szerki összes bejegyzése

Irányváltás

Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsolt 25,4)

Új életszakasz, új feladatok, új kötelességek és új kihívások. Az életünk folyamán gyakran előkerülnek ezek a szavak, sőt még ennél is több. Mindig van egy kezdet, ahol megjelennek ezek a kifejezések. Lehet ez egy új életváltás, új suli, új munkahely, bármi, ami előtt állunk és új (élet)helyzet számunkra. Augusztus végén én is egy ilyen új dolog előtt álltam, és szerettem volna, ha minden tökéletesen és előre eltervezetten alakul. Én így szerettem volna, de mégis másképp kellett alakulnia. Egy nap leforgása alatt a műtőasztalon találtam magam, utána pedig a kórházi betegágyon. Mikor felkeltem csak az kavargott bennem, hogy: most komolyan??? Pont akkor, amikor a legtöbb teendőm lenne? És itt kell lennem! Ez biztos valami átverés vagy rossz álom akar lenni. Az Úr biztos szórakozik velem…

olvasás folytatása

Piros, sárga, zöld

Gurulok a piros lámpa felé. Még 32 másodperc. Na, állhatok itt megint hasztalan! Közeledem, azon gondolkodom, most nem állok olyan közel, mint tegnap, ne kelljen nyújtogatnom a nyakam, hogy mikor lesz már zöld. Lassítok. Felnézek. Három, kettő, egy… piros, sárga, zöld.

Azt hiszem, van időm. Akkor, amikor a zöldre várok, akkor, amikor mérlegelem a lehetőségeimet, amikor válogatok a boltban vagy az interneten. Amikor kattintás jön kattintás után, amikor senki sem tudja, hol járok – már én sem. Van időm. Még fél perc, még egy, még öt, még egy óra. Napok, hetek és évek. Az, hogy van időm, természetes. Most éppen arra kell rádöbbennem, az természetes csak, hogy az idő halad. Megállíthatatlanul, kérlelhetetlenül, kegyetlen pontosságú ritmusát betartva mindig egy irányba. Nincs, ami ebből a megátalkodottságából kiszakíthatná. Mi értelme hát az életnek? Nem hiábavalóság minden?

olvasás folytatása

A nagy testvér

Bibliodrámán ültünk épp, Jerikó ostromát beszéltük át. A szerepválasztásnál én a kürtös pap szerepét vállaltam (mi mást?). Kiderült, hogy nincsen ládavivő pap, tehát azt is nekem kellene csinálnom. Szemrebbenés nélkül nemet mondtam. Engem a zenész szerepe érdekelt, egyébként is csak két kezem van, nem tudok tülkölni meg ládát cipelni is egyszerre. Sikerült meggyőzni a csoportot, ment tovább a foglalkozás minden zökkenő nélkül. Hazafelé szöget vert belém a kérdés: vajon miért volt annyira más ez a játék, mint az eddigiek? Miért tudtam most felszabadult lenni?

Rájöttem. Az este folyamán egyszer sem éreztem, hogy a nagy testvérnek kellene lennem.

olvasás folytatása

Hát ki érti ezt?

Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)

Ülök és igazából nem értem. Ha őszinte akarok lenni, akkor egy fikarcnyi sincs bennem olyan, ami miatt az Igazságos Isten ne ítélhetne el. Romlott a lelkem, a gondolataim és a gyümölcseim – megérettem a kivágásra. Gonosz, önző, szeretetlen énem tobzódik a bűnökben. Sokszor a jó szándék is leragyál bennem, és valami furcsa, csúnya dologgá alakul. Ahelyett, hogy segítenék, bántok, romba döntök; ahelyett, hogy szeretnék, furakodok, harácsolok, áttaposok mindenen és mindenkin pár elégedett pillanatért; ahelyett, hogy tanúja lennék az Istennek sunyin hallgatok, beolvadok bármibe. Azt hiszem, egy szavam sem lehetne, ha Isten egyetlen áldást sem engedne meg az életemben. Ha érdemeim szerint kapnám azt, ami jár. Nem panaszkodhatnék, nem jajveszékelhetnék – ha én lennék az igazságos Isten, így csinálnám én is…

olvasás folytatása

Nincs már türelmem többé…

“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.

Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.

Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat.

És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.”

olvasás folytatása