„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége” (Zsolt 146,5)
Boldognak lenni ugyanakkor segítségre szorulni? Elsőre úgy tűnhet, ez a két dolog furcsán cseng egy mondatban. Mi nem szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amiben nem tudunk egyedül helytállni. Ha bárkitől megkérdezném, mi az a dolog, amelytől boldognak érzi magát, gyanítom, hogy nem szerepelne a listáján az „…amikor segítségre szorulok, na attól odáig vagyok!” kijelentés. 🙂 De miért is gondolunk erre kellemetlenségként? Talán, mert ha segítséget kérünk az sebezhetővé tesz bennünket. Talán, mert azzal jár, hogy megalázkodjunk, alárendeljük magunkat valakinek, aki egy bizonyos szempontból fölöttünk állhat.
Általában az jellemző ránk, hogy amíg mennek a dolgok, amíg boldogulunk egyedül is, addig elvagyunk; sőt ha nincs is minden rendben, gyakran még akkor is kibírjuk valahogy, és ha már nagyon nem megy egyedül (vagy épp nincs a környezetünkben senki, aki segíthetne), na akkor szánjuk rá magunkat, hogy segítséget kérjünk Istentől. Viszont Ő azt jelenti ki, hogy akkor vagyunk boldogok, ha Rá támaszkodunk, és Tőle várunk segítséget: „minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Péter 5,7).
Vajon miért olyan fontos Istennek, hogy Rá vessük minden gondunkat, és Ő legyen a segítségünk? Érdekes, mert én gyakran gondoltam azt, hogy amit egyedül is el tudok intézni, azzal miért terhelném Istent? Nem értettem, miért kíváncsi az Úr a szerintem számára jelentéktelennek tűnő bajaimra is.
Aztán épp a napokban olvastam egy könyvben, hogy az a görög szó melyet a fenti igerészben gondnak fordítottak, azt jelenti: „más irányba vonz, eltereli a figyelmet”. Vagyis, ha a gondjainkra tekintünk, akkor nem Istenre figyelünk. Olyankor nem vesszük észre az apró sugallatait, jelzéseit, az okokat, amelyek miatt a dolgok úgy alakulnak, ahogy.
Tehát szerintem a legfontosabb az, hogy hová tekintünk. A gondjaink vagy közelebb visznek Istenhez azáltal, hogy Hozzá fordulunk segítségért, vagy más irányba terelnek bennünket. Ez az egyszerű gondolat az, amit mindig felidézhetünk, ha nem látjuk a megoldást. Valahányszor nehézséggel állunk szembe – legyen az valami apróság vagy embert próbáló dolog –, mérlegelhetünk: vagy hagyjuk, hogy a gondok magukra vonzzák a figyelmünket, vagy engedjük, hogy Isten vonzzon magához bennünket a gondjainkon keresztül.
Az Úr valójában csak annyit szeretne, hogy egyre többet időzzünk Vele. Hogy amikor gondjaink vannak, akkor ne zárjuk ki Őt az életünkből, hogy vegyük észre, Neki mindig van egy jobb terve. És ez a jobb terv az, ami boldogságot hozhat az életünkbe. A Benne való reménykedés – és az, hogy Tőle várjuk a segítséget – tesz boldoggá, és szabadít fel bennünket a problémáink terhe alól!
Kihívás:
Ma mérlegeld nehézségeidet és mindazt, amivel kapcsolatban mostanában tanácstalannak, tehetetlennek érzed magad! Akár papírra is vetheted őket, és aztán tedd fel magadnak a kérdést: mindezek közelebb visznek Istenhez, vagy inkább elterelik Róla a gondolataimat? Ha van valami az életedben, ami aggaszt, félelemben tart vagy akadályoz abban, hogy Istenben reménykedj, akkor ma ismerd fel azt, hogy nem kell egyedül csinálnod! Isten szívből vágyik arra, hogy segíthessen neked. Merd Istenre bízni minden gondodat, és átengedni Neki a dolgaid irányítását! Merd egyedül Tőle várni a segítséget!
Dolenai-Balogh Beáta