A TeSó blog csapatával minden év februárjában rácsodálkozunk, hogy lám, hány éve írjuk már ezt a blogot! Igaz, hullámzó energiaráfordítással, de lankadatlan hittel és mindig megújuló lelkesedéssel. Idén már nyolc éve áll e portál mögött egy többé-kevésbé stabil blogger gárda, akiknek az a célja a TeSóval, hogy a magyar interneten olyan református, fiatal hangot képviseljenek, amely elsősorban a személyes hitmegéléséről szól, abban a reményben, hogy mások is tudnak azonosulni a mi küzdelmeinkkel, és bátorítást, reményt meríteni abból, ahogyan naponta megtapasztaljuk Isten jelenlétét az életünkben. Nyolc év arra is hosszú idő, hogy az ember sok dolgot megtanuljon, így talán nem haszontalan, ha néhány, kifejezetten a keresztyén témában blogolásról szóló tapasztalatunkat is megosztjuk. Most nem SEO-ról és a közösségi média használat optimális módjáról, hanem az írásról, és ami mögötte van.
1. You need input to have output
Határidők mindig lesznek, de értelmes mondanivaló nem feltétlenül. Mert az az igazság, hogy szükség van arra, hogy olvassunk, imádkozzunk, mélységeket és magasságokat éljünk meg, komoly beszélgetésekben vegyünk részt, és agyaljunk az élet nagy kérdésein, hogy arról valamit mondani is tudjunk. Nem tudom, hogy csinálják a lelkészek, mert nekem biztos, hogy nincs minden héten egy eredeti gondolatom, amit megoszthatnék a nagyközönséggel. És nem is éltem még annyit, hogy minden hittel kapcsolatos véleményemet illusztrálni tudjam egy kellően tanulságos saját történettel. Könnyű kiüresedni, ha állandóan magunkból adunk. Feltöltődéshez pedig alkalmas a bibliaolvasás, a keresztyén irodalom, és a testvérekkel töltött idő, akkor is, ha épp nem érezzük jól magunkat. Sőt, főleg akkor.
2. Jegyzeteld le a gondolataidat akkor, amikor eszedbe jutnak
Ha már megvan az input, valami, amiből sikerül ihletet merítenünk, amiről eszünkbe jut egy továbbgondolásra érdemes ötlet, ragadjunk tollat! Vagyis, legyünk reálisak: telefont. Én egy Google Keep címkét tartok fenn a TeSó bloggal kapcsolatos ötleteim gyors leírására, és az esetek 90%-ában ezekből a néhány soros, például olvasás vagy valakivel való beszélgetés közben eszembe jutott gondolatokból születnek posztok. Mert természetesen sosem akkor jutnak az ember eszébe magvas gondolatok, amikor épp leülne a laptop elé posztot írni. Persze, úgy is ki lehet magunkból préselni valami közepesen gyenge írást, de tudunk mi ennél jobbat is.
3. Ne nézd a számokat!
Ahogyan a való életben sem, a látszattal ellentétben az interneten sem mérhető a szavaink hatása. Igen, lehet, hogy csak tíz-húsz ember olvasta el elejétől a végéig a cikkünket, és lehet, hogy közülük csak ketten kattintottak a like gombra (még ha mindegyiküknek tetszett is), de azt már nem láthatjuk, amikor két-három hét vagy néhány hónap múlva a mi egyik gondolatunk csírázik ki valakinek a szívében, és segíti őt bármilyen aprócska módon is az életben. Nem látjuk azt az élettapasztalatot sem, amely utólag érteti meg velük, miről is beszéltünk, és azt sem tudjuk meg, hogy abban a helyzetben vigasztaló vagy bátorító volt a mi szavainkra visszagondolni, azokba kapaszkodni. Nem látjuk, ahogyan – ha nem is értenek velünk egyet – elgondolkodtatnak valakit a szavaink. Valamiről, amin el kellett gondolkodniuk. És jobb is, hogy nem látjuk mindezt: segít kordában tartani a nárcizmusunkat. De vigasztaljon bennünket az, hogy Isten még a leggyengébb blogbejegyzést a legkisebb számú eléréssel is fel tudja használni a céljaira.
4. A blogolás nem ingyenmunka
Igaz, hogy a szolgálatokat egyébként sem ingyenmunkaként szoktuk felcímkézni, de itt most nem csak erre gondolok, hanem arra a rengeteg módra, ahogyan a blogolás megtérülő energiabefektetés. Kapcsolatokban, sikerélményekben, a tudatban, hogy használjuk a tálentumunkat és szolgálunk, hogy alkotunk valami maradandót. Ráadásul az én tapasztalatom szerint Isten valahogy általában még arra is talál módot, hogy konkrétan pénzben és hasonló földi jókban is megfizesse a szolgálatot. És nem csak majd a túlvilágon.
5. Keress partnereket a munkához
Természetesen egyedül is lehet blogot működtetni, és sokakat épp a tevékenység magánya vonz – nincs is ezzel semmi baj –, de a bloggertársakat én mégis ritka ajándéknak tartom. (Tényleg ritkák, nagyon nehéz növekedni, új partnerekre találni, a kieső emberek pedig egyenesen pótolhatatlanok.) A rendszeresség kifejezetten fontos ebben a műfajban, és ha hosszú távon tervezzük a dolgot, akkor társakkal sokkal könnyebb áthidalni az elkerülhetetlen hullámvölgyeket. Ráadásul életre szóló barátságok tudnak születni egy-egy ilyen projekt kapcsán.
Molnár-Kovács Dorottya
