„…mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,12) Hozzám jöhetsz. De tényleg. Tudod, én egészen mást gondolok erről az egész boldogság-dologról, mint te. Én tényleg nem viccelek, mikor azt mondom, hogy felfedezheted a boldogságod a feddésemben, a tanításomban, abban, ha sírsz, ha szomjazol, ha éhezel, akkor, ha gyaláznak és üldöznek miattam. Igen, ez nem az a csillivilli, rózsaszín masnival átkötött, bedobozolt boldogság. Egészen más. De valóságos.
Kelés 6 órakor, reggeli készülődés, csendesség. Beágyazás, reggeli készítése, mosogatás, ebéd előkészítése, bevásárlás, munka. Megérkezés, ebéd készítése, mosogatás, takarítás, munka. Megterítés, vacsorázás, mosogatás, megágyazás, fürdés, munka. Éfjélkor alvás. Ha körbenézünk egy házban, mindig talál az ember olyan dolgot, amit le kell törölni, ami nem a helyén van, amire nem jutott még ideje… S bizony az az ablak, amit ma jó alaposan lemosol, idővel ismét poros és koszos lesz, akárcsak az az autó, amivel például a szőlősgyulai úton jársz. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben az ember felteszi a kérdést: miért takarítsam? miért végezzem el? Úgyis minden nap elölről kell kezdeni, úgysincs…
„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem!” (Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő) Hosszú ideig együtt éltünk, már-már megszoktam, hogy éjszaka felébreszt a Kétség, és rámutat a sarokban sompolygó Kudarcra, aztán mellém bújik a Stressz, és reggel a Félelemmel együtt kavargatom a kávém. A mosogatást Elégedetlenséggel ketten együtt végezzük, és egy egyszerű beszélgetés során milyen gyakran előbújik a szék alól a Harag. A Bizalmatlansággal kézen fogva sétálunk, és mikor…
„Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján 20:29) Ezek a szavak sokak számára tűnhetnek ismerősnek, sőt talán maga a történet is, melyben Jézus, egyik tanítványának, Tamásnak mondta a fenti kijelentést. Tamás látni és tapintani akarta a hegeket Jézus testén, különben nem volt hajlandó elhinni neki, hogy valóban Őt látja feltámadva. Annak ellenére sem, hogy Jézus mindezeket saját maga jelentette ki, halála előtt. Azt hiszem, sokan tudnánk azonosulni a hitetlenkedő Tamás szerepével. Gyakran az sem elég, ha látjuk. Tapintani, érezni, megtapasztalni akarjuk a dolgokat, méghozzá azonnal. Megszületünk bizakodó, csupa szív, mindent elhívő és minden jóban bizakodó Isten…
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet (Mt 5,5) Neked mi jut eszedbe arról, hogy szelíd? Valami félénk állat, mondjuk egy őz, egy lágy tavaszi szellő, ami az eső illatát hozza — nekem csupa ilyen közhelyes és melankolikus, naiv csendéletet idéző bármi ugrik be. Talán még lehet szelíd egy hang, halk, ismerős dallammal, kellemes hangszínnel, mosolyt bújtatva. A fenti szakaszban nem cuki, bundás-patás állatkákra vagy természeti jelenségekre utal az ige, egyértelműen az emberről van szó. Szelíd, azaz nincs benne nyoma vadságnak, nem kell félni tőle, jámbor, barátságos, kedves és a többi, és a többi.
„Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!” (Zsolt 144,15) Sok minden boldoggá tehet. Szeretjük hangoztatni, néha feltételként megszabni, hogy melyek azok a dolgok, tárgyak, életesemények, kik azok a személyek, akik boldoggá tehetik az életünket. Sokszor eljátszunk a gondolattal, hogyha megtalálnánk álmaink munkáját, végre lenne pénzünk mindenféle vágyott dologra, belépne az ajtón az a bizonyos személy, akivel egy életre fellobbanna az a mindent elsöprő igazi szenvedély, az ujjunkon csillogna az a bizonyos gyűrű, gyerek gőgicsélne a karunkon, felismernék bennünk a tehetség X-ét, akkor bizony boldogok lennénk. Na, akkor aztán tényleg! Akkor minden…
Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. (Zsolt 34,9) Nem tudom, a te életed éppen hol tart. Lehet, hogy egyáltalán nem ismered azt a bizsergető érzést, amikor Isten jelenléte teljesen betölt, és nem számít, mi van körülötted, mert annyira tele van a szíved örömmel és hálával… Talán régen jó volt, de már hetek, hónapok óta nem érzed a bőrödön Isten jóságát, a napjaid élvezhetetlen szürkeségbe folynak össze, és te csak passzív túlélőjük vagy… Nincs nyomasztóbb dolog annál, mint amikor azt gondolod: ez már mindig így lesz, a te életed nem hoz örömet, ezen…
“Ha elesik ellenséged, ne örülj, és ha elbukik, ne vigadjon a szíved” (Péld 24,17) Azt mondják, hogy a legszebb – vagy, ha úgy tetszik, legtisztább – öröm a káröröm. Sose szerettem ezt a szólást. Talán leginkább azért váltott ki bennem ellenérzést, mert kénytelen voltam belátni, hogy van benne igazság. Hiszen vizsgáljuk csak meg magunkat! Amikor annak örülünk, hogy felebarátunkkal jó dolog történt, nem üti-e fel legerősebb jóindulatunk mellett is fejét egyből némi irigység? Jó, nevezzük sóvárgásnak, ez a lényegen nem változtat: az emberi öröm sosem igazán tiszta, mindig keveredik hozzá valami más, valami földi is. Amikor Isten végtelen irgalmából néha…
„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége” (Zsolt 146,5) Boldognak lenni ugyanakkor segítségre szorulni? Elsőre úgy tűnhet, ez a két dolog furcsán cseng egy mondatban. Mi nem szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amiben nem tudunk egyedül helytállni. Ha bárkitől megkérdezném, mi az a dolog, amelytől boldognak érzi magát, gyanítom, hogy nem szerepelne a listáján az „…amikor segítségre szorulok, na attól odáig vagyok!” kijelentés. 🙂 De miért is gondolunk erre kellemetlenségként? Talán, mert ha segítséget kérünk az sebezhetővé tesz bennünket. Talán, mert azzal jár, hogy megalázkodjunk, alárendeljük magunkat valakinek, aki egy bizonyos szempontból fölöttünk állhat.
„Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!” (Jób 5,17) Kedves Tesó! Ha most én lennék a helyedben, és ezt az igerészt olvasnám, sóhajtanék egy nagyot, és attól félnék, hogy a szerző most majd el akarja magyarázni nekem, hogy miért jó, amikor az Isten megfedd. „Márpedig akármeddig magyarázza, én akkor is fájdalmas dologként fogom megélni, és punktum”. Ezért kérlek engedd meg, hogy ne magyarázzam el, hanem megosszak veled néhány személyes gondolatot a témában. Gyerekkoromban, amikor az édesapám mérges volt rám, soha nem ütött meg. Inkább úgy büntetett (borzasztó ellenérzést vált ki belőlem ez a…
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Mát 5:4) Naponta futok bele emberekbe, akik az életük viharaival küzdenek. Van, aki már évek óta vergődik, de nem jut előre. Csak fájdalom van, megvigasztalódás nincs. Rossz nekik, tudom én. Csak nem eléggé. Még nem. Mert más dolog nyávogni, és más sírni. Igen, tudom, vannak nehéz időszakai az életnek. Vannak embert próbáló helyzetek, makacs problémák, nehezen gyógyuló sebek. Nekem is vannak. Neked is vannak. De mondd csak: mikor sírtál utoljára?
„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” (Luk 1,45) Milyen egyszerűen hangzik! Akárcsak ez: nyisd ki a csapot, és jönni fog a víz. De valóban csak ennyi a teendő? Higgyem, és beteljesedik? Erről most hirtelen az a magát női önbizalomedzőnek nevező személy jutott az eszembe, akinek az instant, könnyen emészthető életbölcsességeit olyan sok tizen-, huszonéves osztogatja a közösségi hálón. Hidd el, hogy szép vagy, okos vagy, magabiztos vagy, és az is leszel! Hidd el, hogy képes vagy rá, meg tudod valósítani, sikeres vagy, és — Tádám! — az is leszel! Biztosan sokakat kiábrándítok, ha azt mondom:…
