Címke

böjti egypercesek

Címke

Böjti egypercesek 3. Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt,…

Böjti egypercesek 2. Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy…

Böjti egypercesek 1. Dávid zsoltára. URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat…

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. (Ef 4,31) Mindennapjainkban sokat foglalkozunk a megbocsátás kérdésével. Hálát adunk reggel és este Istennek azért, hogy megbocsátotta gyarlóságainkat, megfizette értünk a bűn zsoldját; őszintén kérjük vagy szinte oda sem figyelve mormoljuk „bocsásd meg…

“A leg­ki­sebb is ezer­ré nő és a leg­ke­ve­sebb is ha­tal­mas nép­pé. Én, az ÚR a maga ide­jé­ben meg­te­szem ezt.” (Ézs 60,22) Kedves TeSó! A mára rendelt kihívás arra kér bennünket, hogy imádkozzunk együtt azokért, akik hatalom nélkül valók, gyengék és elesettek. Itt akár meg is állhatnánk, hogy szépen, gyorsan…

„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézsaiás 44,22) Nagyhét második napja van. Nem tudom, kedves olvasó, neked mennyire repült gyorsan a böjt eddigi 37 napja és azt sem, hogy mennyire sikerült közelebb kerülnöd Istenhez ebben az időszakban. Talán most eszmélsz rá,…

Ma hálás vagyok a reggelért, még ha átvirrasztottam is az éjszaka jelentős részét. Kaptam még egy napot a kegyelmi időből. Hálás vagyok az ágyamért, takarómért, ruháimért, mert van mibe felöltöznöm, takaróznom. Hálás vagyok az időért. Ha esik, elővehetem a könyvet, amit éppen olvasok és belemerülhetek, míg az esőcseppek…

„Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem…” írja Ady Endre, és szavainak végső feloldását, a folytatásban szereplő „Isteni átölelést” is csak az elhagyás felől érthetjük meg igazán. Aki volt már elhagyva, vagy hagyták már magára, esetleg aki maga volt az elhagyó fél, az tudja, mennyire fájdalmas az a…

„Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű.” (Zsolt 27, 14) Imádkozunk egészségért, céljaink eléréséért, boldogságért. Imádkozunk azért, hogy megoldódjon egy-egy problémánk; hogy kiutat találjunk a mélységből, amelyben éppen vagyunk… Esetleg hálát adunk az életünkben lévő áldásokért. De tudunk-e imádkozni másokért? Nem a világbékéért, vagy az éhezés megszűnéséért,…

 „Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt. 27, 11) Elkezdődött a tavaszi hajtás. Kisütött a nap, eljött az ideje a kinti tennivalóknak is. Pezseg az életünk, pörög egész nap a mozi: felkelés, készülődés, munka, határidők, rohanás, esténként álomba fulladó imádság. Van-e időd elcsendesedni, bemenni a belső…