…

„Krisztus nem harcolt, nem ütött vissza, így megszakadt az ördög erős lánca. Elszenvedte a nagy rosszat és így győzte azt le. Ő volt az első, aki számunkra is lehetővé tette ezt a győzelmet.” – I.Z. Ebben az indulattal teli, zaklatott világban Szenteste legyen Karácsonynak az a csillaga, mely…

Éppen a leghosszabb éjjelből ébredtünk fel a mai napon.[1] Emlékszem ezeknek a napoknak a nyomorúságosan gyorsan telő óráira még iskolás koromból. Amikor sötétben keltem fel és sötétben értem haza. Ilyenkor még a nappal sem igazi nappal. Nem csodálkozom, hogy szinte minden nép és minden vallás éppen erre a…

Amíg nem voltam keresztyén, a karácsony egyik pillanatról a másikra kiüresedett. A hó elkerülte vidékünket, az ajándékozás izgalma lankadt, a dekorálás megszokássá vált. Az egész ünnepből nem maradt más, mint egy fárasztó, nagyon dolgos nap, hisz minden kelléknek a helyén kellett lennie, de néhány, gyorsan elillanó ünnepi pillanat…

Plank Lívia Gyöngyi: Ilyen Karácsonyt adnék Ha adhatnék Neked egy Karácsonyt, az más lenne, mint mostanában, abban nem lenne rohanás, sok sütés-főzés, mosás, sem tömegek a plázában, kik az ajándékozás lázában égnek néhány hétig, majd feledik egy évig.Ha adhatnék Neked egy Karácsonyt, az nem a fenyőfáról szólna, mellékes…

Adventi felismerés Sietek. Rohanok. Hátra sem nézek, Kopnak a percek, fogynak az évek. Tékozlóan falom, habzsolom az időt, Így lopják szét mások belőlem az erőt. Üresség kong bennem, kiszáradt a lelkem. „Elestem Uram!” – összetört a terhem. S most eléd hullok, némán várlak Téged, Hagyom, hadd melegítsen át…

Kicsit úgy érzi a lelkem magát most, adventkor, mint az a szép páfrány, ami a szekrényem tetejéről nyújtóztatja hosszú leveleit a szőnyeg felé. Fázik télen. Hetek óta nem mertem hozzányúlni, mert láttam, hogy elszáradt jó pár levele. Nem akartam, hogy elhullassa őket, ha megbolygatom… De végül már kénytelen…

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet.”(Péld 4,23) Az élet túl rövid ahhoz, hogy… Kedves TeSó, te mivel fejeznéd be ezt a mondatot? Minden egyes negatív érzés, ami elveszi boldogságodat, megmérgezi napjaidat, ellopja az éjszakáidat – fölösleges energiapazarlás. Ám ahhoz, hogy…

„Az ember kivételes lény. Pillanatról pillanatra rászabott életét, azt, amitől percre se tud megszabadulni, kell pillanatról pillanatra kiérdemelnie, megtalálnia. Életünk e terhes és fölemelő ellentmondásának egyik legszebb diadala, értékmérője: a valóban megtalált ünnep. Azt jelenti, hogy a gépieset, a közönyöset, a mereven ránk szabottat sikerült szabadsággá, értelemmé, szépséggé…