Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem dolgozni a mostani munkahelyemen, volt egy drága nő, aki megtanította nekem, hogy mi hogyan működik. A mai napig a fülemben cseng az egyik tanácsa: „Nem szabad elkeseredned, ha hibázol. Isten útjai néha a hibáinkon keresztül vezetnek.”. Maximalista emberként ez nem volt túl bátorító. De attól kezdve elkezdtem figyelni, és valóban felismertem: számtalan alkalommal Isten nem az erősségeimet használta egy-egy problémában, hanem valamelyik gyengeségemet. Valamikor olyan feladatot kaptam, amihez nem voltak meg a megfelelő képességeim. Ott szorongtam szégyenkezve, kétségbeesve, tanácstalanul, és nem tudtam másban reménykedni, csak Isten megtartó kegyelmében. Soha nem csalódtam: hű az, aki elhívott, a…

Érezted már, hogy a külső körülmények (jelen esetben a háború) mennyire rányomta a bélyegét az érzéseidre, a lelkületedre és a hozzáállásodra? Elveszítetted az örömöd, békességed, reménységed? Bezárkóztál, elhidegültél mindentől és mindenkitől? Szorongás és félelem lett úrrá rajtad? Vajon ennek tényleg így kell lennie, ha körülöttünk változnak a dolgok? Vajon tényleg ettől függ az örömünk, a békességünk és a pozitív hozzáállásunk? Nem hiszem… bár sokban megnehezíti, az igaz. “…Változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róm 12:2b) Változtass a hozzáállásodon, gondolkodásmódodon, tudatosan próbálj pozitív maradni. Íme ehhez néhány tanács: 1. Kerüld az energiavámpírokat! Kik azok az energiavámpírok? Azok az emberek, akikkel, ha beszélgetsz úgy…

„Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” (ApCsel 14,22) Már nem is emlékszem, mikor találkoztam ezzel az igével, de ezt a sorát jól megjegyeztem magamnak: „sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába”. Arra viszont emlékszem, hogy azért jegyeztem meg, mert épp lázadó korszakában volt a lelkem, és keserű beletörődéssel fogadtam: „Hja, ez van. Cseppet sem lelkesítő a dolog, de ha így van, majd csak átvergődöm valahogy a nyomorúságokon.” Ma már másképp látom ezt az igét. Már nem keserűséggel, hanem szelíd elfogadással veszem tudomásul a tényt,…

Az utóbbi hetekben a kislányom nagy kedvence a Tüzed Uram Jézus című jól ismert ének. Megtapadt a fejében a gyerekhetünkön, és azóta minden altatáskor azt kéri, hogy énekeljem el neki. Bevallom, sokszor már csak sablonosan énekeltem neki a sötét szobában, várva mikor alszik el, és én mikor mehetek végezni tovább a teendőimet. Ilyenkor szinte teljesen figyelmen kívül hagytam a szöveg fontos üzenetét. Viszont az egyik este más volt, aznap elég sok negatív inger ért, fáradt voltam mind testileg, mind lelkileg, zaklatott a hírekben látott és az ismerőseinktől hallott rossz hírek miatt. (Kevés olyan beszélgetés van mostanában az életünkben, amit nem…

Amikor hittanórán a gyerekekkel arról szoktunk beszélni, hogy mi az, ami érték, általában ugyanazok a tárgyak, fogalmak jutnak az eszükbe. Felsorolják a pénzt, ékszereket, kocsit, házat, de megjelenik a család, barátság, szeretet is. Az viszont csak nagyon ritkán fordul elő, hogy ilyenkor valaki az életet, vagy akár a saját életét mondja értéknek. És ez nem csak a gyerekek körében van így… A teológia, de a természettudomány is határozottan állítja, hogy az emberi élet csoda, és ebből fakadóan értékes, rendkívüli, becsülni való. Mégis, ha körbenézek a felnőttek között, nem érzem azt, hogy ez a hétköznapokban valóban igaz lenne. Nem érzem és…

Nemrég egy beszélgetésben feltették nekem azt a kérdést, hogy milyen istenképem van? Erről eszembe jutott, ha Jézus is megkérdezné tőlem – mint egykor a tanítványoktól –, hogy ‚,kinek mondotok engem” (Mt 16,13), akkor mit válaszolnék. A válaszom magamat ismerve hosszú lenne, de valahogy így hangzana: Ő az életem megmentője, a hatalmas Isten, Aki megteremtette ezt a gyönyörű világot, a kegyelmes Isten, Aki könyörül rajtunk, és még mindig vár ránk, az igazságos Isten, Aki mindig őszinte, és nem hallgat el semmit előlünk. Röviden pedig ennyit mondanék: Ő a szeretet és az igazság. Az, hogy valakit megismerj, időbe kerül. Bizalmas kapcsolat kell…

Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenülvégeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe,csak eleje s vége. Mondd, nem ilyen-e éppenaz ember élete is? Csak elkezdődiks máris befejeződik. A közepe, mint a semmi. (Kosztolányi Dezső: Ha játszanak a gyermekek…) Nemrég akadt kezembe egy verseskötet, és épp ennél a versnél ütöttem fel. Milyen rövid, milyen egyszerűen megfogalmazott, mégis mennyi gondolat van benne, mennyi igazság. Meglepődve eszméltem rá, hogy magam is hányszor csak készülődöm, várok valamire. Majd… Majd, ha több időm lesz, akkor elkészítem, elolvasom, megcsinálom. Majd, ha nagyobbak lesznek a gyerekek, akkor milyen jó lesz elmenni ide vagy oda. Majd, ha…

Néhány évvel ezelőtt az imacsapatunk egyik találkozóján azt a feladatot kaptuk, hogy mondjuk el, mit becsülünk a tőlünk balra ülő emberben. Amikor a társam elkezdett beszélni rólam, nagyon kíváncsi voltam, hogy ugyan mit tud majd mondani, hiszen alig ismer. Szó mi szó, nehézkesen indult neki, és elég banális dolgokat említett. De csak az első mondatban. Aztán olyan tulajdonságokat is mondott, amiket nagyon ritkán jeleznek nekem vissza. Nem kettőt-hármat: hosszú perceken át sorolta és sorolta. Rendesen zavarba jöttem tőle. De amikor már olyat mondott, amiket még csak másoktól sem hallhatott, akkor kerekedett ki igazán a szemem. Hogy tudhat rólam valaki ennyi…

„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Tessz 5,18) Észreveszed-e milyen ragyogóan süt a nap tavasz derekán? Meglátod-e a fán csicsergő rigót, vagy a tulipánt, ahogy kibontja szirmait? Isten csodálatosan megalkotott világában járva-kelve észreveszed-e az Úr ezernyi ajándékát, ami ezerféleképp jön feléd? Kimerültség, fáradtság, határidős feladatok, kevés alvás, rohanás… és napról napra fáradtan ébredsz, majd este kimerülten, talán dolgod végezetlenül térsz az ágyba. Ennyi lenne az élet? Mindig rohanás, szüntelen felgyorsult tempó? Sokszor érzem azt, hogy nincs időm felnézni arra a virágzó szilvafán csicsergő rigóra. Sokszor futom végig a napjaimat, és a nap…

A húsvéti események után a Szentírásban a figyelem a tanítványokra irányul. A feltámadás és Jézus első megjelenése, majd a pünkösdi csoda megtörténte között van egy időszak a tanítványok életében, amikor Jézus nincs jelen. Ez már nem az az élet, ami Jézus földi életének és szolgálatának megkezdése előtt volt, ez már egy Jézus Krisztust és az Ő életet felkavaró jelenlétét megtapasztalt élet, amiből épp a Lényeg hiányzik. A nagyheti és húsvéti események valszínűleg még mindig könnyeket, szégyent, mély fájdalmat hoznak a hátrahagyott tanítványok szívébe, és bár tudják, hogy Jézus már nincs a sírban, a teljes kép Róla és missziójáról, valamint dicsőséges…

„A Lelket ne oltsátok ki!” (1Thessz 5,19) Kedves Testvérek, TeSók! Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy írhatok Nektek. Isten Szentlelke adja meg számunkra, hogy Lélektől lélekig találkozhassunk egymással ezen a bizonyságtételen keresztül. A házasságról, mint szeretetkapcsolatról és közösségről szeretnék pár gondolatot írni nektek. Abban mindannyian egyetértünk, hogy egy férfi és egy nő egy testet alkot, és így lesznek együtt egész emberré. Ám a házasságban nemcsak testi, hanem lelki kapcsolatról van szó! Minden otthonnak megvan a maga különös lelke, és aki vendégként belép egy otthonba, az megérzi a lélek áradását éppúgy a tárgyakból, mint az ott élők személyéből. Olyan más az az…

Jubileumi heteimet élem épp az Úrral. Sokszor eszembe jutnak mostanában a kezdő lépések: az első hittantábor, a nagy döntés, az első munkatársképző, az ifink, az énekkarunk elindulása. Szívmelengető érzés felidézni ezeket, és nagyon hálás vagyok, hogy részem lehetett bennük. Ugyanakkor arra is tisztán emlékszem, hogy minden esetben volt egy kérdés, amely újra és újra ostrom alá vette a gondolataimat: mit keresek én itt? „Jól tetted, hogy eljöttél!” – olvastam a falakon, de egyetlen porcikám sem érezte így. Élesen él bennem egy emlék. A már említett első munkatársképzőn történt. Frissen megtért emberként érkeztem, szinte senkit nem ismertem, nem tudtam, hogyan kell…