Az új tanév kezdetén illene valami okosat mondani. Felkelni szeptember elsején hajnalban, mikor még a nap is csak ébredezik, leülni a számítógép elé, és 26 évem összes világrengető bölcsességével kiosztani az észt. Szólni bölcsességről, tudásról, értékekről. Hogy nem nekem tanulsz, hanem magadnak. Hogy amit tudsz, azt senki nem…
A pünkösddel egy kicsit bajban vagyunk. Általában tavasz végére esik, amikor vizsgáznak a diákok, amikor már sok a munka a földeken. Nem kap túl nagy hangsúlyt az ünneplése. Nem is kapcsolódnak hozzá olyan szép szokások, mint a fenyőfa és a kántálás a karácsonyhoz, vagy a tojások és a…
(A TeSó blog egyik olvasójának írása) Valójában már régóta rágódom ezen a kérdésen, talán túl sokszor is. Ha valakivel beszélgetek hit témában, egy-egy megjegyzésem után a belső hang cinikusan megszólal bennem: „Ezt pont te mondod?” Nem érzem magamat méltónak arra, hogy Isten gyermekének neveztessem. Noha eddigi életem során nem…
Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy mikor bemegyek egy templomba és körülnézek, a fények megfigyelése után rögtön az ötlik az eszembe, mennyi szót hallhattak már ezek a falak. Vallásos szavakat, szavakat, amiket komolyan sem vettek, elhamarkodott és át nem gondolt szavakat. Ahogy felmérem a falak vastagságát,…
A Rax-Alpokban van egy sziklakő, ami talán egész életemben a gondolataimban úgy fog szerepelni, mint az „én sziklám”. Egy október végi napon ugyanis perceket töltöttem hozzálapulva teljes meggyőződéssel arról, hogy ha megmozdulok lezuhanok és meghalok. Természetesen a valóságban nem voltam veszélyben, de az agyam a körülöttem lévő köd…
A világ egyre torzabb képet mutat a normálisról, ahogyan a boldogság fogalma is furább, idealizáltabb lesz. Talán úgy tűnhet, hogy manapság az emberek sokkal szabadabbak, felszabadultabbak, és emiatt boldogabbak, teljesebbek is,de azok, akik kicsit is belekóstoltak már az életbe, tudják, hogy ez a szabadság sok esetben egyfajta menekülés…
Vannak napsütéses napok, amikor nemcsak az ablakokon, de a lelkünkön is öröm széthúzni a függönyt reggelenként. De vannak hosszabb esős időszakok, amikor elzárkózunk a külvilágtól. Menekülni nem csak mások elől lehet. Van az a kifakult állapota a léleknek, amikor önmagad elől is menekülsz. Én is így voltam ezzel…
Mindenekelőtt, mivel általában ugrálok a gondolatok között, leszögezném, hogy ezt a bejegyzést leginkább személyes beszélgetések ihlették. Eszmecserék arról, hogy talán túl nagy fába vágtuk a fejszénket; talán túl sokat vállaltunk; talán a céljaink túlnőttek rajtunk; talán nem bírjuk a nyomást; talán „szerettünk volna nagyra törni, de az Úr…
Néha hosszú perceket tudok eltölteni ezelőtt a szobor előtt. És egyszerűen csak nézem. Belelátok mindent. Aztán újra tisztára törlöm a millió gondolatokkal és kérdésekkel teli táblát a fejemben, s újra teleírom felkiáltójelekkel, pontokkal. A legtöbbször mégiscsak kérdőjelek maradnak.