Időnként ráakadok egy-egy filmre vagy könyvre, aminek a megnézése vagy elolvasása gyakorlatilag fájdalmat okoz. Fizikai és mentális fájdalmat egyaránt. Mégis akad köztük olyan, amit eme fájdalom ellenére megtartok, átrágom magam rajta, és talán elérkezem a ponthoz, hogy várom a folytatást. Néha a főszereplők miatt, néha a rendezők miatt, néha a film hangulata vagy témája miatt. Lehet, hogy komoly hibák vannak bennem (is), elsősorban a naivitásommal. Az erényes Gemstone-ék – kritika következik.
Danny McBride több keserű humorral megszórt filmszereplése után elérkezett a pillanat, hogy ne csak a (fő)szereplőt alakítsa egy sorozatban, hanem maga is alkotóként álljon elő, így jött létre Az erényes Gemstone-ék c. vígjátéksorozat, melynek első évadát 2019-ben mutatták be az egyik streaming csatornán, a záró – negyedik – évadra pedig idén márciusig kellett várnunk.
Az alaptörténet egy többezer tagot számláló keresztény gyülekezet vezetőiről szól, azok mindennapi életébe csöppenhetünk bele, de olyan kifordított módon, hogy keresztényként tényleg fájdalmas ezt megnézni. Eleinte. Mert annyira görbe ez a tükör, és annyira szélsőséges a karikatúra – humorral alaposan megspékelve –, hogy nem lehet komolyan venni sem gyülekezeti tagként, sem gyülekezetben dolgozó munkásként vagy lelkészként.
A Gemstone család feje, Eli (John Goodman) talán az egyetlen olyan figura, akivel még azonosulni lehet, ő egy pankrátorból és verőlegényből lett lelkész, aki felesége hatására lett kereszténnyé. Üzleti érzékét kihasználva egy megagyülekezetet épített ki, karöltve a feleségével és három gyermekével. Eli mélyen gyászolja elhunyt feleségét – ezzel indul a sorozat –, és megpróbálja összetartani a családot, illetve irányítani a gyülekezetet. Ez nem is tűnne annyira polgárpukkasztónak, ha nem szembesülnénk a család magánéletével. Kinek-kinek megvan a maga kis problémája, nem marad el a gyilkosság, szexbotrány, drogokkal való visszaélés, istenkáromlás, sikkasztás, hazugság és sorolhatnánk az összes létezű bűnt, amit ember elkövethet.
A család minden tagja durván szélsőséges személyiség:
- az idősebbik testvér, Jesse (Danny McBride) apját akarja követni a gyülekezet élén főlelkészként, és mindent megtesz azért, hogy komolyan vegyék. Kifelé egy idilli család képét mutatják a feleségével és három gyermekével, míg valójában a gyermekekkel egyáltalán nincs kapcsolata, a feleségét pedig kirakati bábuként kezeli;
- a középső testvér Judy (Edi Patterson) úgy érzi, nem becsülik őt eléggé, és az ebből fakadó gyakori dührohamait a vőlegényén tölti ki, akit egyébként szégyell a család előtt. Elkeseredett vőlegénye mindent megtesz azért, hogy beilleszkedjen (később meg is keresztelkedik), de többnyire csak ront a saját helyzetén;
- a legfiatalabb testvér, Kelvin (Adam DeVine) pedig örök gyerek, ezzel együtt ő az örök ifjúsági lelkész is: harmincévesen is próbálja elhitetni a családjával és önmagával, hogy ő már felnőtt, de az igazság az, hogy a felnőttségtől jelentősen távol áll, a többi testvérével együtt.
A testvérek marakodása és felnőttes titkaik, dolgaik megélése közben Eli, mint a bölcs édesapa és a mindent tudó lelkipásztor időnként megjelenik és rendet tesz. Hasonlóan, ahogy egy óvodában szokás.
Tekintve, hogy a sorozat mennyire extrém módon mutatja be az egyházat, a vezetőit és azok életét, nem találtam olyan szereplőt, akivel igazán azonosulni tudnék, mégis kíváncsi voltam, hogy hová vezet ez az egész. Az első évad végére a sok-sok megrázkódtatás és küzdés után a testvérek mintha (mintha!) közelebb kerülnének egymáshoz és a felnőtt léthez. A második évad azonban újabb és újabb nehézségeket hoz a szereplők életébe, az alapproblémák pedig változatlanok, ami egy kissé elszomorító. Az ember egy idő után persze kezdi megkedvelni ezt a szörnyű bagázst, és én például tényleg vártam, hogy mivel zárul majd az utolsó évad.
Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor ebben a sorozatban nem a főszereplők a zavaróak, hanem a gyülekezet maga, amelyet szinte alig látunk (pedig elméletileg többezer tagú). A vasárnapi istentisztelet egy-egy igazi showműsor, és a hívek láthatóan élvezik ezt, boldogok, körbejár a kalap, rengeteg adómentes (!) pénz gyűlik össze az egyház fenntartására – annyi, hogy telik belőle egy Disney World-szerű birtok felépítésére és irányítására. A jeleneteket látva felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a film készítői direkt úgy akarják bemutatni a híveket, akik semmit sem akarnak észrevenni a gyülekezet vezetése körüli problémákból? Hát tényleg úgy képzelik el az egyház tagjait, mint akik vakon követik a vasárnapi show főszereplőit? Megdöbbentő, hogy ebben az apróságban mennyire igaza van a filmkészítőknek. Igaz, nem vakokat és nem birkákat ábrázolnak. Olyan gyülekezeti tagokat, akik számára a prédikáló lelkész is ember, bűnökkel, hibákkal, problémákkal együtt. Akik nem a show kedvéért járnak az istentiszteletre, hanem az Ige, Isten kedvéért. Az Istenbe vetett hitüket nem töri meg az sem, ha megbotlani látják a vezetőiket. Érdekes, hogy Isten még ebben a kifordított világban is cselekszik, emberek térnek meg Hozzá és keresztelkednek meg valódi hittel.
Eltekintve a gyülekezettől, a főszereplők jellemfejlődésére naivitásomból fakadóan az utolsó részig vártam. Vajon az utolsó évad enyhülést hozott szorongó kíváncsiságomnak? Azt mondanám, határeset. Határeset, mert a léc igen-igen alacsony volt. Sikerült eljutni odáig, hogy ezek a lelkészek végre el tudtak mondani közösen egy valódi, szívből szóló imát. Elkezdték becsülni a társukat. Elkezdték tisztelni az apjukat. Elkezdték másképp látni önmagukat. A záró évadban már szinte el is felejtettem, hogy lelkészekről van szó, annyira távol zajlanak az egyházi élettől és a gyülekezettől az események. Plusz pont, hogy megjelenik Bradley Cooper, Sean William Scott, sőt még Macaulay Culkin is egy-egy rövidebb-hosszabb mellékszerepben.
Tesó, ne nézd meg ezt a sorozatot, ha nehezen viseled az egyházról szóló karikatúrákat, az indokolatlanul sok meztelen férfitestet és a +18-as szavakat! Ám érdemes adnod ennek a különc vígjátéksorozatnak egy esélyt, ha nyitott tudsz maradni, és nem csak ellenérzéseket vált ki belőled a vallás, a lelkipásztorok vagy az egyházi élet elé tartott görbe tükör.
Nigriny-Demeter Adrienn
