A reformáció korának egyik legimpulzívabb alakja, Sztárai Mihály (1500-1575), ferences rendi szerzetesből vált Luther tanainak követőjévé. Sosem félt kockára tenni az életét azért, ami fontos volt neki. A mohácsi csatába is elment, hogy védje a hazáját. Amikor a törökök elfoglalták Magyarországot, a teljes káosz és fejetlenség közepette elindult reményt vinni a reménytelenségbe. Nyilvános hitvitákat tartott, s ilyenkor előfordult, hogy teknők alá rejtve kellett kimenteni őt a felingerelt hallgatóság közül. Máskor meg egy-egy karóra szúrt tök bánta, hogy épp egy vérszomjas török vagy bosszúra éhes ellenfél került az ajtaja elé.
„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil 3,20) Pál apostol bár Tarzuszban született, a római jog gyakorlata szerint, apja után római polgárjoggal rendelkezett. Ez, ahogyan a Bibliában is olvashatjuk, előnyökkel járt. Tulajdonképpen a többi ember fölé emelte őt. Anyagi helyzetétől, népszerűségétől, jól öltözöttségétől, kinézetétől függetlenül a birodalom elitjéhez tartozott. Amikor például Jeruzsálemben az ezredes elrendelte, hogy korbáccsal vallassák ki, elég volt annyit mondania, hogy római polgár és a katonák ijedten ugrottak félre, hozzá sem mertek nyúlni. Mint a leírásból kiderül, maga az ezredes is római polgárjoggal bírt, bár ő nagy összegért jutott…
Amióta okos telefonom van, megnyílt előttem a világ. Még nem tudom teljes mértékben kihasználni, de mindig nagy élmény rácsodálkozni arra, hogy ez a tenyérnyi kütyü miket tud. Egyre kevésbé vagyok rászorulva külső segítségre, és számomra ez nagyon megnyugtató. Ennek ellenére van, amikor nem élek a telefonos segítséggel: szándékosan otthon hagyom, vagy egyszerűen csak visszateszem a táskába, amikor automatikusan érte nyúl a kezem. Az embert a kapcsolatok éltetik, így vagyunk összerakva. A technika vívmányainak köszönhetően már szinte minden adott ehhez, csak valahogy furán működik ez az egész. Napi 24 órában lehetőségünk van csacsogni másokkal, mégis arról panaszkodunk, hogy az igazi valónkat…
Mindent átszőtt már. Az egész világot behálózta. Nincs ember, aki ne vergődne keservesen markaiban. A sejtekig hatolt. Áthat testet, lelket, értelmet, érzelmeket. Megrontott mindent, ami önálló akarattal bírt. Szolgává tett minden lélegző létezőt. Mint valami makacs és agresszív szennyeződés, ami tiszta közegbe kerülve egy szempillantás tört része alatt képes gusztustalan masszává alakítani a nem is olyan rég még fénylő és üde folyadékot. Vagy mint egy hatalmas pók, aki ocsmányul szövi, egyre csak szövi undok hálóját, s egyetlen vágya csupán, hogy rút éhségét, azt a csillapíthatatlan nagy űrt gyomrában valamiképpen kielégítse és betömje. A nap minden egyes pillanatában valaki belekerül óvatlanul,…
Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is?…
A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. (Ézs 31,3) A pünkösd utáni vasárnap a régi egyházi időbeosztás szerint a Szentháromság vasárnapja. Ezen az alkalmon mintegy visszatekintünk a mögöttünk álló ünnepes félévre és emlékszünk, hogyan ünnepeltük az Atya örök szeretetét és megváltást elkészítő gondosságát adventkor, karácsonykor. Visszaidézzük, milyen jó volt karácsonykor énekelni: „megszületett megváltója a bűnös világnak” és remélni, hogy bennünk is megszületik a hit, mikor valaki a kezébe vesz minket. Ott voltunk a megszületés csodájánál karácsonykor, a megfeszítés kínjainál és a feltámadás győzelménél húsvétkor a Fiúval, majd pünkösdkor mi is kérhettük, a tanítványokhoz hasonlóan ránk is töltessen…
„Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” ApCsel 2, 5-6 A Szentírásban hajlamosak összekuszálódni a dolgok. Olvasása közben sokszor húzzuk fel a szemöldökünket: hogy lehetett eddig eljutni? Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki világos küldetést kap Istentől, pont az ellenkező irányba indul el és egy hal gyomrában kell célba érjen? Vagy hogy lehet megvásárolni az elsőszülöttségi jogot egy tál lencsén, aztán elég csúnyán megvezetni a saját édesapám? Illetve hogyan juthat el egy nép,…
„Mint vasalópokróc szélén az ékalakú égésnyom: hagyd meg rajtam hibáimat, kezed nyomát.” (Gergely Ágnes: Fohász lámpaoltás előtt) Azt hallottam egyszer egy előadáson, hogy gyerekként olyanok vagyunk, mint egy fehér papírlap. Aztán az évek „használatba vesznek”. A papírra írás, irkafirka kerül, szamárfüles lesz a széle, sárba ejtik, gombócba gyűrik, néha darabokra tépik.
„…Pál elhatározta a Lélek által, hogy …Jeruzsálembe megy.” (Ap Csel 19:21) Talán ismerős számunkra annak a csalódottságnak az érzése, ami akkor vesz rajtunk erőt, amikor valamit elhatározunk, de aztán végül semmi sem lesz belőle. Rengeteg mindenre vágyunk életünk során, de minél inkább megismerjük, milyen Istennel járni, annál inkább tapasztaljuk meg azt is, hogy terveinknek csak azon része teljesül, amelyek Isten számára is helyénvalóak. Csak azokon nyugszik az Ő áldása, amelyekre az Ő Lelke ösztönöz minket.
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Rm 8,38-39 Kedves TeSók! Mai vasárnapi üzenetünk egy igen sok dogmatikai port felkavaró igeszakasz. Azonban most meg szeretnélek kímélni titeket a túlmagyarázástól, csak azt az érzést szeretném közölni veletek, ami akkor hat át, amikor az igeszakasz igazságát átérzed és komolyan veszed. Hadd tolmácsolja ezt három „vendégszerzőnk”: Pál apostol, Isaac Shepard zeneszerző és Fabiny Tamás evangélikus püspök. Mindhárman ugyanarról beszélnek, mindhárman…
Valahogy mindig vonzódtam a nevéhez. Zwingli, Zwingli Ulrich – érdesen dallamosnak találtam, szerettem ízlelgetni. Furcsa mód talán épp e zengő nevű nagy reformátorral vitáztam volna a legnagyobbat, ha lehetőségem lett volna egy asztalhoz ülni vele. Hogy miről? Hát a zenéről és annak helyéről. Névjegy 1484-ben született a svájci Wildhausban. A bécsi és baseli egyetemeken végzett tanulmányokat. 1506-ban pappá szentelték, majd Glarusban és Einsiedelnben tevékenykedett plébánosként. 1518-ban a zürichi székesegyház szónokává tették. 1519-ben elkezdte szónoki ténykedését, s prédikációi révén hamarosan nagy hírnévre tett szert. 1523-ban Zürichben 67 tételben foglalja össze és adja ki nézeteit. 1525-ben az egész zürichi kanton Zwingli reformjai…
Timothy Keller neve nem ismeretlen azok számára, akik egy kicsit is nyitott szemmel böngészik az aktuális tengerentúli keresztyén sajtót. A New York-i Redeemer megagyülekezet alapítója és vezetője napjaink egyik legmarkánsabb presbiteriánus vezetője, gondolkodója. Mivel a presbiteriánus egyház ága, amelyet Keller is képvisel, sok szempontból közel áll a reformátushoz, gondolatai közt sok hasonlóságot tudunk felfedezni az általunk is ismert, klasszikus protestáns szerzőkkel. Mégsem ez teszi Keller írásait, prédikációit fogyaszthatóvá, hanem a dialektika és a dialógus. A dialektika, amely feszültséget jelent és felhívja a figyelmet a folytonos ellentétre az Isten és az ember között, illetve Jézus Krisztusra, akiben ez az ellentét megbékíttetett. A…