„Eszter azonban ezt a választ küldte Hatákkal Mordokajnak: A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfira és nőre ugyanaz a törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik. Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz. Mordokajnak átadták Eszter üzenetét.Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt…
„Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a…
„Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat.” (2Kor 6,3) Amikor böjtölünk, különleges utat választunk a bűnbánathoz és a megszentelődéshez. Számos gyakorlat közül szemezgethetjük ki a legmegfelelőbbet, de mindegyiknek ugyanaz a lényege: keressük meg azt, ami éppen nagyon fontosnak tűnik számunkra, de elválaszt az Istentől, és mondjunk le róla. Mondjunk le róla 40 napra. Vagy csupán egy hónapra. Egy hétre. Egyetlen napra. Ámbár lehet, hogy a leginkább lélekbemaró kísértésnek egy órára is nehéz ellenállni. Édesség? Számítógépes játék? Romantikus regény? Televízió (na jó, Netflix)? Hús? Talán a munka, amit sikerül minden nap túlzásba vinni? A végtelenségig folytathatnánk a sort, mennyi…
Ma egy olyan emberről szeretnék írni neked, akit a jelzőkkel igazán nem fukarkodó Illés próféta a legelvetemültebb királynak nevez itt (a teljes történet megértéséhez olvasd el a fejezetet is). Valóban, Aháb király nem a bibliai jófiúk bandájába tartozott. Erősen kezdi az uralkodását: kinézi magának egy szomszédos bálványimádó ország királyának büszke, vérszomjas és intrikus lányát, és elveszi őt feleségül. Jezábel királynő bálványimádása állami támogatást is kap, üldözni kezdik a prófétákat, és nincs boldogulása az országban az olyan becsületes és gerinces embereknek, mint például Nábót. Kapja is az ívet a király rendesen, mikor elkezd foglalkozni vele Isten. Három évnyi folyamatos szárazság sújtja…
Tudom, hogy senki nem ezt akarja olvasni most, de nem tudok mást írni, mint hogy el vagyok keseredve. Tehetetlennek érzem magam, és nem látom a kiutat ebből a háborúból. Egyszerűen nem tudom elképzelni azt a forgatókönyvet, amelyben minden jóra fordul. Főleg nem hamarosan. (Igaz, pár hete pedig még azt a helyzetet tartottam teljesen elképzelhetetlennek, amelyben ma mindnyájan vagyunk.) De még ahhoz sem érzek erőt magamban – magunkban –, hogy méltósággal elviseljem, bármi is jön. Nyilvánvaló, hogy szükség van Istenre, ha egy csodája folytán mégis meg akar minket szabadítani a háború veszedelmeitől, de akkor még inkább szükségem van rá, ha a…
Próbálom felidézni és visszahívni az emléket arról a napról. Az évek porát lefújni róla, mint ahogy egy régi képet szabadítunk ki az idő rárakódott rétege alól. Emlékszem, nagy izgalommal vártuk Galilea egy kis szegletében, hogy végre ránk köszöntsön az engesztelés napja, a jóm kippúr, ahogyan mind a mai napig nevezik Izráel fiai. Leálltunk a munkával. Elcsendesítettük az egyébként állandóan szóló zenét az udvarban. Böjtöltünk, egész nap nem vettünk magunkhoz sem ételt, sem italt. Valahogy tudatosan vagy tudat alatt átadtuk magunkat annak a lüktetésnek, ami átjárta az országot azon a meleg októberi napon. Merthogy tényleg minden megállt és szinte megízlelte az…
„Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel! Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.” (2Móz 34,27-28) „Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,34) Mózes akkor elővette a csinos kis kőfaragó készletét…Ó, dehogy! Semmi ilyesmi nem volt nála, amikor elindult a Hóreb hegyére. Ételt sem csomagolt magának. Talán azt gondolta, csupán pár óra lesz…
Ma leteszek valamit, ami már régóta töri a lelkem és az életem. Ma kevesebbet akarok foglalkozni magammal, hogy többet foglalkozhassam Vele. Ma felfelé tekintek, hogy belülről tisztuljak. Ma kezdődik el ugyanis a böjt. Nekünk Mohács kell – írta egyszer Ady Endre. Egészen eddig nem értettem, miért gondolja így. Most kezdem érteni, mikor keleten folyik a háború, ide érkeznek a hírek és a menekültek, s a félelem, mint a finom szemcséjű por, lassan beborítja az életünk. Szükség van a mélységre, az összetöretésre, a szenvedésre és a próbatételre. Mert csakis az élet völgyeiben formálódik a jellem és az élet. Völgyekből pedig elég…
„Sok pestis és sok háború volt a világon. De pestis és háború mindig készületlenül éri az embert” – mondja Camus elbeszélője A pestisben. Egy héttel ezelőtt háború hírére ébredt a világunk, és egyszer csak egy rémálomban találtuk magunkat, amelynek korántsem látszik a vége. Az óra mutatója jár ugyan, a naptári év napjai követik egymást, az idő azonban megállt – nem mozdul. Mi pedig itt vagyunk, megrendülten, készületlenségünk teljes tudatában. Hetven évnyi béke után újra fegyverek dördülnek, ember ember ellen támad, testvér kaszabol testvért. Bombák robbannak, épületek égnek, szirénák hangzanak fel, katonák és civilek halnak meg, menekültek kelnek át a határokon…
Tegnap feje tetejére állt az az ország, ahol elindult szolgálatunk, élnek szeretteink, napról napra küzdenek gyülekezeteink. A háborús hírek hallatára rengeteg honfitársunk indult el a határok felé, hogy átlépje a vörös vonalat, amíg még átlépheti.Én, aki itt maradtam, hónapok aggódása és feszültsége után most nyugodt vagyok. Hiszem, ez nem a gondatlanság félrenéző nyugodtsága, hanem Isten ajándéka a nyugtalan időben. Tudom, most mások helyett és másokért is nyugodtnak kell lennem. Mellettem vannak az aggódó gyülekezeti tagok: feleségek, akik el kellett engedjék férjüket; anyák, akik féltik fiaikat a sorozástól; szétszakított családok, akiknek el kellett válniuk; gyerekek, akik rémültek és nem értik, miért…
A TeSó blog csapatával minden év februárjában rácsodálkozunk, hogy lám, hány éve írjuk már ezt a blogot! Igaz, hullámzó energiaráfordítással, de lankadatlan hittel és mindig megújuló lelkesedéssel. Idén már nyolc éve áll e portál mögött egy többé-kevésbé stabil blogger gárda, akiknek az a célja a TeSóval, hogy a magyar interneten olyan református, fiatal hangot képviseljenek, amely elsősorban a személyes hitmegéléséről szól, abban a reményben, hogy mások is tudnak azonosulni a mi küzdelmeinkkel, és bátorítást, reményt meríteni abból, ahogyan naponta megtapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben. Nyolc év arra is hosszú idő, hogy az ember sok dolgot megtanuljon, így talán nem haszontalan,…
“Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48) Jézus Krisztus felszólítása ez felénk, minden kor tanítványai felé. De hát mit kezdjünk ezzel a felhívással, amikor másutt Jézus maga is elutasítja, hogy bárki jó lehetne az egy Istenen kívül: „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.” (Mt 10,18) Pál is kimondja az emberi életünket vizsgálva: „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róm 3,12) És még nagyon sok hasonló szakaszt idézhetnénk. A Biblia tehát többször és egybehangzóan arról beszél, hogy az ember a bűneset…